Al Ain, az emírségek modern oázisa

Virágokkal teli kertek, szépen zöldellő parkok díszlenek abban a modern oázisban, amely gazdag vidéke az Egyesült Arab Emirátusoknak. Abu-Dzabitól több mint másfélszáz kilométerre, egy négysávos főúton értük el Al Ain városát a 35 fokos januári melegben.  A több mint ötszázezer lakosú település neve tavaszt, megújulást jelenti.

A helybeliek nem kis örömére sok a víz, amely a legnagyobb kincs ezen a vidéken. Tulajdonképpen ennek köszönheti, hogy az elmúlt évtizedekben mezőgazdasági központtá fejlődött. A kertváros belsejében rangos szállodákat találni, ahol datolyával és friss forrásvízzel fogadják a vendégeket. Ez a két termék ugyanis szimbóluma ennek a városnak, hiszen korábban ebből tartották fenn magukat az itt lakók. Al Ain több mint négy évtizede, 1971-ben nyerte el a városi címet, noha már négyezer éve lakott területnek számít, ahol az oázis adta a vizet a gazdálkodáshoz.

Öntözött pálmafák az oázisban

Ez a város számos attrakcióval hívja fel magára a turisták figyelmét, a főutcán sorakozó szép házak pedig a gazdagságra utalnak. A közelükben találni a helyi múzeumot, ahol a környéken feltárt régészeti ásatások során talált leleteket, valamint néprajzi emlékeket mutatnak be. Különösen a beduin ékszerekben gyönyörködtünk, továbbá azokban az agyagedényekben, amelyek az iszlám előtti időkből maradtak fenn.

A múzeumtól alig néhány méternyire találtuk az Al Ain oázis bejáratát. Az érdeklődő turistáknak árnyékot nyújtó hatalmas pálmafákhoz jól működő öntözőrendszer segítségével folyamatosan juttatják el vizet. A rendszer a föld alatt húzódik, ezzel a technikával locsolnak évezredek óta az emirátusok sejkjeiben, a közeli Ománban, továbbá Iránban és Kínában is. A területet fal veszi körül, és a hosszú sétaúton gyalogosan győződhettünk meg az oázis nyugalmas életéről. Egykor az uralkodó birtokához tartozott, ahol a földet ma is a hagyományos módszerekkel művelik.

Al Ain gyorsan fejlődő település, jótékony, száraz klímája és Dubaj közelsége miatt a helyieknek is népszerű üdülőterületévé vált. Egyetem is működik a városban, így pezsgő a kulturális és sportélet. Az itteni legkülönlegesebb turisztikai látványosság a palotamúzeum, amely az egyik legszebb épület. Boltíveivel, barátságos berendezéseivel nagy hatást gyakorol a látogatókra. Zayed sejknek – az emirátusok néhai alapítójának és első elnökének – az egykori palotája volt, és ma emlékhelyként működik. Az Al-Nahyan család múltjára vonatkozó dokumentumok egész sora is itt látható. Ezek mellett betekinthettünk az egykori konyhába, a díszesen berendezett lakószobákba, a gyerek-, a dolgozó, illetve a fogadószoba egyszerű, de az arab kultúrát megtestesítő tárgyaiba.

A csipkézett falú erőd

A palota udvara tele van virágokkal, sőt, a sejk által egykor szafarikra használt terepjárót is bemutatják. Az udvar különleges ékessége a vizes medence, ahová csobogókból érkezik a folyékony kincs. A hatalmas sátorban pedig kávéval és datolyával kedveskednek a vendégeknek. A közeli Al-Jahili erődöt – amelyet szintén meglátogattunk –, ugyancsak Zayed sejk építette a XIX. század végén és a XX. század elején. A négyszögletes alapú épület falai csipkézettek, legfelül pedig kerek torony ékesíti az erődöt. Egykor a vizet őrizték itt.

A város folyamatos fejlődésének egyik jelképe a háromszintes bevásárlóutca. Itt számtalan üzlet, valamint sokféle szórakozási lehetőség közül válogathat a látogató. A területhez jég- és tekepálya, továbbá néhány mozi és egy hatalmas gyermekjátszóház is tartozik hozzá. Al Ain azzal is dicsekedhet, hogy a városban teveversenypályát építettek, amelyet rendszeresen használnak és bemutatókat tartanak. Ezeken nemcsak a helybeliek, hanem a turisták is szívesen részt vesznek.

Kisvonattal a védett állatok parkjában

A gyermekek nagy örömére egy négyszáz hektáros állatkert is várja őket az emirátusok városban, amely ezen a tájon igazi különlegességnek számít. Ezt az intézményt is Zayed sejk alapította még 1968-ban. Aztán 1972-ben olyan programot indítottak el, amely a kihalófélben levő állatfajok megőrzését szolgálja. A gyalogos séták mellett az érdeklődőket kisvonat viszi végig az állathelyek közelében kialakított utakon. Így láthattuk például a gazellákat, a csíkos hiénákat, a zsiráfokat, orrszarvúakat és a majmokat ebben a mesterségesen kialakított környezetben.


Horvátország könnyít a határátlépésen

Horvátország könnyít a határátlépésen 

Horvátország feloldja a ragadós száj- és körömfájás betegség miatt bevezetett intézkedések egy részét, de további rendelkezéseket vezet be a kockázatok megelőzése érdekében.
Zagorje – Horvátország zöld szíve

Zagorje – Horvátország zöld szíve 

Természeti szépségek, történelmi látnivalók és gasztronómiai élvezetek karnyújtásnyira.
Török öröm: ütős vendégszámokkal indította 2025-öt a mediterrán ország

Török öröm: ütős vendégszámokkal indította 2025-öt a mediterrán ország 

Eddig soha nem látott eredményekkel indították az idei turisztikai szezont.
Jelentősen szigorítják a határellenőrzést a németek

Jelentősen szigorítják a határellenőrzést a németek 

Ezúttal nem a száj- és körömfájásjárvány terjedésének megfékezése az ok – másról van szó.
Elege van a turistákból sok helybélinek a Kanári-szigeteken

Elege van a turistákból sok helybélinek a Kanári-szigeteken  

A helyi hatóságok adatai szerint az idén rekordszámú látogató árasztotta el a Kanári-szigeteket.
Szlovák határellenőrzés: továbbra is érvényben a szigorítás

Szlovák határellenőrzés: továbbra is érvényben a szigorítás 

Még egy hónapig azok a szabályok érvényesek, amelyek április 7-én kerültek bevezetésre.
Interaktív kalandtúrák indulnak Bécsben

Interaktív kalandtúrák indulnak Bécsben 

A fiatalokat megcélzó túra fő célja, hogy a résztvevők jobban megismerjék az osztrák fővárost.
Görögország: szigorúbb szabályok a lakóautósoknak

Görögország: szigorúbb szabályok a lakóautósoknak 

Görögország szigorította a lakóautókra vonatkozó szabályozásokat, ami felháborodást váltott ki a lakóautós közösség körében.
Régi-új szakemberrel bővült Dubaj magyarországi képviselete

Régi-új szakemberrel bővült Dubaj magyarországi képviselete 

Bővül a Dubai Department of Economy and Tourism (DET) magyarországi képviselete.
Szűkítik a Mount Everestre induló mászók körét

Szűkítik a Mount Everestre induló mászók körét 

Az utóbbi években több kritika érte Nepált, hogy túl sok engedélyt ad ki sokszor tapasztalatlan túrázóknak is – ezért most jön a szigorítás.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.