Bevezeti az SOS-gombot az Uber

Az Uber taxikat helyettesítő szolgáltatás bevezeti Indiában az SOS-gombot, miután év végén szárnyra kapott egy olyan hír, miszerint az egyik Uber-sofőr megerőszakolta hölgy utasát - írja a Verge.

Az Uber által bevezetett két új biztonsági szolgáltatás az applikáció frissítése után válik elérhetővé az indiai felhasználók számára. Az egyik újítás az SOS-gomb, amely megnyomásával az alkalmazás automatikusan tárcsázza a rendőrséget, a másik segítségével pedig az utas legfeljebb öt ismerősével megoszthatja az utazáshoz kapcsolódó összes adatot. Ez utóbbi egyébként a Share My ETA-szolgáltatás (amellyel megoszthatjuk a becsült érkezési időnket) továbbfejlesztett verziója. A kiválasztott ismerősök így láthatják a sofőr fényképét, a rendszámot, és élőben követhetik az autó útját az elejétől a végéig, bármiféle járulékos költség nélkül.

Az Uber azután vezette be a nagyobb biztonságot célzó opciókat, hogy tavaly év végén az egyik sofőr állítólag megerőszakolt Delhiben egy vele utazó nőt. Később kiderült, hogy ez a sofőr 2011-ben már állt nemi erőszak vádjával bíróság előtt, akkor is Delhiben követte el tettét. 

Az indiai hatóságok egyébként a tavaly év végi esetre hivatkozva betiltották az Uber működését a legnagyobb indiai városban, Delhiben. Az Uber csak azután folytathatta tevékenységét, miután rendes taxilicenszért folyamodott.

Forrás: The Verge/Kreatív Online


Emirates éves riport: annál is sikeresebb, mint gondolná

Emirates éves riport: annál is sikeresebb, mint gondolná 

Megdöntötte saját rekordját az Emirates Group a 2024–2025-ös pénzügyi évben.
Mallorca a repülőjáratok korlátozását fontolgatja

Mallorca a repülőjáratok korlátozását fontolgatja 

A korlátozás oka a húsvéti héten mért jelentős forgalomnövekedés.
Ismét robog a Jégmadár expressz

Ismét robog a Jégmadár expressz 

Május 18-tól ismét közlekedik a Jégmadár expresszvonat, amely közvetlen összeköttetést kínál Rákospalota-Újpestről a Velencei-tóhoz és a Balatonhoz.
WIZZ: Brassó-Budapest járatnövelés

WIZZ: Brassó-Budapest járatnövelés 

A repülőtér a Romániai Repülőterek Egyesülete által közölt januári statisztika szerint egy év alatt megduplázta utasainak számát.
Ünnepel a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér

Ünnepel a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér 

Éppen hetvenöt évvel ezelőtt, 1950. május 7-én nyitották meg az utazóközönség előtt Budapest nemzetközi repülőterét, Magyarország kapuját.
Dubaj dübörög, és helyet kér magának a nyári desztinációk sorában

Dubaj dübörög, és helyet kér magának a nyári desztinációk sorában 

Dubajról leginkább a téli napsütés, a tavaszi luxuspihenés vagy az őszi tökéletes kikapcsolódás jut eszünkbe – de ez hamarosan megváltozhat.
Budapest Airport vállalás – indul a zajvédelmi program következő üteme

Budapest Airport vállalás – indul a zajvédelmi program következő üteme 

A Budapest Airport (BA) ezt a speciális programot az érintett kerületek és települések polgármestereivel konzultálva alakította ki.
IATA-jelentés: nőtt a globális utasforgalom

IATA-jelentés: nőtt a globális utasforgalom  

Az április 30-án megjelent sajtóközlemény 2025. márciusi globális légiutasforgalom adatait ismerteti.
Ausztriában jön a Railjet vonatok új generációja

Ausztriában jön a Railjet vonatok új generációja 

A növekvő kereslet és a megváltozott utazási szokások miatt Ausztriában egyre nagyobb szerepet kapnak a fejlesztések.
Jemeni húszik: folytatjuk a támadást az izraeli légtér ellen

Jemeni húszik: folytatjuk a támadást az izraeli légtér ellen 

Eddig huszonhét rakétát indítottak a húszik Izrael légtere ellen, és bejelentették, hogy folytatják a támadást.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.