Bántalmazzák az idegenvezetőket - Amszterdam bekeményít

A holland város vezetése áprilistól engedélyhez köti az idegenvezetést a legforgalmasabb helyszíneken.

Klasszis TopDesign 2026

Jelentkezzen Magyarország egyetlen nemzetközi szintű vendéglátó- és szállodaipari dizájn-versenyére!

Határidő: 2026. szeptember 30.
Korlátozott ideig kedvezményes nevezési díjjal!

Részletek és jelentkezés >>

A Turizmus és Vendég hasábjain több alkalommal is foglalkoztunk a túlturistásodás problémájával. Ez Amszterdamban is egyre nagyobb problémát jelent. A városvezetés több dolgot is bevetett már, hogy csökkentse a turisták számát, mivel a lakosság évek óta arra panaszkodik, hogy a turisták tömege élhetetlenné tette a környéküket. Az utóbbi években például csúcsidőben, déli 11 és 12 óra között 27 csoport is megfordul az Oudekerksplein-en, a vöröslámpás negyedben található templomtéren. A zsúfoltságtól miatt az indulatok is felerősödtek. Mára már az idegenvezetők pocskondiázása, fenyegetése, sőt bántalmazása is bekerült az elkeseredett helyiek eszköztárába. Hogy ennek elejét vegyék, a döntéshozók idén áprilistól újabb rendelkezést vezetnek be.

Törteli Nikolett, hollandiai helyi idegenvezető a facebookon osztott meg egy tartalmas bejegyzést a helyzetről. Tájékoztatása szerint április 1-től engedélyköteles lesz az 5 főnél nagyobb csoportok vezetése az óvárosban, a vörös lámpás negyedben (Wallen) és a Fő téren. A szabály minden gyalogos- kerékpáros és segway túrára vonatkozik. És a csoportok létszámát is limitálják 20 főben. Az intézkedés nemcsak az idegenvezetőktől, hanem a turistáktól is megfelelő viselkedést vár el. Ezek az alábbiak: 11 óra előtt be kell fejezni a városnéző sétákat, a zsúfolt helyeken tilos megállni bámészkodni (pl. Oudezijds Achterburgwal csatorna hídjai és az üzletek bejáratai nyitva tartási időben), tilos a szexmunkások fotózása, sőt, hátat is kell fordítani a kirakatoknak, tilos a hangosbeszélő használata és az alkohol- és drogfogyasztása a túrák során, és a túra megkezdése előtt az idegenvezető köteles felhívni a résztvevők figyelmét a helyi lakosság, a szexmunkások és az üzletek dolgozóinak tiszteletére.

Aki megszegi a szabályokat, egyéni vendégek vezetése esetén 190 eurós, csoportok vezetése esetén 950 eurós büntetésre számíthat. Három kihágás után pedig visszavonják az engedélyt. A helyi önkormányzat növeli a közterületfenntartók számát, hogy fokozottan ellenőrizhesse, a turisták betartják-e az előírásokat. A 111 eurót kóstáló és 2020-ig érvényes engedély elvileg bárki számára kérvényezhető, de erősen megszűrheti a mezőnyt, hogy az engedélykérő oldal nyelve holland és a kérvényezőnek társadalom biztosítási számmal kell rendelkeznie. "A buszos behajtást most még egyelőre nem tiltják be, de csak célforgalom hajthat be. Legyen nálatok egy kinyomtatott itinerary, hogy a behajtás a túra szerves része, illetve írjátok ki a buszra, hogy "BESTEMMINGS-VERKEER" - olvasható a jótanács az Idegenvezetők Klubja magyar facebook oldalon.

2017 óta a turisztikai szolgáltatók közösen munkálkodnak azon, hogy csökkentsék az amszterdami belvárosban a turistadömpinget és az azzal járó hátrányokat. A túraszervezőknek azonban csak 40 százaléka írta alá az önkéntes alapú együttműködést, ami hozott is eredményt, de még mindig nem született a lakosság számára is elfogadható eredmény. A város vezetése ezért azt is kilátásba helyezte, hogy megadóztatja a belvárosban csoportosan turistáskodókat.

Forrás: Turizmus Online


Smaragd, rubin és arany: rendkívüli régészeti kincsek a horvát Mljet szigeténél

Smaragd, rubin és arany: rendkívüli régészeti kincsek a horvát Mljet szigeténél 

A feltárást végző horvát régészek szerint hasonló gazdagságú leletegyüttest eddig nem dokumentáltak földközi-tengeri vízalatti lelőhelyen.
Dubajban már a helyi lakosokat is bevetik a turisták visszacsábításáért

Dubajban már a helyi lakosokat is bevetik a turisták visszacsábításáért 

Közel 300 ezer forintot fizet Dubaj a helyieknek, ha sikerül turistákat csábítaniuk az elnéptelenedő városba.
Ez az északi ország a magyarok új kedvence

Ez az északi ország a magyarok új kedvence 

A Haaland-jelenség Norvégiára is ráirányította a figyelmet.
Thaiföld átalakítja turizmus stratégiáját

Thaiföld átalakítja turizmus stratégiáját 

Minőség a mennyiség felett: 2027-re 33 millió külföldi látogatót és fenntartható turizmust céloztak meg.
Berobbant a napfogyatkozás-turizmus

Berobbant a napfogyatkozás-turizmus  

Augusztus 12-én különleges égi jelenség vonzza Európa délnyugati részére az utazókat – meg is ugrott a magyarok érdeklődése Spanyolország iránt.
Ritka vendég bukkanhatott fel az Adrián

Ritka vendég bukkanhatott fel az Adrián 

Mediterrán barátfókát láthattak egy szigetnél.
Új élményfürdő közel a magyar határhoz

Új élményfürdő közel a magyar határhoz 

Nagyszabású élményfürdővel szeretnék Romániába csábítani a magyarokat.
Füstmentesít Spanyolország : új rendszabály a strandokon, vendéglátóhelyeken

Füstmentesít Spanyolország : új rendszabály a strandokon, vendéglátóhelyeken 

Strandokon és vendéglátóhelyi teraszokon is tilos lesz a dohányzás.
Várják a nevezéseket a GreenWorking Awards 2026 nemzetközi versenyre

Várják a nevezéseket a GreenWorking Awards 2026 nemzetközi versenyre 

Ingyen nevezhetnek a turisztikai kommunikáció és az audiovizuális produkciók.
Párizs egyik legnagyobb fesztiválja idén csupa zene

Párizs egyik legnagyobb fesztiválja idén csupa zene 

Októberben jön a Montmartre-i szüreti ünnep.

Interjú

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén 

Látogatás egy kortárs erdei házban a szakértővel – személyes élményeken keresztül.
Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón?

Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón? 

Éliás Balázs navigációs tiszttel nemzetközi karrierjének állomásairól, egy óceánjáró fedélzetén végzett munkájáról és a tengeri hajózás mindennapi kihívásairól beszélgettünk.
Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről

Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről 

Tihanyi Klárát, a HUNGEXPO stratégiai és üzletfejlesztési igazgatóját kérdeztük, aki a Lyonból indult SIRHA mintájára létrehozott hazai eseményt a kezdetektől fogva szervezi és irányítja.