Vannak városok, amelyekről egyetlen szín jut az ember eszébe, ilyen például a csupa fehér házakból álló Tel-Aviv. Ugyanígy Kairónak is van egy jellegzetes, homogén tónusa, a sárgás-barnás agyagszín, amely a helyiek organikus válasza az őket körülvevő sivatagra. Nemcsak a több száz éves, vagy akár 1000 esztendőnél is régebben épült műemlékek, például az oszmán hódítás előtti időkből származó, gyönyörű hagymakupolás mecsetek viselik ezt a színt, hanem az új építésű lakóházak is. Sok lakótelep előbb épült, mint a köztük húzódó sztrádák, ráadásul jelentős részük illegálisan, és minthogy a folyamatosan növekvő város közlekedését meg kellett valahogy oldani, teljes lakónegyedeket vágott ketté többsávos sugárutakkal a városrendezés. Az eredmény: kilométereken keresztül látni olyan tömböket, amelyek lakásait a ház teljes hosszában „leradírozták”. Így homlokzatként tárulnak fel az egykori szobák falai, bepillantást engedve a helyiek ízlésébe, akik a fehéret teljesen mellőzve, sárga, kék, zöld és rózsaszín színekkel dekorálnak.

Mauzóleumok és csirkék

Kairóban az is szokványos, ahogyan az urbánus közegbe vidéki életképek keverednek: a sztrádák szélén van, aki birkát terel, a robogók és autók lovaskocsikat előzgetnek. Az égbeszökő lepusztult lakótelepek szélén különös „kertváros” terül el, alacsony ősi épületekkel. A 7 négyzetkilométert lefedő Holtak városa, a Nekropolisz, egy évezreden át szolgált olyan előkelő emberek elit temetkezési helyéül, mint Mohamed próféta leszármazottai. Az egykori luxustemető mára már az élők nyüzsgő és bizarr birodalmává vált, és a sors fintora, hogy köztük is a legszegényebbeké. Egymillió ember vette ugyanis birtokba a kriptákat, alakította át a mauzóleumokat lakóhelyiségekké, amelyek között ma csirkék kapirgálnak, gyerekek futkosnak. Kairó nem sokáig marad már főváros. Az elővárosok nélkül is már 14 milliós lélekszámú metropolisz lakossága olyan óriási mértékben növekszik, hogy már építik az ország új fővárosát. Ha elkészül az új adminisztratív országos székhely a Szaharában 45 kilométerre Kairótól, a kormányzati épületek átköltöznek majd.

Káprázat Petőfi korából

A Citadella Kairó egyik legfontosabb látványossága, sőt a fáraókkal kapcsolatos látnivalókat leszámítva a legnépszerűbb műemlék az egyiptomi fővárosban. Momumentális kora-középkori erőd impozáns kapukkal, bástyákkal és magas védőfalakkal. Ezek fölött emelkedik a hatalmas Mohamed Ali mecset, amelynek ikerminaretjei 84 méteres magasságukkal a legmagasabbak Egyiptomban. A mecset 15 évig tartó munka során 1848-ban, a magyar szabadságharc évében lett kész. Építője, az albán oszmán haderőnél katonai parancsnoki rangot betöltő, majd a franciák kivonulása után kormányzói rangot szerzett Mohamed Ali, a modernkori Egyiptom kiemelkedő uralkodója. A pasa a citadellát saját kultúrája képére igyekezett szabni, így egy olyan mecsetet húzatott fel benne, amelyben az isztambuli Hagia Szophia bizánci formavilága fedezhető fel.

Hangosításként akkoriban csak a kitűnő akusztika szolgálhatott, és a hívek a mai napig hallhatják az udvaron az imám hangját, amint a mecset belsejében az iszlám hitgyakorlatnak megfelelően napi ötször szólítja imára a híveket. Az Alabástrom mecsetnek is hívott épület udvarát a névadó anyaggal fedték, de belső terét és külső falait gyönyörűen csillogó Carrarai-márvány borítja, akárcsak a pasa sírboltját, amely ma is a mecsetben látható. Az épületben és annak négyzet alakú udvarán akárhová pillantunk, légies, kifinomult munkákkal találkozunk a 19. századból. Az ablaknyílásokat áttört csipkéhez hasonlító vasrács díszíti, az ablakkeretek fölötti boltívek a páva legyezőszerűen szétnyitott farktollait mintázzák, a kupolák belseje pazar olívazöldekben és aranyakban pompázik.

Óratornyot obeliszkért

A tér ékességeként emelkedő kút, - amely rituális fürdőként szolgált a mecsetbe lépők számára - az úgynevezett egyiptomi reneszánszra jellemző, virág és gyümölcsgirlandos faragásokat kapott, de az igazi unikum, az az eredeti formájában megmaradt gigantikus csillár a mecset közepén, amely üvegfüggelékeivel és metszett üveg lámpabúráival egyike a műfaj legszebbjeinek az egész világon, megalkotásának idején pedig a legnagyobb volt a földkerekségen. A mecsetbelső fényét szó szerint, és képletesen is emeli a modern világítás, amely koncentrikus körökben öleli körbe a csillárt, különös, földöntúli hangulatot kölcsönözve a helynek. Kissé szokatlan az oszmán miliőben a múlt századi francia körhintákat idéző kioszk a kút fölött, akárcsak az Eiffel-i stílusra emlékeztető óratorony. Ezeket Napóleon a párizsi Concorde téren álló obeliszkért adta cserébe. A Citadellán egy ágyú is látható, amelyet egyszer a pasa Ramadán idején azért sütött el, hogy jelt adjon a híveknek, hogy hozzáláthatnak a reggelihez. Innentől kezdve Egyiptom-szerte ágyúszó jelezte az étkezés idejét.

Kairó az új Róma

Egyiptom arra törekszik, hogy Olaszország nyomdokaiba lépve különböző városokban olyan élménycentrikus helyszínekké alakítsa látnivalóit, amelyek minden kulturális turista bakancslistájára fel kell, hogy kerüljenek. Ennek jegyében zajlik múzeumaik, bemutatóhelyeik megújítása is. Közel másfél évtized alatt 2017-re, a kor igényeinek megfelelően épült meg az Egyiptomi Civilizáció Nemzeti Múzeuma (NMEC), amelynek célja, hogy világszínvonalon, látványosan és innovatív eszközökkel mutassa be az emberiség történetét a kivételes gyűjtemény felhasználásával. Az ókori orvoslás vívmányaként láthatunk itt korabeli lábujjprotézist mumifikálódott lábfejen, több évezredes szobrocska áll mementóul, miként szültek az ókori nők, és a szépségipar hajnalának is tanúi lehetünk, ha az ősrégi arcpirosítót, festéket, szemtust csodáljuk, vagy az egykor tükörként szolgáló kifényesített rézremekművet.

Tavaly óta itt a királyi múmiák

Most már az NMEC-be kell mennie annak is, aki a fáraók földi maradványaira kíváncsi. A múzeum koronaékszerének tartott múmiákat, 18 király és 2 királynő földi maradványait ünnepélyes keretek között 2021-ben költöztették át a Tahrir téren álló Egyiptomi Múzeumból a Fustat városnegyedbe. Az időszámításunk előtti második évezred 6 fáraódinasztiájából kikerült ókori hírességek között számos Ramszesszel és Tothmesszel, köztük a legismertebb III. Tothmesszel találkozhatunk, és az erőskezű Hatsepsut királynő teteme is látható itt. A tárlat bejáratánál hatásos fényfestés és vetítés hangolja a látogatót a legnagyobb egyiptomi uralkodók fizikai létezésének örökkévalóságára. A kiállítás alkotóinak az volt a szándékuk, hogy beljebb kerülve úgy érezzük, mintha a múmiák feltárásának helyszínén, a Királyok völgyének sírkamráiban bolyonganánk, amikor a labirintusszerűen kanyargó, gyéren világított, félhomályos termekben haladunk.

A konzerválás művészete

A bebalzsamozott fáraók fölött helyi kisiskolások súgnak össze. Irigykedve nézzük őket magyarként, akik egészen eddig a pillanatig őrült büszkék voltunk egyetlen mumifikált ereklyénkre, az 1000 éves aprócska Szent Jobbra. Itt 3-4 ezer éves testek tucatjait őrzik az üvegkoporsók, amelyben állandó hőmérséklet és páratartalom gondoskodik a megfelelő konzerválásról, és minden múmia mellett ott látható a fakoporsója olykor a szarkofágja is, amelyben eltemették. A porhüvelyek megőrzésének az volt a célja, hogy legyen, amiben tovább élhet a lélek a túlvilágon. A balzsamozás, - amelynek kiváltsága csak a legmagasabb rangúaknak adatott meg - 40-70 napot vett igénybe. Ennyi idő alatt távozott a víz a testből, amit a bőr sós-mézes-olajos kenegetésével értek el. Érdekesség, hogy a folyamat részeként a hajat levágták, befestették és ezután ragasztották vissza a koponyára. Egy közelmúltban felfedezett 3500 éves orvosi papirusz számos kulisszatitkot fed fel a balzsamozás tevékenységéről és szent művészetként írja le, ahogy a korabeliek felkészítették az elhunytakat a túlvilági életre. A múzeumba nagyon méltányos összegért, 240 egyiptomi fontért vehetünk belépőt, ami 10 dollárnak felel meg. 

Újabb múzeum nyílik

Egyiptom ikonikus látnivalóinál, a Kairóhoz közeli gízai piramisoknál is nyílik hamarosan egy hatalmas gyűjtemény, amely az évezredek során Egyiptom területén létrejött civilizációk fejlődését mutatja be az archaikus kortól egészen a jelenkorig. A közel 500 ezer négyzetméteren csaknem 100 ezer régészeti kincset felvonultató Nagy Egyiptomi Múzeum építésén több mint 25 éve dolgozik egy egyiptomi kormány. Az intézmény lesz az új otthona a Tutanhamon fáraó sírjából származó teljes leletegyüttesnek is, és kétezer, a közönség számára eddig még soha nem látható kincset is kiállítanak. Az ókori világ egyik csodájának tartott gigantikus kőgúlákra a legszebb kilátás az elmúlt években megnyitott Gízai-fennsíkról nyílik.

A világörökségi helyszínt tiszteletben tartva, a piramisok háta mögött, a sivatagban alakítottak ki étteremegyüttest. Az időszámításunk előtti 3. évezredben emelt halotti templomok még ebből a diszkrét messzeségből is óriásiak és lenyűgöző hatásúak. A tágas teraszon üldögélve, ide-oda mélázva a tányérunkon gőzölgő kebab, a piramis alakúra formázott rizs és a látóhatáron terpeszkedő piramisok között, csontig átjárja az embert az a misztikum, amely az egyiptomi halottkultuszt jellemezte, és amely azóta is körüllengi a piramisok eredetét és építését. Egy közelmúltban napvilágot látott tanulmány szerint a Nílus egyik ága egészen a építményeket méltóságteljesen őrző Nagy Szfinx lába előtt húzódott. Az éves árvíz így hidraulikus felvonóként szolgálhatott a kőtömbök szállításához a gigászi építkezésre.

Hajóra szállunk

Hogy minél inkább megőrizze páratlan látványosságát Egyiptom az utókor számára, 60 elektromos kisjárművet vett a kormányzat. Hamarosan lezárják a helyszínt a turistabusz-forgalom elől, és csak ezekkel közlekedhetnek majd a látogatók a Piramisok környékén. Luxorban már ilyen kisautók járhatnak csak a Királyok-völgyében és a Hatsepsut templomnál. Kairó belvárosából a repülőtér felé vezető út egy pillanatra felvillantja még a hódító brit birodalom dicső múltját gyönyörű, 19. századi villák formájában, és a 30-as évek modernista remekeinek egy-egy példánya is elsuhan a szemünk előtt. Asszuánba repülünk. Az új évben folytatjuk egyiptomi élménybeszámolónkat a Nílus-menti örökség bemutatásával.