Covid ide vagy oda, tovább terjeszkedik a Wizz Air

Bejelentették, hogy megnyitják 38. bázisukat a dél-olaszországi Bariban.

2020 decemberétől a légitársaság egy Airbus A321 típusú repülőgépe áll szolgálatba Bari repülőterén. Az új bázis megnyitása és a már elérhető 16 úti cél mellett a Wizz Air 2020 decemberétől 3 új útvonalat indít Bariból – Bologna, Torinó és Verona repülőterére.

Továbbá bővíti olasz belföldi útvonalait is: 3 új desztináció lesz elérhető Milánó-Malpensa repülőteréről: Nápoly, Brindisi és Lamezia Terme, egy új járat pedig Cataniát köti össze Veronával. A Bari – Milánó-Malpensa közötti járat sűrűségét az eddigi heti hétről tizenegy járatra növeli a társaság. 

“A bejelentésünk, miszerint a légiközlekedésben kihívást jelentő időszakban is folyamatosan bővítjük a jelenlétünket, jól mutatja Olaszország iránti elkötelezettségünket. Harmadik olaszországi bázisunkat szintén egy korszerű, modern repülőgéppel indítottuk el, hiszen az olasz piac is kiemelt fontosságú a működésünk szempontjából. Örülünk, hogy új, rendkívül alacsony árú belföldi útvonalakat vezethetünk be – egyet Verona és Catania között, hármat Bari repülőteréről, valamint szintén hármat a Milánó-Malpensa repülőtérről”, mondta George Michalopoulos, a cég kereskedelmi igazgatója.

 

 


Hétvégén Tour de Hongrie - forgalomkorlátozásokra számítson

Hétvégén Tour de Hongrie - forgalomkorlátozásokra számítson 

A Tour de Hongrie miatt május 10-11-én számíthatunk korlátozásokra és lezárásokra.
Milánó búcsút mond a papíralapú jegyeknek

Milánó búcsút mond a papíralapú jegyeknek 

Az elektronikus kártya ugyanannyiba kerül majd, mint a korábbi jegy.
Átadták a Sopront északnyugat felől elkerülő utat

Átadták a Sopront északnyugat felől elkerülő utat 

Az elkerülő út 3,6 kilométer hosszú, és mostantól az Ágfalvi utat köti össze az M85-ös gyorsforgalmi úttal, közel az osztrák-magyar határhoz.
Fenntartható üzemanyag a Singapore Airlines gépeinél

Fenntartható üzemanyag a Singapore Airlines gépeinél 

A Neste-től rendel fenntartható üzemanyagot a légitársaság.
Meghosszabbították a Liszt Ferenc Repülőtér minősítését

Meghosszabbították a Liszt Ferenc Repülőtér minősítését 

A budapesti repülőtér a világ repülőterei között is egyedülálló ezen a téren.
Forgalomkorlátozások a Budavári Palotanegyednél és a Várkert Bazárnál

Forgalomkorlátozások a Budavári Palotanegyednél és a Várkert Bazárnál 

Delegáció miatt ideiglenes korlátozások és lezárások.
Ősztől visszatérhet az Air Algerie Budapestre

Ősztől visszatérhet az Air Algerie Budapestre 

Az algériai légitársaság október 20-tól naponta repül majd az előzetes tervek szerint Algír és Budapest között.
Perelnek a londoni taxisok, elegük van az Uber-sofőrökből

Perelnek a londoni taxisok, elegük van az Uber-sofőrökből 

Több mint tízezer londoni taxis nyújtott be keresetet az Uber ellen, azzal vádolva a céget, hogy szándékosan félrevezette a hatóságokat az engedélyek megszerzése érdekében.
A legaktívabb sofőr egy év alatt 747-szer használta az autómegosztót

A legaktívabb sofőr egy év alatt 747-szer használta az autómegosztót 

Már 23 millió megtett kilométer felett jár a most 5 éves wigo.

Interjú

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet”

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet” 

Idei Klasszis TopDesign versenyünkre készülve folytatjuk a 2023. évi Klasszis TopDesign verseny legemlékezetesebb mozzanatainak, szereplőinek bemutatását.
Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal

Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal 

Olyan szakmai információk, amelyekről ritkán esik szó az európai szállodai és kiskereskedői területen piacvezetőnek számító német alapítású textilcég esetén.
Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.