Eilatba indít Budapestről közvetlen járatot a Ryanair

Novembertől nem csak Tel Avivba, hanem a népszerű izraeli üdülővárosba, Eilatba is el lehet jutni közvetlen légijárattal Budapestről.

A Ryanair a téli menetrendi időszakban új útvonalat indít Budapestről Eilat Ovdába, 2015 novemberétől kezdődően, heti két járattal.

Célállomás Járatsűrűség Járatindítás
Eilat Ovda hetente 2 2015. november 7.


Izrael egyre népszerűbb


Izraelbe, azon belül is Tel Avivba az El Al mellett már a Malévnak is volt járata, a Malév csődjét követően az izraeli légitársaság mellett 2012 decemberében a Wizz Air kezdett repülni még ezen az útvonalon. 2013-ban 14 ezer honfitársunk váltott jegyet Izraelbe. Tavaly márciusban a változó idők szelére hallgatva - no meg a konkurenciák nem kevés számú utas elhalászásától ösztönözve - az El Al vadonatúj koncepció mentén felépített diszkont légitársaságot indított saját márkájaként, mely az UP by El Al nevet kapta. 2014 nyara óta tehát az UP és a Wizz Air repül Budapest és Tel Aviv között.

Eilatba azonban - amely egy népszerű kikötőváros a Vörös-tenger északi partján - nem közlekedik légijárat Budapestről, a Tel Aviv és Eilat közötti utat pedig körülbelül négyórás autóúttal lehet megtenni. Így az utazási irodák leginkább körutazások részeként érintik a várost, ebben az esetben autóbusszal viszik ide az utasokat.


Emirates éves riport: annál is sikeresebb, mint gondolná

Emirates éves riport: annál is sikeresebb, mint gondolná 

Megdöntötte saját rekordját az Emirates Group a 2024–2025-ös pénzügyi évben.
Mallorca a repülőjáratok korlátozását fontolgatja

Mallorca a repülőjáratok korlátozását fontolgatja 

A korlátozás oka a húsvéti héten mért jelentős forgalomnövekedés.
Ismét robog a Jégmadár expressz

Ismét robog a Jégmadár expressz 

Május 18-tól ismét közlekedik a Jégmadár expresszvonat, amely közvetlen összeköttetést kínál Rákospalota-Újpestről a Velencei-tóhoz és a Balatonhoz.
WIZZ: Brassó-Budapest járatnövelés

WIZZ: Brassó-Budapest járatnövelés 

A repülőtér a Romániai Repülőterek Egyesülete által közölt januári statisztika szerint egy év alatt megduplázta utasainak számát.
Ünnepel a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér

Ünnepel a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér 

Éppen hetvenöt évvel ezelőtt, 1950. május 7-én nyitották meg az utazóközönség előtt Budapest nemzetközi repülőterét, Magyarország kapuját.
Dubaj dübörög, és helyet kér magának a nyári desztinációk sorában

Dubaj dübörög, és helyet kér magának a nyári desztinációk sorában 

Dubajról leginkább a téli napsütés, a tavaszi luxuspihenés vagy az őszi tökéletes kikapcsolódás jut eszünkbe – de ez hamarosan megváltozhat.
Budapest Airport vállalás – indul a zajvédelmi program következő üteme

Budapest Airport vállalás – indul a zajvédelmi program következő üteme 

A Budapest Airport (BA) ezt a speciális programot az érintett kerületek és települések polgármestereivel konzultálva alakította ki.
IATA-jelentés: nőtt a globális utasforgalom

IATA-jelentés: nőtt a globális utasforgalom  

Az április 30-án megjelent sajtóközlemény 2025. márciusi globális légiutasforgalom adatait ismerteti.
Ausztriában jön a Railjet vonatok új generációja

Ausztriában jön a Railjet vonatok új generációja 

A növekvő kereslet és a megváltozott utazási szokások miatt Ausztriában egyre nagyobb szerepet kapnak a fejlesztések.
Jemeni húszik: folytatjuk a támadást az izraeli légtér ellen

Jemeni húszik: folytatjuk a támadást az izraeli légtér ellen 

Eddig huszonhét rakétát indítottak a húszik Izrael légtere ellen, és bejelentették, hogy folytatják a támadást.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.