Megszületett a Concorde szuperszonikus utasszállító utódja

Az új Boom névre keresztelt szuperszonikus utasszállító már a gyártósoron van és várhatóan a London-New York távolságot 190 perc alatt fogja megtenni. 

Munkahelyet váltana, vagy új kollégát keres?

Az utazási szakma nálunk egymásra talál. Hirdessen ott, ahol valóban a döntéshozók és a szakma résztvevői olvassák a tartalmat: célzott felületen, nagy eléréssel!
Álláshirdetése nemcsak a Turizmus Online oldalán jelenik meg, hanem hírlevelünkben is, amely naponta több mint 7000 szakmai címzettet ér el – gyorsan, hatékonyan, pontosan.

Adja fel hirdetését!

Richard Branson, a Virgin alapítója és a légiközlekedési konstrukciókkal foglalkozó Boom startup cég közösen elkészítették az egykori Concorde szuperszonikus repülőgép utódját a "Boom"-ot és a gépek már a gyártósoron vannak.  

Az új gép a régi francia Concorde 200 üléséhez képest csak 55 hellyel fog rendelkezni. Az alacsony kapacitás miatt, a jegyárak magasak lesznek, London és New York között egy útra 2,500 amerikai dollárba fog kerülni a jegy. A repülő legnagyobb sebessége 2340 km / óra lesz, szemben a korábbi 2180 km / órás sebességgel. 

Az új utasszálítóval várhatóan a London-New York John F. Kennedy repülőtér közötti távolság 190 perc alatt tehető majd meg. 

A Concorde szuperszonikus utasszállító elsőként 1969-ben szállt fel és 1976-tól 27 éven keresztül állt szolgálatban. Általában a londoni Heathrow (a British Airways színeiben) és a párizsi Charles de Gaulle repülőtérről (az Air France színeiben) repült a new yorki John F. Kennedy repülőtérre.

Sok rekordot felállított, ezek közül a legjelentősebb a London és New York közötti 2 óra, 52 perc és 59 másodperces repülőút volt, 1996. február 7-én. 

2000. július 25-én az Air France 4590 számú járata 14 óra 44 perckor a Hotelissimo nevű szállodára zuhant Párizs Gonesse nevű külvárosában. A balesetet a repülőgépen utazók közül senki sem élte túl, továbbá a szállodában tartózkodók közül négy ember életét vesztette. 2003. április 10-én a British Airways és az Air France egy időben jelentette be, hogy a Concorde járatait kiveszik a menetrendből és az év végéig a gépeket szolgálaton kívül helyezik. 

 

Forrás: Wikipedia


HungaroControl: csökkent a Magyarország feletti légi forgalom

HungaroControl: csökkent a Magyarország feletti légi forgalom 

Idén az eddigi legforgalmasabb hónap a június volt, amikor 97 232 légi jármű repült el az ország felett.
Hogy kerül a Pókember a fellegek közé?

Hogy kerül a Pókember a fellegek közé? 

Tematikus repülőgépet vet be a Scoot.
BKK: indul a MOL Bubi 3.0 szolgáltatásainak tesztelési időszaka

BKK: indul a MOL Bubi 3.0 szolgáltatásainak tesztelési időszaka 

A csütörtökön induló teszt célja, hogy még szélesebb körű visszajelzések támogassák a rendszer véglegesítését.
Újraindult a forgalom a Budapest-Bécs vasútvonal osztrák szakaszán

Újraindult a forgalom a Budapest-Bécs vasútvonal osztrák szakaszán 

Az EuroCity, EuroNight és Railjet vonatok újra teljes útvonalon közlekednek Bécs és Budapest között.
Járatnyitás Budapestről Szaúd-Arábia fővárosába

Járatnyitás Budapestről Szaúd-Arábia fővárosába 

Július elsején elindult a flynas közvetlen Budapest-Rijád járata.
Belépett az ultraluxus hajózási piacra az Orient Express

Belépett az ultraluxus hajózási piacra az Orient Express 

Az új hajó a prémium élményturizmus iránti robbanásszerű keresletre épít.
A KLM támogatja a sokszínűséget

A KLM támogatja a sokszínűséget 

A holland légitársaság e cél megvalósításának érdekében részt vesz a WorldPride Amsterdam eseménysorozaton.
Drónnal ütközött egy leszálláshoz készülő utasszállító

Drónnal ütközött egy leszálláshoz készülő utasszállító  

A JetBlue légitársaság Las Vegasból érkező járata csaknem ezer méteres magasságban ütközött össze a drónnal.
Teljes hajózár lesz a Duna-ágon

Teljes hajózár lesz a Duna-ágon  

Teljes hajózár lesz érvényben július 5-én a szentendrei Duna-ágon a Postás Strandtól egészen Budakalászig.
SIA: utazókat érintő megállapodás az Air Chinával

SIA: utazókat érintő megállapodás az Air Chinával 

A két légitársaság megállapodást írt alá a kereskedelmi együttműködés elmélyítéséről.

Interjú

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén 

Látogatás egy kortárs erdei házban a szakértővel – személyes élményeken keresztül.
Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón?

Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón? 

Éliás Balázs navigációs tiszttel nemzetközi karrierjének állomásairól, egy óceánjáró fedélzetén végzett munkájáról és a tengeri hajózás mindennapi kihívásairól beszélgettünk.
Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről

Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről 

Tihanyi Klárát, a HUNGEXPO stratégiai és üzletfejlesztési igazgatóját kérdeztük, aki a Lyonból indult SIRHA mintájára létrehozott hazai eseményt a kezdetektől fogva szervezi és irányítja.