Földre kényszeríti a hétfői tragédia a kínai légitársaság gépeit

Átmenetileg nem szállnak fel a China Eastern Airlines Boeing 737-800-as gépei a héten történt halálos tragédia után. Ezzel 223 gépet vonnak ki a légi közlekedésből.

Ideiglenesen kivonja a légi közlekedésből a China Eastern Airlines és leányvállalatai flottájába tartozó 223 Boeing 737-800-as gépeket, hangzott el  csütörtöki sajtótájékoztatójukon. Március 21-én egy ugyanilyen géppel történt repülőszerencsétlenség Kína déli részén.

A repülőtársaság átfogó biztonsági vizsgálatokat végez a gépeken és mindent megtesz annak érdekében, hogy újra repülésbiztosak legyenek - tette hozzá a szóvivő, adta hírül az euronews.com portál.

 
 
Az intézkedést azután hozták, hogy a társaság 5735-ös számú, Kunmingból Kantonba tartó járata Kína egy távoli, hegyekkel szegélyezett vidéken lezuhant. A balesetet követően a katasztrófavédelem munkatársai három napig kutattak túlélők után, sikertelenül. A gépen 132-en utaztak.

A hétfői tragédia oka még mindig ismeretlen. A roncsok átkutatása során szerdán megtalálták a repülőgép fekete dobozát, amely a pilóták közötti beszélgetést rögzíti, választ adhat arra, miért történt a tragédia. A repülési adatokat rögzítő eszközt még keresik a kínai hatóságok.

Boeing 737-800-as repülőgépeket használ jelenleg a legtöbb légitársaság. A repülési adatok elemzésével foglalkozó Cirium szerint világszerte 4502 ilyen gépet alkalmaznak. Az Egyesült Államokban 795 ilyen típusú jármű áll szolgálatban, amit Kína előz meg 1177 géppel. A leggyakoribb repülőgép-típusok közé tartozik, csupán a francia rivális gépeiből van több a levegőben: az Airbus A320-asból.

Forrás: Euronews


Szántód, Tihany, Tomaj és Balaton szolgálatba állt

Szántód, Tihany, Tomaj és Balaton szolgálatba állt 

A BAHART négy új hajóval gazdagodott: a két-két kompot és katamaránt március 28-án, Balatonfüreden, a hajózási szezon kezdetén avatták.
Megszólalt a hitelminősítő a Boeing-ügyben

Megszólalt a hitelminősítő a Boeing-ügyben 

A Moody's hitelminősítő közölte, hogy fontolóra veszi a Boeing minősítésének lerontását.
Különleges jármű futott be Szentendrére - érdemes megnézni!

Különleges jármű futott be Szentendrére - érdemes megnézni! 

Az április 1-jén, hétfőn újra megnyitó szentendrei Városi Tömegközlekedési Múzeum legújabb kiállítási darabja egy egykori Margitszigeti Sétajárat.
Útlezárások a reptér felé április 2-től

Útlezárások a reptér felé április 2-től 

A Budapest Airport Zrt. tájékoztatása az április 2-án kezdődő útfelújítások kapcsán.
A Stadler lenyúlná a spanyol vonatgyártót a magyarok elől

A Stadler lenyúlná a spanyol vonatgyártót a magyarok elől 

A háttérben a madridi kormány állhat, amely a magyar konzorciumtól félti a Talgo vonatgyártót.
Személyi változás a Budapest Airportnál

Személyi változás a Budapest Airportnál 

Az általános és fejlesztési vezérigazgató-helyettes 17 év után, március 31-én távozik a vállalattól.
Guiness-rekorder a Flirt H2 motorvonat

Guiness-rekorder a Flirt H2 motorvonat 

A világrekorder vonat részben a Stadler szolnoki kocsiszekrény-üzemében készült.
Távozik posztjáról a Boeing vezérigazgatója

Távozik posztjáról a Boeing vezérigazgatója 

Dave Calhoun 2020 elején vette át a vezérigazgatói tisztséget, miután az elődjét, Dennis Muilenburgot leváltották.
A Lufthansa Technik tovább növekedne

A Lufthansa Technik tovább növekedne 

A Lufthansa Technik Budapest ügyvezető igazgatója áttekintést adott a magyar leánycég tavalyi teljesítményéről és idei terveiről.
Boeing-elkerülő weboldal indult

Boeing-elkerülő weboldal indult 

Pár kattintással kideríthető, hogy egy repülőjáratot pontosan milyen géptípussal teljesít majd a légitársaság.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.