Újra nő az érdeklődés Egyiptom és Tunézia iránt

Élénkül a kiutazó turizmus, januárban megduplázódott az előfoglalások száma a Kartago Toursnál az egy évvel korábbihoz képest, nőtt az érdeklődés Egyiptom és Tunézia iránt is - mondta Füri Mihályné, a cég vezetője.

Hozzátette: "még nem tartunk ott, mint két évvel ezelőtt, de optimisták vagyunk". A terrorcselekmények miatt tavaly több országba is sokkal kevesebben utaztak, ez megmutatkozott a Kartago árbevételén is, 2016-ban közel 40 százalékkal csökkent" - mondta.

Hangsúlyozta: a Kartago tavaly kevesebb kockázatot vállalt, Tunéziába és Egyiptomba más tour operátorokkal közösen foglalt járatokat. A görög desztinációban - amely iránt egyre nagyobb a kereslet - tavaly megduplázták a szálláshelyeket, de ez nem kompenzálta azt, hogy a másik két országba sokkal kevesebben utaztak.

Kiemelte, hogy a Kartago Toursnak a tavalyi gyengébb szezon ellenére sem kellett csökkentenie 1 milliárd forintos vagyoni biztosítékát, amely mellett a magyar piacon egyedülálló módon 5 millió eurós felelősségbiztosítása is van. Kitért arra is, hogy a stabil tulajdonosi háttérnek köszönhetően nincsenek bankhiteleik.



A cégvezető kifejtette: a portfólió szélesítésével és az egyes desztinációkban rendelkezésükre álló szálláshelyek bővülésével lehet növekedést elérni. A Kartago Tours arra törekszik, hogy több lábon álljon. Míg néhány évvel ezelőtt Egyiptom, Tunézia és Törökország adta az árbevétel 70 százalékát, tavaly már csak mintegy 50 százalék volt az arányuk, és a következő években tovább mérséklődik majd.

Hozzátette: Egyiptom és Tunézia a magyar utasok számára az ár-érték arányt tekintve pótolhatatlan. A cégvezető szerint idén újra feltámadt az érdeklődés a két ország iránt. "Mindkét országban nyugalom van, a sebek lassan begyógyulnak" - mondta. Hangsúlyozta, a vendéglátók mindent megtesznek a vendégek biztonságáért, szigorították a reptéri beléptetést, a szállodákban bevezették az átvilágítást, a rendőrök diszkréten mindenhol ott vannak.

A cégvezető felhívta a figyelmet arra, hogy a ramadan - muzulmán böjti hónap - idén május 27-től június 25-ig tart, így nem érinti a főszezont.

Az idei újdonságok közül például Észak-Ciprust és a Kanári-szigetek két kisebb szigetét, Fuerteventurát és Lanzarotét emelte ki Füri Mihályné. Júliustól a Magyarországra visszatérő TAP járataival Madeirára is lehet utazni.

A Kartago Tours értékesítésének 65 százaléka tavaly viszonteladóktól származott. Az iroda mintegy 550 partnerrel működik együtt, akik közel 1100 értékesítési pontot jelentenek.

A több mint húsz évvel ezelőtt alapított Kartago Tours a német REWE konszern tagja, és a DER Touristik égisze alatt működik.

Forrás: MTI


Szántód, Tihany, Tomaj és Balaton szolgálatba állt

Szántód, Tihany, Tomaj és Balaton szolgálatba állt 

A BAHART négy új hajóval gazdagodott: a két-két kompot és katamaránt március 28-án, Balatonfüreden, a hajózási szezon kezdetén avatták.
Megszólalt a hitelminősítő a Boeing-ügyben

Megszólalt a hitelminősítő a Boeing-ügyben 

A Moody's hitelminősítő közölte, hogy fontolóra veszi a Boeing minősítésének lerontását.
Különleges jármű futott be Szentendrére - érdemes megnézni!

Különleges jármű futott be Szentendrére - érdemes megnézni! 

Az április 1-jén, hétfőn újra megnyitó szentendrei Városi Tömegközlekedési Múzeum legújabb kiállítási darabja egy egykori Margitszigeti Sétajárat.
Útlezárások a reptér felé április 2-től

Útlezárások a reptér felé április 2-től 

A Budapest Airport Zrt. tájékoztatása az április 2-án kezdődő útfelújítások kapcsán.
A Stadler lenyúlná a spanyol vonatgyártót a magyarok elől

A Stadler lenyúlná a spanyol vonatgyártót a magyarok elől 

A háttérben a madridi kormány állhat, amely a magyar konzorciumtól félti a Talgo vonatgyártót.
Személyi változás a Budapest Airportnál

Személyi változás a Budapest Airportnál 

Az általános és fejlesztési vezérigazgató-helyettes 17 év után, március 31-én távozik a vállalattól.
Guiness-rekorder a Flirt H2 motorvonat

Guiness-rekorder a Flirt H2 motorvonat 

A világrekorder vonat részben a Stadler szolnoki kocsiszekrény-üzemében készült.
Távozik posztjáról a Boeing vezérigazgatója

Távozik posztjáról a Boeing vezérigazgatója 

Dave Calhoun 2020 elején vette át a vezérigazgatói tisztséget, miután az elődjét, Dennis Muilenburgot leváltották.
A Lufthansa Technik tovább növekedne

A Lufthansa Technik tovább növekedne 

A Lufthansa Technik Budapest ügyvezető igazgatója áttekintést adott a magyar leánycég tavalyi teljesítményéről és idei terveiről.
Boeing-elkerülő weboldal indult

Boeing-elkerülő weboldal indult 

Pár kattintással kideríthető, hogy egy repülőjáratot pontosan milyen géptípussal teljesít majd a légitársaság.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.