A járvány fellángolásával fenyeget a nyaralási szezon

A koronavírus-járvány németországi fellángolásának veszélyét hordozza magában a nyaralási szezon a kórokozó behurcolásának kockázata miatt - emelte ki a német kancelláriaminiszter egy vasárnapi nyilatkozatában azzal kapcsolatban, hogy a kormány 26 ország esetében visszavonja az utazástól eltanácsoló figyelmeztetését.

A Frankfurter Allgemeine Sonntagszeintung (FAS) című vasárnapi lap összeállítása szerint vezető német politikusok körében igen erős az aggodalom, hogy a határokon átívelő nemzetközi mobilitás élénkülése révén ismét kicsúszhat a járványhelyzet a hatóságok ellenőrzése alól, és megint meredek emelkedésnek indulhat a fertőzések száma, amit csak újabb súlyos korlátozó intézkedésekkel, a társadalom és a gazdaság életét megbénító korlátozásokkal lehet megállítani. A nyaralók fertőzött területekről hazaérkezve az egész országban "szétteríthetik" a vírust, aminek hatására "nagyon gyorsan ismét olyan helyzetbe kerülhetünk, amelyben szövetségi szintű lépéseket kell tenni" - mondta Helge Braun kancelláriaminiszter a FAS-nak, utalva arra, hogy az új típusú koronavírus (SARS-CoV-2) németországi elterjedéséhez döntően hozzájárultak a téli szünetben tett ausztriai és olaszországi síutak alatt történt fertőzések. A kormány legfőbb célja, hogy "ilyesmi többé ne forduljon elő", ezért igen előnyös, hogy éppen a nyaralási szezon kezdetére készült el a kormány úgynevezett kapcsolatkövető okostelefon-alkalmazása (contact tracking app) - mondta Helge Braun.

 

Az alkalmazás figyelmezteti a felhasználót, ha fertőzésveszéllyel járó kapcsolatba került regisztrált fertőzöttel. Az alkalmazást az első tervek szerint már áprilisban be kellett volna vezetni, de adatvédelmi kérdések körüli viták miatt elhúzódott a fejlesztés. A kormány végül szakított is a viták miatt megosztottá vált fejlesztői közösséggel, és két új partnert, a Deutsche Telekom távközlési és az SAP szoftverfejlsztő óriáscéget bízta meg a munkával. Az alkalmazást sajtóértesülések szerint kedden mutatják be, és egy nagyszabású ismeretterjesztő, népszerűsítő kampánnyal igyekeznek majd minél több németet rávenni letöltésére és használatára. A külügyminisztérium hétfőn frissíti a világ valamennyi országára kiadott általános utazási figyelmeztetését.

Az eddig bejelentett döntések alapján 26 országot vesznek le azon államok listájáról, ahová nyomatékosan nem javasolt beutazni német állampolgároknak. A 26 ország közé tartozik majd valamennyi EU-s tagállam, kivéve Spanyolországot, Svédországot és Finnországot, mert ezekben még beutazási korlátozások vannak érvényben. Az uniós társországok mellett Izland, Liechtenstein és Svájc is lekerül a listáról. Az országok besorolása a járványhelyzettől függően változhat, az utazástól eltanácsoló figyelmeztetést akkor adnak ki ismét, ha az adott országban meghaladja a 100 ezer lakosonkénti 50-et az utóbbi hét napon regisztrált koronavírus-fertőzöttek száma.

A német kormány március 17-én példa nélküli módon a világ valamennyi országára utazási figyelmeztetést adott ki a koronavírus-járvány miatt, és egy nagyszabású művelettel hazaszállított 240 ezer külföldön rekedt német állampolgárt.

A koronavírus-járvány előtt a németeket az utazás világbajnokaiként tartották számon. Az utazásszervező és utazásközvetítő vállalkozások szövetségéhez (Deutscher Reiseverband -DRV) tartozó cégek szolgáltatásait tavaly 55,2 millió ügyfél vette igénybe. Az utak 73,6 százaléka külföldi, 26,4 százaléka belföldi volt. A szervezett és a nem szervezett utakat együttvéve a német turisták tavaly 82,7 milliárd eurót (29 ezer milliárd forint) költöttek el külföldön. 

Forrás: MTI


Vár Temesvár – bemutatkozott Budapesten a Visit Timișoara

Vár Temesvár – bemutatkozott Budapesten a Visit Timișoara 

Mindössze három óra autópályán, és máris egy másik világ várja az utazót.
Horvátország könnyít a határátlépésen

Horvátország könnyít a határátlépésen 

Horvátország feloldja a ragadós száj- és körömfájás betegség miatt bevezetett intézkedések egy részét, de további rendelkezéseket vezet be a kockázatok megelőzése érdekében.
Zagorje – Horvátország zöld szíve

Zagorje – Horvátország zöld szíve 

Természeti szépségek, történelmi látnivalók és gasztronómiai élvezetek karnyújtásnyira.
Török öröm: ütős vendégszámokkal indította 2025-öt a mediterrán ország

Török öröm: ütős vendégszámokkal indította 2025-öt a mediterrán ország 

Eddig soha nem látott eredményekkel indították az idei turisztikai szezont.
Jelentősen szigorítják a határellenőrzést a németek

Jelentősen szigorítják a határellenőrzést a németek 

Ezúttal nem a száj- és körömfájásjárvány terjedésének megfékezése az ok – másról van szó.
Elege van a turistákból sok helybélinek a Kanári-szigeteken

Elege van a turistákból sok helybélinek a Kanári-szigeteken  

A helyi hatóságok adatai szerint az idén rekordszámú látogató árasztotta el a Kanári-szigeteket.
Szlovák határellenőrzés: továbbra is érvényben a szigorítás

Szlovák határellenőrzés: továbbra is érvényben a szigorítás 

Még egy hónapig azok a szabályok érvényesek, amelyek április 7-én kerültek bevezetésre.
Interaktív kalandtúrák indulnak Bécsben

Interaktív kalandtúrák indulnak Bécsben 

A fiatalokat megcélzó túra fő célja, hogy a résztvevők jobban megismerjék az osztrák fővárost.
Görögország: szigorúbb szabályok a lakóautósoknak

Görögország: szigorúbb szabályok a lakóautósoknak 

Görögország szigorította a lakóautókra vonatkozó szabályozásokat, ami felháborodást váltott ki a lakóautós közösség körében.
Régi-új szakemberrel bővült Dubaj magyarországi képviselete

Régi-új szakemberrel bővült Dubaj magyarországi képviselete 

Bővül a Dubai Department of Economy and Tourism (DET) magyarországi képviselete.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.