Első negyedév alakulása, előrejelzés a következőkre

A főváros mellett Egerbe, Pécsre, Hévízre és Szegedre foglaltak a legtöbben szobát a legnagyobb hazai szállásfoglaló portál adatai alapján. A megvalósult  foglalások száma közel 12 százalékkal elmaradt tavalyhoz képest, igaz most nem is volt hosszú hétvége ebben az időszakban, áll a Szallas.hu legfrissebb jelentésében.

Munkahelyet váltana, vagy új kollégát keres?

Az utazási szakma nálunk egymásra talál. Hirdessen ott, ahol valóban a döntéshozók és a szakma résztvevői olvassák a tartalmat: célzott felületen, nagy eléréssel!
Álláshirdetése nemcsak a Turizmus Online oldalán jelenik meg, hanem hírlevelünkben is, amely naponta több mint 7000 szakmai címzettet ér el – gyorsan, hatékonyan, pontosan.

Adja fel hirdetését!

Jó hír viszont, hogy a kevesebb foglalások ellenére a bruttó összérték 6,5 százalékkal nőtt: egy éjszaka egy főnek átlagosan 14 ezer forintba került, ami közel 22 százalékos növekedés 2022-höz képest.

„11,8 százalékos csökkenést látunk, azt is hozzá kell tenni, hogy tavaly március 15-e hosszú hétvégét hozott, ráadásul négynaposat, ami a COVID utáni éveket követően kiszabadulási lázban tartotta az országot. Ezzel szemben idén a húsvéti hosszú hétvége pezsdítette fel a belföldi turizmust, de ez már a második negyedévre esett”, elemezte a kapott adatokat a szállásfoglaló portál szakértője.

Rövidebb időszak, magasabb bevétel, a hotelek a legkeresettebbek

A bruttó szobaár bevétel azonban így is 6,5 százalékkal nőtt ebben az időszakban 2022 első negyedévéhez képest. Fejenként egy éjszakáért átlagosan 14 ezer forintot fizettünk, ami 21,9 százalékos drágulást jelent. Inkább a rövidebb utazásokra volt nagyobb arányban igény, az átlagos foglalási hossz 1,9 éj volt, míg az átlagos létszám foglalásonként 2,5 fő. A foglalások 40 százaléka hotelbe szólt, negyede apartmanba, 15 százaléka panzióba, 17 százaléka vendégházba és 4 százaléka pedig egyéb típusú szálláshelyre. Tízből négy vendég wellness-szállást foglalt.

Győztes városok

Sokan választották a fürdőzést és a várlátogatást. Budapest, Eger és Pécs lettek a dobogósok, ezekre a településekre érkezett a legtöbb vendég. Hévíz, Szeged, Gyula, Hajdúszoboszló, Siófok, Debrecen és Zalakaros kerültek még fel a legvonzóbb települések listájára a foglalási darabszám alapján. Minden ötödik foglalás Észak-Magyarországra szólt, 17 százalék a fővárosba és vonzáskörzetébe, 13 százalék a Nyugat-Dunántúlra és 11,9 százalék a Balatonra. Utánuk a sorban a Dél-Alföld (11,6%), az Észak-Alföld (10,1%), a Dél-Dunántúl (9,5%), a Közép-Dunántúl (6,9%) következik a nagyobb turisztikai régiók közül.

Mi várható a második negyedévben?

A beérkező foglalások mintázata már jobban hasonlít a 2019-es, pandémia előtti időszakéra. A frekventált dátumokra, mint hosszú hétvégék, iskolai szünetek, a vendégek már jóval előbb lefoglalták a szállást, mint a COVID alatt - akkor inkább kivártak. A húsvéti hosszú hétvégére is előbb megindult a foglalás, mint az előző évben, sokáig magasabb szinten álltunk, mondta a portál szakértője, majd hozzátette: A lezárt időszakot látva most 15,5 százalékos elmaradást látunk 2022 húsvétjához képest a foglalások számában, értékben viszont közel 2 százalékos lett a növekedés”.

Nyárig még két hosszú hétvége is jön. „Tavaly a május elseje ugyan vasárnapra esett, így nem volt hosszú hétvége, idén viszont lesz. A mostani állás szerint május 1-re már valamivel több foglalásunk van, mint a május végi, pünkösdi hosszú hétvégére. Utóbbi viszont már összehasonlítható a tavalyival, időarányosan most 88 százalékkal több előfoglalásunk van.

A nyári vakációról 29 százalékkal többen gondoskodtak már az előfoglalások időarányos összehasonlítása szerint.

Ezek voltak a legkeresettebb belföldi úti célok a magyarok körében idén, az első negyedévben:

  1. 1.Budapest
  2. 2.Eger
  3. 3.Pécs
  4. 4.Hévíz
  5. 5.Szeged
  6. 6.Gyula
  7. 7.Hajdúszoboszló
  8. 8.Siófok
  9. 9.Debrecen
  10. 10.Zalakaros

Népszerű turisztikai attrakciók a szállásfogaló portál adatai szerint:

  • ●Gyulai Várfürdő
  • ●Egri Vár
  • ●Hévízi Tófürdő
  • ●Hungarospa Hajdúszoboszló
  • ●Cserkeszőlő Fürdő és Gyógyászati Központ
  • ●Sárvári Gyógy- és Wellnessfürdő
  • ●Visegrádi Fellegvár
  • ●Miskolctapolca Barlangfürdő
  • ●Festetics-kastély
  • ●Cascade Barlang és Élményfürdő
  • ●Zalakarosi Fürdő

 

 

Forrás: Szallas.hu


Megvan a Magyar Turisztikai Ügynökség új vezetője

Megvan a Magyar Turisztikai Ügynökség új vezetője 

Kapitány István Csendes Olivért kérte fel a Magyar Turisztikai Ügynökség vezetésére.
Hőlégballon verseny Kaposváron

Hőlégballon verseny Kaposváron 

A repülésekre július 30-án, 31-én, és augusztus 1-jén két alkalommal, augusztus 2-án pedig egyszer kerül sor.
Különleges installáció érkezik a Művészetek Völgyébe

Különleges installáció érkezik a Művészetek Völgyébe 

Nagyszabású land art installációval, közösségi alkotással és kreatív workshopokkal érkezik idén a Művészetek Völgyébe a Hungarian Art & Business (HAB) művészeti központ.
Új alelnök a MaReSz vezetésében

Új alelnök a MaReSz vezetésében 

Beválasztották Tatár Györgyöt az elnökségbe.
Óvatosan most az utakon!

Óvatosan most az utakon! 

Megkezdődött az őzek násza, ezért fokozott figyelemre van szükség az utakon.
Énekes rigótól az árvalányhajig: íme 2026 természeti címeinek győztesei

Énekes rigótól az árvalányhajig: íme 2026 természeti címeinek győztesei 

Az „Év faja” típusú kezdeményezések elsődleges célja nem egyszerű népszerűségi verseny, hanem tudatformálás: minden választott faj vagy élőhely egy-egy természetvédelmi problémát vagy élőhelytípust is képvisel.
Sztárok, koncertek, kulturális programok a Balatonnál

Sztárok, koncertek, kulturális programok a Balatonnál 

A kezdeményezés célja, hogy bemutassa, amiért érdemes nyáron a Balatonhoz látogatni.
Veszélyben az Erzsébet-kilátó

Veszélyben az Erzsébet-kilátó 

A kilátót egy már száz éve fennálló statikai hiba miatt februárban lezárták, azóta nem látogatható.
Dobogós helyen a gemenci erdei vasút

Dobogós helyen a gemenci erdei vasút 

A 2026 tavaszán 5554 fő részvételével készült online felmérés szerint a Gemenci Állami Erdei Vasút a harmadik kedvenc kisvasút hazánkban.
Kéklámpás járművek találkozója a repülőmúzeumban

Kéklámpás járművek találkozója a repülőmúzeumban 

Számtalan eszközt próbálhatnak ki a látogatók.

Interjú

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén 

Látogatás egy kortárs erdei házban a szakértővel – személyes élményeken keresztül.
Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón?

Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón? 

Éliás Balázs navigációs tiszttel nemzetközi karrierjének állomásairól, egy óceánjáró fedélzetén végzett munkájáról és a tengeri hajózás mindennapi kihívásairól beszélgettünk.
Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről

Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről 

Tihanyi Klárát, a HUNGEXPO stratégiai és üzletfejlesztési igazgatóját kérdeztük, aki a Lyonból indult SIRHA mintájára létrehozott hazai eseményt a kezdetektől fogva szervezi és irányítja.