Rábólintott az új komáromi Duna-hídra az EU

Mintegy 85,5 milliárd forint támogatásban részesülhet 12 magyar közlekedésfejlesztési projekt első körben az Európai Hálózatfinanszírozási Eszköz (CEF) forrásaiból, miután az Európai Unió tagállamainak küldötteiből álló bizottság támogatta az Európai Bizottság (EB) korábbi javaslatát - közölte a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium.

Az MTI-hez hétfőn eljuttatott közlemény szerint az együttesen nettó 116 milliárd forint összköltségű beruházások között a komáromi Duna-híd megépítése, a Kelenföld-Százhalombatta vasúti vonalszakasz korszerűsítése, 59 elővárosi motorvonat felszerelése ETCS2 vonatbefolyásoló rendszerrel, valamint az első hazai cseppfolyósított földgáz (LNG) töltőpontok létesítésének projektje részesül támogatásban. A belvízi közlekedés fejlesztésére mintegy nettó 10 milliárd forint jut - írják.

A mostani első körben tizenhét közlekedésfejlesztési beruházási tervet nyújtott be a CEF forrásaira Magyarország. A tagállamoktól összesen 735 pályázat érkezett be, amelyeket az EB több mint száz nemzetközi szakértő bevonásával értékelt, végül a tagállami képviselők 276 projekt támogatását szavazták meg - ismertette az NFM.

Az első közbeszerzések már ebben az évben megjelenhetnek

A forráslehívás feltételeiről, részletszabályairól szóló kétoldalú támogatási megállapodásokat várhatóan az ősz folyamán kötik meg bizottsággal. A beruházásokhoz kapcsolódó első közbeszerzések már idén megjelenhetnek. A második CEF közlekedési pályázati kör kiírása 2015 novemberében, a harmadik pedig 2016 őszén várható - tájékoztatott a szaktárca.

A CEF egy új uniós alap, amely a - 2014-2020 közötti időszakban - a transzeurópai hálózatok fejlesztésének felgyorsításának támogatására jött létre a közlekedés, az energetika és távközlés területén.

A közlekedési ágazatra fordítható teljes pénzügyi keret 26,25 milliárd euró, ebből 11,30 milliárd eurót kizárólag a kohéziós országok használhatnak fel. Magyarország részére 1,08 milliárd eurót (334 milliárd forintot) különítettek el 2016 végéig. A nemzeti borítékban található - a 15 százalékos hazai önrészt is beleértve nettó 392 milliárd forint értékű - támogatást eddig a határidőig kell nyertes pályázatokkal lekötni - jelezte közleményében a fejlesztési tárca.

Forrás: MTI


Emirates éves riport: annál is sikeresebb, mint gondolná

Emirates éves riport: annál is sikeresebb, mint gondolná 

Megdöntötte saját rekordját az Emirates Group a 2024–2025-ös pénzügyi évben.
Mallorca a repülőjáratok korlátozását fontolgatja

Mallorca a repülőjáratok korlátozását fontolgatja 

A korlátozás oka a húsvéti héten mért jelentős forgalomnövekedés.
Ismét robog a Jégmadár expressz

Ismét robog a Jégmadár expressz 

Május 18-tól ismét közlekedik a Jégmadár expresszvonat, amely közvetlen összeköttetést kínál Rákospalota-Újpestről a Velencei-tóhoz és a Balatonhoz.
WIZZ: Brassó-Budapest járatnövelés

WIZZ: Brassó-Budapest járatnövelés 

A repülőtér a Romániai Repülőterek Egyesülete által közölt januári statisztika szerint egy év alatt megduplázta utasainak számát.
Ünnepel a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér

Ünnepel a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér 

Éppen hetvenöt évvel ezelőtt, 1950. május 7-én nyitották meg az utazóközönség előtt Budapest nemzetközi repülőterét, Magyarország kapuját.
Dubaj dübörög, és helyet kér magának a nyári desztinációk sorában

Dubaj dübörög, és helyet kér magának a nyári desztinációk sorában 

Dubajról leginkább a téli napsütés, a tavaszi luxuspihenés vagy az őszi tökéletes kikapcsolódás jut eszünkbe – de ez hamarosan megváltozhat.
Budapest Airport vállalás – indul a zajvédelmi program következő üteme

Budapest Airport vállalás – indul a zajvédelmi program következő üteme 

A Budapest Airport (BA) ezt a speciális programot az érintett kerületek és települések polgármestereivel konzultálva alakította ki.
IATA-jelentés: nőtt a globális utasforgalom

IATA-jelentés: nőtt a globális utasforgalom  

Az április 30-án megjelent sajtóközlemény 2025. márciusi globális légiutasforgalom adatait ismerteti.
Ausztriában jön a Railjet vonatok új generációja

Ausztriában jön a Railjet vonatok új generációja 

A növekvő kereslet és a megváltozott utazási szokások miatt Ausztriában egyre nagyobb szerepet kapnak a fejlesztések.
Jemeni húszik: folytatjuk a támadást az izraeli légtér ellen

Jemeni húszik: folytatjuk a támadást az izraeli légtér ellen 

Eddig huszonhét rakétát indítottak a húszik Izrael légtere ellen, és bejelentették, hogy folytatják a támadást.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.