Főszerepben Frankfurt

A Német Turisztikai Hivatal (DZT) június 6-ai rendezvényén mutatkozott be Frankfurt városa és a frankfurti repülőtér továbbá a repülőtér megújult VIP szolgáltatása is. 

A Német Turisztikai Hivatal képviseletében Czeiszing Miklós és Simon András, a MUISZ nevében köszöntötte a német és magyar vendégeket.

Czeiszing Miklós örömét fejezte ki, hogy 2017 első 3 hónapjában már 10%-kal nőtt a Németországba utazó magyarok száma, 2016 azonos időszakához képest.

Ezután Dr. Annette Biener, Tourismus+Congress GmbH Frankfurt am Main képviselője előadásában bemutatta Frankfurt városát, melyet szokás a „világ” kapujának is tekinteni.

A frankfurti repülőtér európai viszonylatban a harmadik legnagyobb utasforgalmat lebonyolító légi kikötő, közel 100 légitársaság, 300 desztináció és szintén 100 ország érhető el innen. Maga Frankfurt városa Németország ötödik legnépesebb városa, 720 ezer lakossal.

A város multikulturális, melyre nagyon büszkék, közel 191 nemzetiségből élnek itt emberek, békésen és toleránsan egymással. Frankfurt a kereskedelmi vásárok városának és pénzügyi központnak is tekinthető. Itt tartják az IMEX vásárt és mintegy 300 nemzetközi banknak ad otthont. 2015-ben több mint 73 ezer kongresszust és konferenciát tartottak a városban, mintegy 4,4 millió résztvevővel. A 2014-ben nyílt Kap Európa kongresszusi központ különleges rendezvények és incentív programok számára is nyitva áll. 

Frankfurtban tavaly több mint 80 millió vendégéjszakát regisztráltak, ebből 700.000-et magyar vendégek tettek ki, ami 65%-os növekedés 2015-höz képest. A legtöbb látogató Amerikából, Ázsiából és az Egyesült Királyságból érkezik. Jelenleg is zajlika a Römemberg körüli óváros restaurálása. A történelmi óváros megnyitó rendezvénye 2018-ra várható. 

2017. május végén újranyitották a Frankfurti Történelmi Múzeumot is. 2018-ban nyílik meg a német romantika múzeuma. Ezenkívül számos rendezvény mint a Frankfurti-virslifesztivál, a Majna-fesztivál és a Múzeumpart-fesztivál is várja a látogatókat. A német városban a gasztronómia szerelmesei sem fognak csalódni, hiszen 9 Michelin-csillagos étterem várja őket.

Frankfurtban 16 luxus szálloda, 67 első osztályú és 166 turista-komfortú szálláshely található. Februártól érhető el a RheinMain kártya, mellyel 40 különböző attrakcióra lehet kedvezményt elérni.

Heiko Haffer, a Frankfurt Airport Frankfurt am Main képviseletében elmondta, hogy tavaly 61,6 millió utas fordult meg Németország legnagyobb légi kikötőjében. Az új decembertől induló Wizz-Air járatnak köszönhetően még több magyar utast várnak.

A VIP szolgáltatás 17 éve elérhető a repülőtéren, tavaly a lounge rész felújításra került, így még nagyobb kényelemmel várja az utasokat. Kialakítottak egy konferencia termet is a nemzetközi üzletemberek számára, akik itt találkoznak a partnereikkel. A szolgáltatás gyorsaságot, kényelmet és diszkréciót kínál az ilyen igényekkel rendelkező utasok számára.


Horvátország könnyít a határátlépésen

Horvátország könnyít a határátlépésen 

Horvátország feloldja a ragadós száj- és körömfájás betegség miatt bevezetett intézkedések egy részét, de további rendelkezéseket vezet be a kockázatok megelőzése érdekében.
Zagorje – Horvátország zöld szíve

Zagorje – Horvátország zöld szíve 

Természeti szépségek, történelmi látnivalók és gasztronómiai élvezetek karnyújtásnyira.
Török öröm: ütős vendégszámokkal indította 2025-öt a mediterrán ország

Török öröm: ütős vendégszámokkal indította 2025-öt a mediterrán ország 

Eddig soha nem látott eredményekkel indították az idei turisztikai szezont.
Jelentősen szigorítják a határellenőrzést a németek

Jelentősen szigorítják a határellenőrzést a németek 

Ezúttal nem a száj- és körömfájásjárvány terjedésének megfékezése az ok – másról van szó.
Elege van a turistákból sok helybélinek a Kanári-szigeteken

Elege van a turistákból sok helybélinek a Kanári-szigeteken  

A helyi hatóságok adatai szerint az idén rekordszámú látogató árasztotta el a Kanári-szigeteket.
Szlovák határellenőrzés: továbbra is érvényben a szigorítás

Szlovák határellenőrzés: továbbra is érvényben a szigorítás 

Még egy hónapig azok a szabályok érvényesek, amelyek április 7-én kerültek bevezetésre.
Interaktív kalandtúrák indulnak Bécsben

Interaktív kalandtúrák indulnak Bécsben 

A fiatalokat megcélzó túra fő célja, hogy a résztvevők jobban megismerjék az osztrák fővárost.
Görögország: szigorúbb szabályok a lakóautósoknak

Görögország: szigorúbb szabályok a lakóautósoknak 

Görögország szigorította a lakóautókra vonatkozó szabályozásokat, ami felháborodást váltott ki a lakóautós közösség körében.
Régi-új szakemberrel bővült Dubaj magyarországi képviselete

Régi-új szakemberrel bővült Dubaj magyarországi képviselete 

Bővül a Dubai Department of Economy and Tourism (DET) magyarországi képviselete.
Szűkítik a Mount Everestre induló mászók körét

Szűkítik a Mount Everestre induló mászók körét 

Az utóbbi években több kritika érte Nepált, hogy túl sok engedélyt ad ki sokszor tapasztalatlan túrázóknak is – ezért most jön a szigorítás.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.