Lökést kap a debreceni reptér

A térség legnagyobb forgalmú regionális repterévé válik Debrecen.

A térségben működő három regionális repülőtér körében a debreceni légikikötő átvette a vezető szerepet, és a legnagyobb forgalmú reptérré válik - mondta Debrecen polgármestere. Papp László (Fidesz-KDNP) az egymillió ötszázezredik Wizz Air-utas köszöntése kapcsán tartott tájékoztatón emlékeztetett: a Wizz Airrel a menetrendszerinti járatok elindításáról 2010-ben kezdődtek el a tárgyalások, az első gép pedig Londonból 2012. június 18-án érkezett a reptérre.

A légikikötő utasforgalma évről évre rekordokat dönt, tavaly a reptérnek már 380 ezer utasa volt, ami több mint húsz százalékos növekedést jelent az előző évihez képest. Az idei várható forgalomról szólva közölte: mintegy 600 ezer utassal számolnak, a 2012-es indulás óta ez lesz a legnagyobb növekedés a reptér életében.

A kassai és a nagyváradi reptér adataival összevetve a debreceni légikikötő válik a térség legnagyobb forgalmú regionális légikikötőjévé - hangsúlyozta.

Az önkormányzat elkötelezett a reptér további fejlesztése mellett, a következő években a kormánnyal együttműködve átfogó fejlesztésekre készülnek, amelyek jelentős kapacitásnövelést tesznek majd lehetővé - fűzte hozzá Papp László.

Radó András Iván, a Wizz Air Hungary Zrt. kommunikációs menedzsere elmondta: a légitársaság 2012 óta dinamikus fejlődést ért el Debrecenben. A cég jelenleg 118 géppel szállítja az utasokat, Debrecen pedig bázisreptere a Wizz Airnek, két gépük folyamatosan a városban állomásozik. Tizenegy ország tizennégy desztinációjába, Londonba, Sheffieldbe, Eindhovenbe, Dortmundba, Münchenbe, Bázelbe, Milánóba, Párizsba, Barcelonába, Tel-Avivba, Lárnakába, Moszkvába, Máltára és Palma de Mallorcára indítanak gépeket.

A Wizz Air jövőre mintegy 640 ezer jegyet tud majd értékesíteni debreceni járataira - tette hozzá. A sajtótájékoztatón bejelentették: október 5-én a reptéren rendezik meg a Wizz Air Debrecen Airport Run futóversenyt.

Forrás: MTI


Hétvégén Tour de Hongrie - forgalomkorlátozásokra számítson

Hétvégén Tour de Hongrie - forgalomkorlátozásokra számítson 

A Tour de Hongrie miatt május 10-11-én számíthatunk korlátozásokra és lezárásokra.
Milánó búcsút mond a papíralapú jegyeknek

Milánó búcsút mond a papíralapú jegyeknek 

Az elektronikus kártya ugyanannyiba kerül majd, mint a korábbi jegy.
Átadták a Sopront északnyugat felől elkerülő utat

Átadták a Sopront északnyugat felől elkerülő utat 

Az elkerülő út 3,6 kilométer hosszú, és mostantól az Ágfalvi utat köti össze az M85-ös gyorsforgalmi úttal, közel az osztrák-magyar határhoz.
Fenntartható üzemanyag a Singapore Airlines gépeinél

Fenntartható üzemanyag a Singapore Airlines gépeinél 

A Neste-től rendel fenntartható üzemanyagot a légitársaság.
Meghosszabbították a Liszt Ferenc Repülőtér minősítését

Meghosszabbították a Liszt Ferenc Repülőtér minősítését 

A budapesti repülőtér a világ repülőterei között is egyedülálló ezen a téren.
Forgalomkorlátozások a Budavári Palotanegyednél és a Várkert Bazárnál

Forgalomkorlátozások a Budavári Palotanegyednél és a Várkert Bazárnál 

Delegáció miatt ideiglenes korlátozások és lezárások.
Ősztől visszatérhet az Air Algerie Budapestre

Ősztől visszatérhet az Air Algerie Budapestre 

Az algériai légitársaság október 20-tól naponta repül majd az előzetes tervek szerint Algír és Budapest között.
Perelnek a londoni taxisok, elegük van az Uber-sofőrökből

Perelnek a londoni taxisok, elegük van az Uber-sofőrökből 

Több mint tízezer londoni taxis nyújtott be keresetet az Uber ellen, azzal vádolva a céget, hogy szándékosan félrevezette a hatóságokat az engedélyek megszerzése érdekében.
A legaktívabb sofőr egy év alatt 747-szer használta az autómegosztót

A legaktívabb sofőr egy év alatt 747-szer használta az autómegosztót 

Már 23 millió megtett kilométer felett jár a most 5 éves wigo.

Interjú

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet”

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet” 

Idei Klasszis TopDesign versenyünkre készülve folytatjuk a 2023. évi Klasszis TopDesign verseny legemlékezetesebb mozzanatainak, szereplőinek bemutatását.
Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal

Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal 

Olyan szakmai információk, amelyekről ritkán esik szó az európai szállodai és kiskereskedői területen piacvezetőnek számító német alapítású textilcég esetén.
Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.