hirdetés

Új rendelettel szabályoznák a budapesti szórakozóhelyek nyitvatartását

Budapest több belvárosi kerületében is új rendeletekkel szabályoznák a szórakozóhelyek nyitvatartását – értesült a Magyar Nemzet. A kerületi vezetőknek az az álláspontja, hogy szükséges a változtatás, mert a lakóknak joguk van a nyugodt pihenéshez, amit a vállalkozásoknak is tiszteletben kell tartaniuk.

hirdetés

A IX. kerületben már egy tervezet is készült, amelynek alapján a vendéglátóhelyek vasárnaptól csütörtökig 23 óráig, míg pénteken és szombaton éjfélig lehetnének nyitva. Ettől eltérni csak jegyzői engedéllyel lehetne; azonban bármikor visszavonhatja a városfejlesztési, városgazdálkodási és környezetvédelmi bizottság, ha például a ház lakói indoklással ellátva kérik. 

Ez a változtatás látszólag enyhébb a mostaninál, mert jelenleg 22 óráig lehetnek nyitva külön engedély nélkül a közösségi helyek. A tervezetből azonban nem derül ki pontosan, milyen esetekben indokolt az éjszakai működési engedélyek megvonása, így a bizottság szubjektív szempontok alapján dönthet a vállalkozások sorsáról – állítja Német G. Dániel, a Budapest Éjjel nevű, vállalkozókat, lakosokat és szakértőket is tömörítő közösség projektmenedzsere. A fél éve alakult csoport célja, hogy megteremtsék a párbeszéd lehetőségét és „hatásos projektekkel képezzenek hidat” az elégedetlen lakók és a szórakozóhelyek között.

A lakók leggyakrabban a hangoskodás és a sok szemét miatt panaszkodnak, de ezeket közös fellépéssel lehetne enyhíteni. Német G. Dániel szerint: az is előnyös lenne, ha a jelenlegi utcai kényszermegoldás helyett minél több szálloda és bár mellékhelyiségeit használhatnák a turisták, akár fogyasztás nélkül is – sorolta további terveiket Német G. Dániel, aki szerint a környezetszennyezést is lehetne csökkenteni, ha lebomló poharakra cserélnék a mostani műanyagokat. 

forrás: 123rf.com
forrás: 123rf.com

A Magyar Nemzet információ szerint: a VIII. kerületben is készül új nyitvatartásról szóló rendelet, amelynek egyik korábbi verziója 22 órai zárást rendelt volna el. – Ez azonban gyakorlatilag a csődöt jelentené sok hely számára – nyilatkozta egy neve elhallgatását kérő VIII. kerületi szórakozóhely-tulajdonos, aki szerint este tíz óráig nem lehet kitermelni a működéshez szükséges bevételt.

A teljes cikket itt olvashatja. 

 

(forrás: Magyar Nemzet)
hirdetés
Olvasói vélemény: 0.0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 
hirdetés
hirdetés

Megjelent a Pont itt Magazin!

Minden, ami Klasszis TopDesign 2022 versenyünkről tudható: pályázati kiírás, kategóriák, a hazai és nemzetközi zsűri tagjai, a verseny menete, díjátadó gála, valamint a győztesek bemutatása.

Találkozzunk a Facebookon!

Ha balatoni vendéglője vagy szálláshelye van, milyen várakozásokkal néz az őszi szezon elé?

Partnerünk