Hamarosan forgalomba áll Tihany és Tomaj a tavon

A rendszerváltás óta először érkezett négy új hajó a Balatonra, amelyek közül kettő az összeszerelési munkálatok végéhez ért a napokban. A sikeres üzempróbákat követően így megtehette első balatoni kilométereit a Tihany névre keresztelt komp és a Tomaj elnevezésű katamarán.

A másik két hajó összeszerelési munkálatai is rendben haladnak, a kompok előreláthatólag decemberben, a katamaránok pedig a következő hajózási szezon megkezdésekor, jövő márciusban kezdik meg szolgálatukat.

A 2019 óta újra többségi állami tulajdonban működő Balatoni Hajózási Zrt. vásárolta a hajókat, a korszerűsítés érdekében beszerzett két új személyhajót és két kompot a komáromi hajógyárban építették meg, majd szétszerelve szállították a Balatonra júliusban.

 

„Az új hajók szolgálatba állítása teljesen új minőséget jelent majd legnagyobb tavunk közlekedésében. Ezzel a fejlesztéssel egy régóta esedékes adósságot törlesztünk, hiszen a mostanáig közlekedő kompok és katamaránok 40 éve működnek itt a Balatonon. Jól szolgáltak, sokat láttak, de eljött a megújulás ideje", mondta Dömötör Csaba államtitkár a sikeres kihajózást követően. Hozzátette, a kormány jelentős, több mint 6 milliárdos tőkeemeléssel tette lehetővé a korszerűsítést.

 

Veigl Gábor, a BAHART vezérigazgatója az új katamarán fedélzetén elmondta, hogy a kompok forgalma 10 év alatt 800 ezerről 1,4 millióra emelkedett és a kerékpárosok száma is több mint a duplájára nőtt. „Egyértelmű volt, hogy szükség van új kompokra, kapacitásbővítésre és mellette műszaki megújulásra. A fejlesztésnek köszönhetően pedig a két új komp az eddigi legnagyobb jármű befogadó-képességgel rendelkező hajók lesznek a Balatonon. A legkorszerűbb motoroknak köszönhetően pedig az üzemeltetés és a közlekedés is hatékony és környezetbarát lesz", tette hozzá a vezérigazgató.

A nyár folyamán a műszaki, összeszerelési és berendezési munkálatok elkészültek. Így a négyből már két hajó megkezdhette az álló (funkcionális)- és futópróbákat. Ennek keretében vizsgálták például a hajók úszáshelyzetét, kormányozhatóságát, manőverezési képességét, illetve a vészüzemi funkciókat is kipróbálták. A következő hetekben a további üzempróbákat hatósági szemlék és betanulási folyamat követi, valamint folytatódnak a még folyamatban lévő egy-egy komp és katamarán összeszerelési munkálatai.

 

 

Forrás: BAHART


Emirates éves riport: annál is sikeresebb, mint gondolná

Emirates éves riport: annál is sikeresebb, mint gondolná 

Megdöntötte saját rekordját az Emirates Group a 2024–2025-ös pénzügyi évben.
Mallorca a repülőjáratok korlátozását fontolgatja

Mallorca a repülőjáratok korlátozását fontolgatja 

A korlátozás oka a húsvéti héten mért jelentős forgalomnövekedés.
Ismét robog a Jégmadár expressz

Ismét robog a Jégmadár expressz 

Május 18-tól ismét közlekedik a Jégmadár expresszvonat, amely közvetlen összeköttetést kínál Rákospalota-Újpestről a Velencei-tóhoz és a Balatonhoz.
WIZZ: Brassó-Budapest járatnövelés

WIZZ: Brassó-Budapest járatnövelés 

A repülőtér a Romániai Repülőterek Egyesülete által közölt januári statisztika szerint egy év alatt megduplázta utasainak számát.
Ünnepel a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér

Ünnepel a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér 

Éppen hetvenöt évvel ezelőtt, 1950. május 7-én nyitották meg az utazóközönség előtt Budapest nemzetközi repülőterét, Magyarország kapuját.
Dubaj dübörög, és helyet kér magának a nyári desztinációk sorában

Dubaj dübörög, és helyet kér magának a nyári desztinációk sorában 

Dubajról leginkább a téli napsütés, a tavaszi luxuspihenés vagy az őszi tökéletes kikapcsolódás jut eszünkbe – de ez hamarosan megváltozhat.
Budapest Airport vállalás – indul a zajvédelmi program következő üteme

Budapest Airport vállalás – indul a zajvédelmi program következő üteme 

A Budapest Airport (BA) ezt a speciális programot az érintett kerületek és települések polgármestereivel konzultálva alakította ki.
IATA-jelentés: nőtt a globális utasforgalom

IATA-jelentés: nőtt a globális utasforgalom  

Az április 30-án megjelent sajtóközlemény 2025. márciusi globális légiutasforgalom adatait ismerteti.
Ausztriában jön a Railjet vonatok új generációja

Ausztriában jön a Railjet vonatok új generációja 

A növekvő kereslet és a megváltozott utazási szokások miatt Ausztriában egyre nagyobb szerepet kapnak a fejlesztések.
Jemeni húszik: folytatjuk a támadást az izraeli légtér ellen

Jemeni húszik: folytatjuk a támadást az izraeli légtér ellen 

Eddig huszonhét rakétát indítottak a húszik Izrael légtere ellen, és bejelentették, hogy folytatják a támadást.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.