EU-s támogatás a bor- és gyógyturizmus fejlesztésére
December elején Bécsben találkoznak az Európai Unió által támogatott Danube Limes Brand projektben résztvevő nyolc Duna-menti ország képviselői. Ezen részt vesznek a partner nemzetek örökségvédelmi intézményeinek szakemberei is, hogy együttesen vitassák meg, milyen turisztikai termékeket ajánlanak a projekt megvalósítására.
Ebben a programban hazánkat egyedüli partnerként a gyöngyösi Károly Róbert Főiskola Turizmus, Területfejlesztési és Idegennyelvi Intézete képviseli. Dr. Dávid Lóránt (PhD.) igazgató arról tájékoztatta a Turizmus Online-t, hogy konkrét elképzeléseket ismertetnek majd a bécsi találkozón résztvevőknek. Ezek elsősorban a bor- és a gasztronómia értékeire épülnek a Dunához közel fekvő hazai borvidékeken. Így a szekszárdi, a villányi, a balatoni és a kiskunsági borvidékeket ölelik fel, ahol a Duna-menti római örökséghez kapcsolják a jövőben az újabb turisztikai fejlesztéseket.
Összehangolt fejlesztések kellenek
Ezek mellett a Dunához közel fekvő kisebb gyógyfürdők korszerűsítésére is tesznek javaslatokat. A létesítmények ma még kevésbé ismertek a nemzetközi vendégsereg előtt. Ám hosszabb távon jelentősek lehetnek és a már működő nagyobb, ismert gyógyfürdők kínálatához kapcsolódhatnak. A felsoroltakon kívül a résztvevők azt is megtárgyalják, hogy milyen szervezeti rendszerben működhetnek majd a megvalósuló fejlesztések. Ennek érdekében a már működő TDM-eket kívánják bevonni a munkába, illetve újakat is szeretnének létrehozni. A turisztikai desztinációs menedzsmentek közreműködésével térségi szervezeteket alakítanak. Miután a nyolc országot képviselő partnerek - az adottságaikat figyelembe véve - várhatóan hasonló elképzelésekkel érkeznek a bécsi találkozóra, az a cél, hogy a résztvevők összehangolt fejlesztésekre tegyenek javaslatokat.

Dr. Dávid Lóránt azt is elmondta, hogy a Károly Róbert Főiskola - a pályázat alapján támogatásként elnyert összesen háromszáz millió euróból - 100 ezer eurós támogatást vehet igénybe. A tavaly kezdődött és 2014 októberében záruló projekt eddigi hazai elképzeléseinek ismertetésére egyébként a főiskola szakemberei az elmúlt hónapokban több honi és nemzetközi konferenciát tartottak. Így Bécsben, Pozsonyban, Komárnóban és Komáromban, Szekszárdon és Székesfehérváron találkoztak a borászati, a gyógyászati és a kulturális élet illetékes képviselőivel, akiket tájékoztattak a Duna-menti térségek turizmust érintő fejlesztési elképzelésekről. Ezekről egyébként a következő időszakban megvalósítási terveket készítenek, amelyeket felhasználva készülhetnek majd el az újdonságok.
Két projekt a haza turizmusért
Azt is megtudtuk, hogy a Danube Limes Brand Projekt kapcsolódik a gyöngyösi főiskola által itthon képviselt másik európai uniós programhoz a Sagittariushoz, amely szintén EU-s támogatással valósul meg. Ez az épített, a természeti és a kulturális örökségek fenntartható védelmét és a rájuk alapozott vállalkozások fejlesztését irányozza elő. Az ebben szerezett tapasztalatok pedig jó gyakorlatként szolgálhatnak majd a Duna-menti térségek fellendítéséhez is.
A két projekt hazai tapasztalatait legutóbb Veszprémben ismertették az érintettekkel. A szakmai munkában kiemelt szerepet kap a Dunai Limesnek, mint márkanévnek a kialakítása és népszerűsítése regionális, hazai és nemzetközi szinten egyaránt. Ez pedig kedvezően járulhat hozzá a magyarországi turizmus fejlesztéséhez is. Vélemények szerint a Duna-menti Limes vonal hazánk és Európa egyik legjelentősebb építészeti öröksége, amely olyan értéket képvisel, amelyet meg kell óvni. Így válhat minél szélesebb körben ismert és kedvelt turisztikai célponttá a jövőben.