A Gárdonyi Emlékévben több ezer turista látogatott Egerbe

A világhírű Egri Csillagok című regény írója Gárdonyi Géza idén lett volna 150 éves. A jubileum alkalmából ezt az esztendőt Gárdonyi Emlékévvé nyilvánították. A különböző egri rendezvényeket a Nemzeti Kulturális Alap százmillió forinttal támogatta.

Az emlékév jelentős eredményekkel zárult. Az egri és a gárdonyi önkormányzat, a különböző kulturális intézmények és civil szervezetek fogtak össze és rendezvényeket szerveztek. Ebből kiemelkedő szerepet vállalt a Budapesti Petőfi Irodalmi- és az egri Dobó István Vármúzeum. A programok fő fő irányítói az egri vármúzeum munkatársai voltak.

Berecz Mátyás igazgató a Turizmus Online-nak elmondta, hogy augusztusban a hevesi megyeszékhelyen rendezték meg az I. Gárdonyi Irodalmi Fesztivált. Az író emlékét és munkásságát felidézve Gárdonyi születésnapot is tartottak Egerben, valamint Agárdon. Október 17-t, - az Egri Vár Napját - pedig országos Gárdonyi Emléknappá nyilvánította az országgyűlés.

Amellett, hogy tudományos tanácskozásokat tartottak, tárlatokat is rendeztek az író hagyatékából. Emellett az Eger Vára Barátainak Köre, valamint az Egri Városszépítő Egyesület kezdeményezésére civil szervezetek, magán személyek és vállalkozások közreműködésével újították fel Gárdonyi Géza sírját a várban.

Országos vándorkiállítást is szerveztek "A láthatatlan ember arcai "címmel, amelyet hamarosan Szegeden zárnak. A Magyar Nemzeti Levéltár munkatársai pedig az Egri Törvényszéken mutatták be azokat a forrásanyagokat, amelyeket egykor Gárdonyi Géza használt fel a történelmi regényeinek megírásához.

Az esztendő során hazánkban több helyen is tartottak múzeumpedagógiai foglalkozásokat fiataloknak a Gárdonyi Kuckó elnevezésű játszóházban. Ebben a sátorban az író életéről, műveiről játékos, interaktív elemeket mutattak be, amelyet a következő időszakban tovább folytatnak. Az iskolásoknak irodalmi vetélkedőket is tartottak, valamint rajzpályázatot is hirdettek Gárdonyi munkásságának, műveinek bemutatására.

Berecz Mátyás arra is utalt, hogy az emlékévhez kapcsolódva újra kiadták Gárdonyi Géza műveit a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával. Sőt Budapesten eddig ismeretlen leveleit találták meg az írónak, amelyeket az egri önkormányzat támogatásával vásárolt meg a múzeum.

Ezekben a hónapokban újítják fel az egri Gárdonyi Házat, amelyet 2014 márciusában adnak át és az említett leveleket is ott állítják majd ki. Az emlékév különlegességének számított, hogy a Dobó István Vármúzeumban mutatták be az Egri Csillagok című regény török nyelvű fordítását, amelyet Isztambulban adtak ki. Mindez egy hazánkban élő és magyarul jól beszélő török orvosnak köszönhető.

Az igazgató véleménye szerint a Gárdonyi Emlékév eseményei országosan is nagy érdeklődést váltottak ki a turisták körében, amely fordulatot hozott az egri várba látogató vendégek számában is. Év végéig ugyanis összesen 300 ezer turista érkezésére számítanak és ezzel sikerül megállítani a korábbi évekre jellemző csökkenést.

A múzeum stratégiai céljai között szerepel, hogy az intézmény a következő években a vár történelmi és irodalmi hagyatékához kapcsolódva. még inkább az idegenforgalmi, a közművelődési és kulturális feladatot lásson el. Ezt szeretnék megjelentetni a fesztiválokon, a megújuló Gárdonyi Házban és a múzeumpedagógiai programokon is.


Művészet és vendéglátás a Káli-medencében

Művészet és vendéglátás a Káli-medencében 

A Káli Art Inn lett 2023-ban az Art is Business Díj Vállalati kategóriájának győztese. Tulajdonosai, a Molnár Júlia–Héjja Róbert házaspár, szívvel-lélekkel elkötelezett amellett, hogy ötvözze a vendéglátást a művészetek szenvedélyes támogatásával. A Káli Art Park kialakításával pedig olyan egyedülálló kiállítóhelyet hoztak létre, ahol a kortárs szobrászművészek bemutathatják és értékesíthetik alkotásaikat.
Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen?

Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen? 

A tanulmányok szerint a fogyasztók több mint 90%-át befolyásolják az utazástervezésben az online platformokon posztolt értékelések, így nem meglepő, hogy az ágazat nagy harcot vív a hamis értékelésekkel, beleértve az indokolatlan rágalmazást és az érdemtelen túlértékelést egyaránt.
Szállodatörténelmet ír a Hunguest

Szállodatörténelmet ír a Hunguest 

480 teniszpálya területével egyenlő fejlesztést tudhat maga mögött a Hunguest, ami történelmi léptékű, hiszen Magyarországon ilyen volumenű szállodaipari felújítás és szállodaépítés még nem zajlott
Ráborították az asztalt a Bookingra

Ráborították az asztalt a Bookingra 

A beérkezett észrevételek értékelése után immár végleges a Gazdasági Versenyhivatal jelentése a hazai online szálláshely-közvetítési és szálláspiacon elvégzett gyorsított ágazati vizsgálatról. A Booking-botrányként elhíresült ügyben a hatóság több javaslatot is megfogalmazott a magyar fogyasztók és a hazai szállásadók védelme érdekében.
Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban

Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban 

A téli időszakban is az egyik legfontosabb turisztikai motiváció az egészségturizmus, amely így Magyarország egyik legjelentősebb, négyévszakos turisztikai terméke. Azon vidéki települések, ahol a gyógy- és élményfürdő mellett magas színvonalú szolgáltatások is várják a vendégeket, ebben az időszakban az átlagosnál nagyobb forgalomra és magasabb foglaltságra számíthatnak.
A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése

A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése 

A párizsi Ritz alkalmazottainak volt néhány izgalmas órája, mire egy porszívózsákból előkerült az ellopottnak hitt ékszer.
Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten

Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten 

A Kimpton Hotels, az Intercontinental Hotels Group luxus lifestyle márkája, amely világszerte több, mint 80 egységgel rendelkezik. A 2024 nyarán nyíló, Bem téren épülő, dunai panorámás patinás épület szintén ennek az izgalmas boutique brandnek ad majd otthont.
Vendégélmény fokozása az AR segítségével

Vendégélmény fokozása az AR segítségével 

A vendéglátóipar mindig is élen járt az új technológiák bevezetésében a vendégélmény fokozása érdekében. A mobil bejelentkezéstől a személyre szabott szolgáltatásokig a szállodák folyamatosan innovatív módokat keresnek ügyfeleik kielégítésére. Az egyik technológia, amely forradalmasíthatja a vendéglátást, az a kiterjesztett valóság (AR).
Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata

Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata 

A Hunguest Hotels megújult arculata elnyerte a Német Formatervezési Tanács által alapított German Design Award 2024 díjat a márkaidentitás kategóriában.
A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat

A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat 

A BDPST Ingatlanfejlesztő egyik projektje, a Dorothea Hotel nyerte a Portfolio Property Awards díjátadóján az Év Hotelprojektje kategóriában járó elismerést kedden Budapesten. Az eseményen az év legkiemelkedőbb hazai teljesítményeit, megoldásait és fejlesztéseit bírálták.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.