Európa Kulturális Fővárosai 2019-ben...

2019. január 1-jétől egy éven át Plovdiv (Bulgária) és Matera (Olaszország) osztozik az Európa Kulturális Fővárosa címen.

Plovdiv az első bolgár város, amely elnyerte az Európa Kulturális Fővárosa címet. A város az „Együtt” mottó jegyében dolgozta ki programját, melynek keretében több mint 300 projekt valósul meg 2019 folyamán a településen, továbbá Dél-Közép-Bulgáriában, illetve Várna, Szófia és Veliko Tarnovo városában. A projektek Plovdiv jellegzetességeivel, történelmével és kulturális örökségével kapcsolatos témákra, valamint a város előtt álló kihívásokra hívják fel a figyelmet. A látogatókat számtalan program várja, így például kiállítások, ahol megismerkedhetnek a cirill ábécével, illetve olyan színházi előadások, melyeket a szervezők nyugat-balkáni színházi társulatokkal, valamint a roma és a török közösségekkel közösen állítanak színpadra. A beltéri és kültéri rendezvényeket egyaránt felvonultató nyitóünnepségek január 11. és 13. között kerülnek megrendezésre.

Matera programja – mely a „Nyitott jövő” mottót viseli – a társadalmi és kulturális befogadást és az együttműködésen alapuló innovációt állítja a középpontba. A program fénypontjai közé tartozik az „Ars Excavandi” kiállítás, mely kortárs szemmel vizsgálja a föld alatti építészet történetét és kultúráját, „A reneszánsz újraolvasása” című kiállítás, mely Basilicata és Apulia régió művészeti múltjába kalauzolja az érdeklődőket, valamint „A prímszámok költészete” című kiállítás, mely azt mutatja be, milyen fontos szerepet játszott a matematika a művészek munkásságában a különböző korokban. Matera lesz a helyszíne a „Parasztbecsület” című opera első szabadtéri előadásának is, és 2019 folyamán a város 27 olyan projektet is megvalósít, melyeket a helyi kreatív közösségekkel és európai partnereivel közösen dolgozott ki. A nyitóünnepségekre január 19–20-án kerül sor 2000 zenész közreműködésével.

Az Európa Kulturális Fővárosa kezdeményezés 1985-ben indult útjára, és napjainkra az egyik legnagyobb szabású és legismertebb európai kulturális projektté nőtte ki magát. A címet azok a városok nyerhetik el, amelyek olyan, erőteljes európai dimenzióval rendelkező kulturális programot állítanak össze, amely elősegíti a város lakosainak tevékeny részvételét, és hozzájárul a város és a környező régió hosszú távú fejlődéséhez. A címen 2020-ban Rijeka (Horvátország) és Galway (Írország), 2021-ben Elefszína (Görögország), Temesvár (Románia) és Újvidék (a címre uniós tagjelölt országként pályázó Szerbia második legnagyobb városa), míg 2022-ben Esch (Luxemburg) és Kaunas (Litvánia) osztozik majd. A pályázatokat elbíráló független testület 2018. december 14-én kiadott ajánlásában azt indítványozta, hogy 2023-ban Veszprém legyen Európa Kulturális Fővárosa Magyarországon.


Vár Temesvár – bemutatkozott Budapesten a Visit Timișoara

Vár Temesvár – bemutatkozott Budapesten a Visit Timișoara 

Mindössze három óra autópályán, és máris egy másik világ várja az utazót.
Horvátország könnyít a határátlépésen

Horvátország könnyít a határátlépésen 

Horvátország feloldja a ragadós száj- és körömfájás betegség miatt bevezetett intézkedések egy részét, de további rendelkezéseket vezet be a kockázatok megelőzése érdekében.
Zagorje – Horvátország zöld szíve

Zagorje – Horvátország zöld szíve 

Természeti szépségek, történelmi látnivalók és gasztronómiai élvezetek karnyújtásnyira.
Török öröm: ütős vendégszámokkal indította 2025-öt a mediterrán ország

Török öröm: ütős vendégszámokkal indította 2025-öt a mediterrán ország 

Eddig soha nem látott eredményekkel indították az idei turisztikai szezont.
Jelentősen szigorítják a határellenőrzést a németek

Jelentősen szigorítják a határellenőrzést a németek 

Ezúttal nem a száj- és körömfájásjárvány terjedésének megfékezése az ok – másról van szó.
Elege van a turistákból sok helybélinek a Kanári-szigeteken

Elege van a turistákból sok helybélinek a Kanári-szigeteken  

A helyi hatóságok adatai szerint az idén rekordszámú látogató árasztotta el a Kanári-szigeteket.
Szlovák határellenőrzés: továbbra is érvényben a szigorítás

Szlovák határellenőrzés: továbbra is érvényben a szigorítás 

Még egy hónapig azok a szabályok érvényesek, amelyek április 7-én kerültek bevezetésre.
Interaktív kalandtúrák indulnak Bécsben

Interaktív kalandtúrák indulnak Bécsben 

A fiatalokat megcélzó túra fő célja, hogy a résztvevők jobban megismerjék az osztrák fővárost.
Görögország: szigorúbb szabályok a lakóautósoknak

Görögország: szigorúbb szabályok a lakóautósoknak 

Görögország szigorította a lakóautókra vonatkozó szabályozásokat, ami felháborodást váltott ki a lakóautós közösség körében.
Régi-új szakemberrel bővült Dubaj magyarországi képviselete

Régi-új szakemberrel bővült Dubaj magyarországi képviselete 

Bővül a Dubai Department of Economy and Tourism (DET) magyarországi képviselete.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.