Bécs lépést tart a kor szabta határokkal

Kisebb és zöldebb lesz az idei Christkindlmarkt: kevesebb stand, energiatakarékosság, bio ételek és italok – ezekkel az újításokkal várják idén a látogatókat Bécs híres karácsonyi vásárán.

November 19-én nyitja meg kapuit a magyarok körében is népszerű bécsi karácsonyi vásár, a Christkindlmarkt, amelyet 1986 óta a bécsi városháza előtti téren, a Rathausplatzon rendeznek meg. Mivel a látogatók számára is egyre fontosabb a fenntarthatóság és az energiatakarékosság, ezen szempontok mentén újították meg Európa egyik legismertebb karácsonyi vásárát.

A Christkindlmarkt egyik újdonsága, hogy idén egyharmaddal kevesebb standot állítanak fel, így több hely marad nézelődni és kisebb lesz a tumultus. A felszabaduló helyeken fedett pihenőrészeket alakítanak ki, ahol a látogatók nyugodtabb körülmények között fogyaszthatják el a standoknál vásárolt puncsot, sült kolbászt vagy gesztenyét. Természetesen a kulináris kínálat sem marad el az előző évekétől – forralt bor, különböző puncskreációk, sült gesztenye, sültkrumpli és -kolbász, kandírozott mandula és mézeskalács-szívek csábítják majd a látogatókat.

 

Idén először kizárólag többször használatos tányérokon és poharakban adják ki az enni-innivalót, de a puncsos bögrét – akárcsak eddig – haza lehet vinni szuvenírként. Szintén újdonság, hogy a gasztronómiai standok vagy teljeskörű bio-minősítéssel rendelkeznek, vagy legalább a kínálatuk több mint 30 százaléka biológiai gazdálkodásból származik. Ráadásul a mezőgazdasági termékek származási helyét is igazolniuk kell. Ezzel biztosítják, hogy a vásáron eladott utolsó szem krumpli is helyi termelőtől származzon. A szervezők nagyobb hangsúlyt fektettek a családokra is.

A Christkindlmarkt egyik látványossága a külön a vásár számára készített, kézzel festett klasszikus körhinta, melynek közelében egy kifejezetten a gyerekek igényeire szabott stand található. Itt például kisebb bögrékben is árulnak majd gyerekpuncsot és forró csokoládét.

A standoktól távolabb lesz majd a gyerekhütte, ahol a kicsik délutánonként és hétvégenként ajándékot készíthetnek, mézeskalácsot süthetnek vagy kívánságlistát írhatnak a Jézuskának. A felnőtt kísérők ez idő alatt egy közeli beltéri kávézóban gyűjthetnek erőt az újabb nézelődéshez.

Az energiatakarékosság jegyében idén kizárólag LED-es fényfüzéreket használnak a vásár és az azt körülvevő mesevilág kivilágításához, egy órával rövidebb ideig lesz bekapcsolva a díszvilágítás és negyven fával kevesebbet fognak feldíszíteni.

A vásár rajongóinak azonban így sem kell aggódniuk, idén is lesz szívekkel feldíszített fa, rénszarvasszán, óriáskerék, fagyöngypavilon és korcsolyapálya.

A bécsi városháza előtti mesevilág, a Christkindlmarkt 2022. december 26-ig tart nyitva.

 

Forrás: Bécs Város Külképviseleti Irodája, Eurocomm-PR Budapest


Horvátország könnyít a határátlépésen

Horvátország könnyít a határátlépésen 

Horvátország feloldja a ragadós száj- és körömfájás betegség miatt bevezetett intézkedések egy részét, de további rendelkezéseket vezet be a kockázatok megelőzése érdekében.
Zagorje – Horvátország zöld szíve

Zagorje – Horvátország zöld szíve 

Természeti szépségek, történelmi látnivalók és gasztronómiai élvezetek karnyújtásnyira.
Török öröm: ütős vendégszámokkal indította 2025-öt a mediterrán ország

Török öröm: ütős vendégszámokkal indította 2025-öt a mediterrán ország 

Eddig soha nem látott eredményekkel indították az idei turisztikai szezont.
Jelentősen szigorítják a határellenőrzést a németek

Jelentősen szigorítják a határellenőrzést a németek 

Ezúttal nem a száj- és körömfájásjárvány terjedésének megfékezése az ok – másról van szó.
Elege van a turistákból sok helybélinek a Kanári-szigeteken

Elege van a turistákból sok helybélinek a Kanári-szigeteken  

A helyi hatóságok adatai szerint az idén rekordszámú látogató árasztotta el a Kanári-szigeteket.
Szlovák határellenőrzés: továbbra is érvényben a szigorítás

Szlovák határellenőrzés: továbbra is érvényben a szigorítás 

Még egy hónapig azok a szabályok érvényesek, amelyek április 7-én kerültek bevezetésre.
Interaktív kalandtúrák indulnak Bécsben

Interaktív kalandtúrák indulnak Bécsben 

A fiatalokat megcélzó túra fő célja, hogy a résztvevők jobban megismerjék az osztrák fővárost.
Görögország: szigorúbb szabályok a lakóautósoknak

Görögország: szigorúbb szabályok a lakóautósoknak 

Görögország szigorította a lakóautókra vonatkozó szabályozásokat, ami felháborodást váltott ki a lakóautós közösség körében.
Régi-új szakemberrel bővült Dubaj magyarországi képviselete

Régi-új szakemberrel bővült Dubaj magyarországi képviselete 

Bővül a Dubai Department of Economy and Tourism (DET) magyarországi képviselete.
Szűkítik a Mount Everestre induló mászók körét

Szűkítik a Mount Everestre induló mászók körét 

Az utóbbi években több kritika érte Nepált, hogy túl sok engedélyt ad ki sokszor tapasztalatlan túrázóknak is – ezért most jön a szigorítás.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.