Ne vésd a monogramod a Colosseum falára!

Megszigorítják a Colosseum őrzését, miután csütörtökön egy újabb - ezúttal magyar - turistát kaptak azon, hogy megpróbálja belevésni nevének kezdőbetűit az ókori amfiteátrum falába.

Az Il Messaggero című lap beszámolója szerint egy 29 éves magyar férfit értek tetten, amint szállodai szobájának kemény kulcskártyájával egy 10 centiméteres T-betűt vésett a falba, az újság honlapján fotót is közöl a tiltott falfirkáról. A turista azt mondta, nem hitte, hogy tiltott dolgot művel, mivel sok felirat látható a falakon, csakhogy a firkák jó része évszázadokkal ezelőtt keletkezett. A tetten ért férfit bevitték egy rendőrőrsre, ahol feljelentést tettek ellene a nemzeti kulturális örökség megrongálása miatt. Visszatérhet Magyarországra, de távollétében is ítéletet hoznak az ügyében, viszont a büntetést vagy a bírságot csak akkor hajtják végre, ha újra Olaszországba utazik, külföldön csak súlyos bűncselekmények ügyében hajtatnak végre olaszországi ítéleteket.

A magyar férfi vandál tette néhány napon belül már a harmadik volt a Colosseumban. Április 29-én egy osztálykiránduláson lévő 17 éves bolgár fiút kaptak el, amint nevének kezdőbetűit véste a falba, április 26-án pedig egy 39 éves izraeli nőt állítottak elő, kővel a kezében, mellyel öt családtagja nevének kezdőbetűjét örökítette meg az amfiteátrumban.

A csütörtöki incidens után a Colosseum igazgatósága néhány óra alatt intézkedési tervet dolgozott ki a vandál turisták ellen, ennek részeként több kamerát szerelnek fel és több teremőrt alkalmaznak. Azonnali intézkedésként máris a korábbinál több - összesen hat - nyelven intik óva hangosbeszélőn a turistákat az amfiteátrum megrongálásától. A bejáratnál már eddig is figyelmeztették táblákon a látogatókat, de az illetékesek szerint a feliratokat "senki sem olvassa el". Ezen kívül a római önkormányzat azt tervezi, hogy feketelistát állít össze a helytelen viselkedésen kapott turistákról és arra fogja kérni a külképviseleteket, hogy próbálják meg távol tartani a nemkívánatosnak nyilvánított állampolgáraikat.

Forrás: MTI


Horvátország könnyít a határátlépésen

Horvátország könnyít a határátlépésen 

Horvátország feloldja a ragadós száj- és körömfájás betegség miatt bevezetett intézkedések egy részét, de további rendelkezéseket vezet be a kockázatok megelőzése érdekében.
Zagorje – Horvátország zöld szíve

Zagorje – Horvátország zöld szíve 

Természeti szépségek, történelmi látnivalók és gasztronómiai élvezetek karnyújtásnyira.
Török öröm: ütős vendégszámokkal indította 2025-öt a mediterrán ország

Török öröm: ütős vendégszámokkal indította 2025-öt a mediterrán ország 

Eddig soha nem látott eredményekkel indították az idei turisztikai szezont.
Jelentősen szigorítják a határellenőrzést a németek

Jelentősen szigorítják a határellenőrzést a németek 

Ezúttal nem a száj- és körömfájásjárvány terjedésének megfékezése az ok – másról van szó.
Elege van a turistákból sok helybélinek a Kanári-szigeteken

Elege van a turistákból sok helybélinek a Kanári-szigeteken  

A helyi hatóságok adatai szerint az idén rekordszámú látogató árasztotta el a Kanári-szigeteket.
Szlovák határellenőrzés: továbbra is érvényben a szigorítás

Szlovák határellenőrzés: továbbra is érvényben a szigorítás 

Még egy hónapig azok a szabályok érvényesek, amelyek április 7-én kerültek bevezetésre.
Interaktív kalandtúrák indulnak Bécsben

Interaktív kalandtúrák indulnak Bécsben 

A fiatalokat megcélzó túra fő célja, hogy a résztvevők jobban megismerjék az osztrák fővárost.
Görögország: szigorúbb szabályok a lakóautósoknak

Görögország: szigorúbb szabályok a lakóautósoknak 

Görögország szigorította a lakóautókra vonatkozó szabályozásokat, ami felháborodást váltott ki a lakóautós közösség körében.
Régi-új szakemberrel bővült Dubaj magyarországi képviselete

Régi-új szakemberrel bővült Dubaj magyarországi képviselete 

Bővül a Dubai Department of Economy and Tourism (DET) magyarországi képviselete.
Szűkítik a Mount Everestre induló mászók körét

Szűkítik a Mount Everestre induló mászók körét 

Az utóbbi években több kritika érte Nepált, hogy túl sok engedélyt ad ki sokszor tapasztalatlan túrázóknak is – ezért most jön a szigorítás.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.