Malév - egy márka arcai

A Malév arculatának változását követi végig a MASZOVLET-től Presser Gábor ikonikus reklámzenéjén át a búcsúplakátig Szabó-Princz Orsolya a marketingidolls.com-on megjelent írásában.

A MALÉV születése

A második világháború pusztítása a magyarországi közforgalmi repülés és az akkori légitársaságok, az Aero Rt., a Magyar Aeroforgalmi Rt. (Maefort) és a Magyar Légiforgalmi Rt. (Malert) végét is jelentette. A háború után egy évvel (1946. március 29-én) megalakult a Malév elődje, a Magyar–Szovjet Polgári Légiforgalmi Rt. (Maszovlet), majd 1954. november 26-án – egy államközi szerződés aláírását követően, amelynek értelmében a magyar kormány kivásárolta Szovjetúnió részesedését a Maszovlet-ben – megalakult a MALÉV.

A légitársaság azon kevés magyar cégek közé tartozott, amelyek hamar felismerték az egységes vállalati arculatban rejlő lehetőségeket, annak fontosságát. Éppen ezért, amikor megszületett a MALÉV arculata, igyekeztek azt úgy meghatározni, hogy híven tükrözze a nyújtott szolgáltatások minőségét, a vállalati filozófiát, és az alkalmazottak rátermettségét egyaránt.

Egyszerűnek tűnhet a feladat, így 2013 elején, de a MALÉV számára ez egy merőben új kihívás volt, hiszen a sok-sok éven át tartó kényelmes monopolhelyzet után a magyar légitársaság hirtelen – miután a magyar gazdaságpolitika lépéseket tett a liberalizáció irányába – egy kemény versenyhelyzetben találta magát. Egy olyan versenyben, ahol a többi versenytárs szervezettebb, hatékonyabb módon működött és kommunikált.

A MALÉV arculat

Az arculatváltás során a MALÉV elsőszámú feladata, a vállalati filozófia meghatározásán túl, a vizuálisan is megjeleníteni kívánt értékek meghatározása volt. A MALÉV ezeket az alábbiak szerint határozta meg: - kényelem - biztonság - versenyképesség - figyelmesség - udvariasság - tisztaság - pontosság - megbízhatóság

A vizuális arculat kialakításakor lefektettek néhány alapvető szabályt is, annak érdekében, hogy a megvalósítani kívánt arculatváltás beváltsa a hozzá fűzött reményeket és éveken át szolgálja a légitársaság sikerét.

Ezek pedig az alábbiak voltak:

- A vizuális arculat legyen korszerű.

- Ugyanakkor ne legyen divatérzékeny.

- Tartalmazza a már kialakult imázs pozitív elemeit.

A MALÉV vizuális arculatának meghatározása elsősorban a név, a logotípia, illetve a MALÉV színek és betűtípusok kiválasztására összpontosult. A légitársaság mára kultikussá vált reklámzenéjét Presser Gábor írta 1988-ban. A híres szignál teljes mértékben hozzánőtt a vállalat arculatához több mint húsz - az első változat évekig hallható volt, majd többször kérte a MALÉV a zenei motívum átdolgozását, így az elmúlt évek során körülbelül 20-30 változat készült - éven keresztül.

Arculatváltási program

Az arculatváltási program, amelynek célja az új arculat bevezetése, bemutatás, és nem utolsó sorban megszerettetése volt 1988-ban kezdődött és 1993-ban fejeződött be. Első lépésként a reklámtevékenységet kellett célzottabbá, hatékonyabbá tenni. Ennek érdekében egy bevezető kampány került kidolgozásra, amelynek célja az új vizuális megjelenés, azaz az arculat, a logo és a kétnyelvű szlogen - "Híd, amely összeköt" (A bridge that connects)- ismertetése volt.

Az új kampány alappillérei a tévéreklámok voltak, amelyek közül az első kizárólag az új vizuális megjelenésre koncentrált, és egy Boeing gép festéséről szólt. A korábban említett szlogen, immár állandó háttérzenévé vált.

A tévéreklámok kiegészítésre kerültek nyomtatott hirdetésekkel - amelyek már nem csak magyar hanem külföldi magazinokban is megjelentek- továbbá reklámhirdetésekkel valamint promóciós ajándéktárgyakkal.

Úgy tűnik, hogy sikerült jól összeállítani az arculatváltási programot, hiszen egy 1991-es kutatás szerint a MALÉV a reklámozók toplistáján a legjobb tíz vállalat között helyezkedett el.

A bőségesen illusztrált cikk teljes terjedelmében a http://marketingidolls.blogspot.hu/2013/02/malev-odafenn-idelenn-ugyanaz-figyelem.html címen olvasható.


Forgalomkorlátozások vasárnap  a fővárosban

Forgalomkorlátozások vasárnap a fővárosban 

Vasárnap egy futóversenyt és az Élet Menete rendezvényt tartják Budapesten.
SIA Csoport: cél a karbonsemlegesség

SIA Csoport: cél a karbonsemlegesség  

A Singapore Airlines (SIA) Csoport megállapodásokat írt alá a Fenntartható Repülési Üzemanyag (SAF) beszerzéséről.
Emirates éves riport: annál is sikeresebb, mint gondolná

Emirates éves riport: annál is sikeresebb, mint gondolná 

Megdöntötte saját rekordját az Emirates Group a 2024–2025-ös pénzügyi évben.
Mallorca a repülőjáratok korlátozását fontolgatja

Mallorca a repülőjáratok korlátozását fontolgatja 

A korlátozás oka a húsvéti héten mért jelentős forgalomnövekedés.
Ismét robog a Jégmadár expressz

Ismét robog a Jégmadár expressz 

Május 18-tól ismét közlekedik a Jégmadár expresszvonat, amely közvetlen összeköttetést kínál Rákospalota-Újpestről a Velencei-tóhoz és a Balatonhoz.
WIZZ: Brassó-Budapest járatnövelés

WIZZ: Brassó-Budapest járatnövelés 

A repülőtér a Romániai Repülőterek Egyesülete által közölt januári statisztika szerint egy év alatt megduplázta utasainak számát.
Ünnepel a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér

Ünnepel a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér 

Éppen hetvenöt évvel ezelőtt, 1950. május 7-én nyitották meg az utazóközönség előtt Budapest nemzetközi repülőterét, Magyarország kapuját.
Dubaj dübörög, és helyet kér magának a nyári desztinációk sorában

Dubaj dübörög, és helyet kér magának a nyári desztinációk sorában 

Dubajról leginkább a téli napsütés, a tavaszi luxuspihenés vagy az őszi tökéletes kikapcsolódás jut eszünkbe – de ez hamarosan megváltozhat.
Budapest Airport vállalás – indul a zajvédelmi program következő üteme

Budapest Airport vállalás – indul a zajvédelmi program következő üteme 

A Budapest Airport (BA) ezt a speciális programot az érintett kerületek és települések polgármestereivel konzultálva alakította ki.
IATA-jelentés: nőtt a globális utasforgalom

IATA-jelentés: nőtt a globális utasforgalom  

Az április 30-án megjelent sajtóközlemény 2025. márciusi globális légiutasforgalom adatait ismerteti.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.