A MISZ kihirdette ki lett az Év Idegenvezetője 2017-ben

A tíz idegenvezetőre beérkezett érvényes jelölésre több mint 2000 érvényes szavazat érkezett az elégedett utasoktól, kollégáktól és idegenforgalmi szakemberektől. Dicséretet kaptak szaktudásukért, az utasok iránti empátiáért, magas színvonalú ismereteikért és lexikális tudásukért.

A legtöbb szavazatot Molnár Attila kapta, akit felterjesztettek a "2017. Év Idegenvezetője" címre. A második és harmadik helyezett Nemes Zoltán, a Fehérvár Travel és Kámán József, a Proko Travel idegenvezetője lett.

A szavazatok indoklásából is kitűnik, hogy sok olyan kiváló idegenvezető dolgozik a turizmus területén, akik mind az utasok, mind pedig az utazási irodák, az idegenforgalmi szakemberek legmagasabb elismerésére joggal pályázhatnak, és megérdemlik, hogy nevük ismertté váljon.

A Magyarországi Idegenvezetők Szövetsége köszöni a munkájukat, amellyel emelték az idegenvezetői szakma presztízsét, és ezúton is további jó munkát, sikereket kíván nekik.

A tíz jelölt érdemeit is kiemelő összeállítás a MISZ facebook oldalán tekinthető meg.

Molnár Attila, akire több mint 600 szavazat érkezett, az Év Idegenvezetője díj történetében páratlan népszerűséget tudhat magáénak. A személyes elismerések igazolják, hogy Attila gyermekkora óta vonzódik az utazás és megismerés élményéhez, így azon szerencsés kevesek közé tartozik, akinek a munkája a hobbyja is egyben. Magyarország teljes területén, az Alpokaljától Szatmár-Beregig évtizedek óta kalauzolja a vendégeket, Budapesten pedig tematikus programokat is vezet.

A szomszédos országok közül Szlovénia az egyik kedvence, de az európai városlátogatások, magashegyi szurdokjárások, világháborús emléktúrák, különvonatok és zarándokutak is igazi élménykirándulássá válnak az ő vezetésével. Molnár Attila a február 1-i díjátadáskor ünnepli idegenvezetői szakvizsgájának negyedszázados jubileumát.

A MISZ szakmai bíráló bizottsága ellenőrizte, hitelesítette és jegyzőkönyvbe foglalta a szavazatokat és az eredményt.

 


Befutóékszer és kávés pezsgés – izgalmas párosítás a 30. ALDI Női Futógálán

Befutóékszer és kávés pezsgés – izgalmas párosítás a 30. ALDI Női Futógálán 

„Ez Magyarország legszebb szabadidősport-rendezvénye”, hallhattuk az ALDI Futógála beharangozó eseményén május 8-án, a Cafe Frei BudaParton lévő egységében.
75 helyszín, 300 program, világsztárokkal – jön a SopronFest

75 helyszín, 300 program, világsztárokkal – jön a SopronFest 

Idén Sopronban indul a fesztiválszezon.
Különleges ereklyék a veszprémi Gizella-napokon

Különleges ereklyék a veszprémi Gizella-napokon  

Az idei Gizella Napok keretében, május 10-én és 11-én vezetett sétákon fedezhetjük fel a Szent Mihály Főszékesegyházat, ahol Szent István király hitvesének két ereklyéjét is őrzik.
Szipál 101: programsorozat a fotóslegenda nyomában

Szipál 101: programsorozat a fotóslegenda nyomában 

Hamarosan az ország több pontján is megtekinthető a Szipál-univerzum.
TKI: az ágazat szereplői negatívan látják helyzetüket

TKI: az ágazat szereplői negatívan látják helyzetüket 

Bár a turizmus bizalmi mutatói még így is kedvezőbbek, mint a nemzetgazdasági átlag vagy más ágazatok indexei, a szálláshely-szolgáltatás, a vendéglátás és az egyéb turisztikai szektor is visszaesést mutat.
Együttműködési megállapodás az erdő és a természet védelméért

Együttműködési megállapodás az erdő és a természet védelméért  

Célja, hogy a terület ökológiai, klímavédelmi és turisztikai szempontból is megújulhasson.
Új szakember a HotelPremio Group csapatában

Új szakember a HotelPremio Group csapatában 

Senior event szakember érkezett az ügynökséghez.
Fesztiválszervezők, taxisok, szórakozóhely üzemeltetők a célkeresztben

Fesztiválszervezők, taxisok, szórakozóhely üzemeltetők a célkeresztben 

Mindezek fokozott ellenőrzésére készül a fogyasztóvédelmi hatóság a tavaszi-nyári turisztikai szezonban.
Művészeti pályázat Tokajon

Művészeti pályázat Tokajon 

A világörökségi ranggal büszkélkedő borvidék helytörténeti jeleneteit, kulturális jelképeit ábrázoló művészi mozaikok tervezésére írt ki pályázatot Tokaj Város Önkormányzata.
 Műhelytitkok és épületséták: jön a Műtárgyak Éjszakája

Műhelytitkok és épületséták: jön a Műtárgyak Éjszakája  

Hetven fővárosi helyszínen, több mint 100 programmal rendezik a IX. Műtárgyak Éjszakája Fesztivált.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.