A térség, ahol a 150 lakosú falunak is termálfürdője van

A Ság Hegy Térsége Turisztikai Egyesület két napos tanulmányútra hívta az újságírókat június első hetében, hogy megismertessék a szépséges Celldömölköt és környékét. Aki szeretne pihenni és kikapcsolódni, de közben kultúrálódni és aktívan tölteni a szabadidejét, az mindenképp látogasson el erre az energiákkal teli és nyugodt vidékre, melynek varázsa magával ragadja az embert.

Heinrich Máté, a Ság Hegy Térsége Turisztikai Egyesület elnöke fogadott minket, és elmondta, hogy mind a külföldi, mind a belföldi turistákkal meg akarják ismertetni a Vas megyei desztinációt. 2013 év végén 50 millió forintos pályázatot nyert el az egyesület, melyet rendezvényszervezésre, marketingtevékenységre és eszközbeszerzésre fordítottak. 2015 közepére a projektek nagy része megvalósult, és a fejlesztéseknek köszönhetően még több lehetőséget kínál a környék az ideérkezőknek – ilyen a tulipánfesztivál, a lovaskocsikázás, a kerékpár- és gyalogos túrák vagy a borvidéki programok, de a jövőben nordic walking útvonalakat is terveznek építeni.

A Vulkánpark

A túránkat a Kemenes Vulkánpark Látogatóközpontban kezdtük, Magyarország egyetlen vulkanológiai látogatóközpontjában, amely ötemeletes, és mintegy ezer négyzetméteres építmény. A létesítmény látványos, közérthető, interaktív formában mutatja be a vulkánok erejét és a lezajló geológiai változásokat. Megismerhetjük, milyen lehetett évmilliókkal ezelőtt, és milyen ma Földünk tűzhányóinak tevékenysége, miként jelezhetők előre a működésüket kísérő katasztrófák.

Az épület termeinek látogatása és egy rövid kisfilm után közelről is megcsodálhattuk a Ság hegyet egy tanösvényen keresztül, ahol több állomáson táblák mutatják be a vulkán működését. A közel 5 millió éves, 279 méter magas vulkán nagy része 1975 óta tájvédelmi körzetnek számít. A hegyen 17 millió tonna bazaltot bányásztak ki, melynek következtében egy hatalamas kráter maradt hátra. A kráterben június 27-én hangversenyt is tartanak, ahol egy japán dobszínház is fellép, a belépés díjtalan lesz.

A hegy tetején magasodik a Trianoni Emlékkereszt, mely az ország legnagyobb trianoni emlékműve, megvilágításának köszönhetően már éjszaka is messziről látható.

A Celldömölki Vulkánfürdő

A hosszú és mozgalmas délelőtt után elfoglaltuk a szálláshelyünket a JUFA Vulkán Fürdő Resortban, melyet egy kellemes ebéd követett. Majd egy kis pihenésként mi is kipróbálhattuk a Vulkán Gyógy- és Élményfürdő részlegeit.

A szállodában Heinrich Máté marketing- és értékesítési igazgató kalauzolt végig minket. A Vulkán Fürdő Resort a JUFA szállodalánc újabb négycsillagos családtagja – a háromszintes, negyvenszobás szálloda a fürdő épületegyütteséhez kapcsolódva épült meg. Az alsó szinten egy recepció található a szállóvendégeknek, illetve egy kávéházi lobbi, egy a’la carte étterem, fitneszterem és gyermekszoba. Ezen kívül egy 130 négyzetméteres konferenciaterem is helyet kapott, ahol csapatépítő tréningeket, megbeszéléseket lehet tartani. Az első és a második emeleten a szobák kaptak helyet, melyek közül néhányat családi apartmanként is össze lehet nyitni. A szálloda célcsoportja a kisgyermekes családok és a sportcsapatok, akik a fürdő melletti területen létesített nagyméretű műfüves labdarúgópálya lehetőségeit vagy a város két kézilabdacsarnokát, kosárlabdacsarnokát, valamint a szálloda és a fürdő együttese által kínált szolgáltatásokat kihasználva komplex tréningeket szervezhetnek Celldömölkön. A szálloda kihasználtsága 72%-os, ebből a vendégek nagy része, 63%-a osztrák és német, 27%-a magyar, a maradék 10%-ot a csehek és lengyelek teszik ki.

A beruházás részeként külön bejáratot és recepciót alakítottak ki a fürdőhöz. Továbbá szaunavilággal, wellness-részleggel is bővült a fürdő szolgáltatási köre. Mindemellett átépült a termálvizes medence, óriáscsúszdával, gyerekjátszótérrel és bébipancsolóval gazdagodott a gyermekrészleg. A hathektáros területen egy homokos röplabdapálya is van, ahonnan a panoráma a Ság hegyre tárul. Ebben az épületszárnyban egy 200 négyzetméteres rendezvényterem is helyet kapott.

A fürdő közvetlen szomszédságában, közel négyhektáros területen szintén négycsillagos kategóriájú kemping épült. Itt 74 lakókocsi-beállót, 102 sátras parcellát és ötszemélyes jurtákat biztosítanak az ilyen jellegű pihenésre vágyóknak.

A meglévő gyógyászati, wellness- és beauty-részleg mellé gyógyászati centrumot (kínai orvossal), kínai masszázsrészleget, 12 lakásos apartmanházakat – melyekből hatot már eladtak – terveznek építeni kínai befektetők a celldömölki Vulkán Fürdő gyógyvizére és a Ság hegy környezetének gyógyító hatására alapozva, melyekről már folynak a tárgyalások.

Szuvenírként a helyi termékeket – például Birkás és Buti pálinkát – is lehet venni, illetve az a’la carte étteremben reggeli és vacsoraidőben a környékbeli termelői sajtot, kolbászt, lekvárokat, kenyeret lehet megkóstolni.

Celldömölk látnivalói

A második napon Fehér László polgármester köszöntött minket az újonnan épült városházában. Elmondta, hogy a magánszemélyek, az Európai Unió és az önkormányzat összefogásával egymásra épülő sikereket érnek el. Az iskolák, a templomok és a városközpont felújítása után a piac és a gimnázium fejlesztését tervezik. A lovas turizmust is szeretnék felvirágoztatni, melynek első lépéseként egy lovas parkot hoznának létre fogathajtó és díjugrató versenyekre egy nyolchektáros területen, ahova mobillelátókat is építenének.

Az idén is számos fesztivált rendeznek itt, ahova mindenkit szeretettel várnak: kráterhangverseny, erőemelő bajnokság, szüreti fesztivál, Pannónia Napok, pálinkafesztivál, de a város honlapján még több program olvasható.

Egy helyi idegenvezető ismertette velünk a város nevezetességeit és történetüket. A városközpontban álló Szűz Mária kegytemplom hosszú múltra tekint vissza, az épület a mai napig híres zarándokhely. Egyébként a város is innen kapta a nevét, amikor 1904-ben a szűzanyának külön cellát építettek, majd három település egyesülésével lett Celldömölk. A templomban az igényesen kialakított Tárházban állandó kiállítás várja az idelátogatókat, bemutatván az ősi kegyhely fennmaradt, több száz éves kincseit. A világon egyedülálló, húsz darab Nagyboldogasszony-címer is megtekinthető itt.

A templom mellett közvetlenül a Bencés Apátság épülete, a Kálvária és a Szentháromság szobor található.

Celldömölk legrégebbi és Európa legnagyobb középkori temploma a 12. századi Romtemplom, melynek maradványai még ma is megtekinthetők a város nyugati határában. A II. világháború után gránátrobbanástól ledőlt az északi és déli fal, de később helyrehozták. A templom romjai alatt Lancsics Bonifác bencés szerzetes van eltemetve. Két zarándokút is itt keresztezi egymást, és minden év augusztusában búcsút is rendeznek ezen a helyen.

Mesteri, a kis falu

A 270 fős üdülőfaluban, Mesteriben a nyári főszezonban megsokszorozódnak az emberek a – nagyrészt osztrák és német – turistáknak köszönhetően. A város gyöngyszeme a római katolikus templom, amelyet egy vaskori halomsírra építettek román stílusban a 13. század második negyedében.

A Ság hegy nyugati lábánál lévő faluban ma már családias hangulatú termálfürdő üzemel, melynek gyógyvize reumás és mozgásszervi megbetegedésekre ajánlott. A fürdőt három medence és egy új, fedett barlangmedence teszi ki. 2015-re a felújított kiszolgálóépület finn szaunával, kávézóval, öltözőkkel várja a fürdőzőket. A fürdő területén található kemping kényelmes szálláslehetőséget biztosít a vendégeknek.

Borgátán is van termálfürdő

Egy másik kis faluban, Borgátán, a Kissomlyó-hegy lábánál, falusi környezetben található még egy termálfürdő – ennek háromhektáros területén öt kiváló vízminőségű élmény-, termál- és úszásra is alkalmas strandmedencével várja a kikapcsolódni vágyókat. A rengeteg fa, virág és bokor nyugodt, idilli hangulatot ad a fürdőnek. A gyerekek időtöltését játszótér, a felnőttekét wellness-szolgáltatások, magyaros ételek, kitűnő helyi borok teszik élvezetessé. Osztálykirándulásokra is remek választás a hely, mivel itt is kényelmes szállást biztosít egy nagyobb kemping.

Borgáta polgármesterasszonya, Gőczi Zsanett elmondta, hogy folyamatban van egy ásványvíz-palackozó üzem is, mivel a forrásvíz 10%-át használják csak fel, így a tervek szerint hamarosan borgátai ásványvizet fognak forgalmazni. Tervezik még, hogy fedetté teszik az egyik medencét, hogy télen látogatható legyen a fürdő.

Csönge kincsei

Csönge település leghíresebb látnivalója a Weöres Sándor és Károlyi Amy Emlékmúzeum. A felújított házban a költő és felesége életét bemutató elegáns, állandó kiállítás várja a látogatókat. Az ő emléküket idézi meg a hagyatékukból származó bútorok, könyvek, fényképfelvételek, kéziratok és relikviák. A kertben Weöres Sándor életnagyságú bronz mellszobra is látható.

Petőfi Sándor is megfordult itt, és a költő egykori szerelme is ide köti – ezt Rózának írt verseiben is megörökítette. A csöngei Evangélikus templomban egy padba vésett idézetet is olvashatunk tőle latinul.

Celldömölk honlapján minden fontosabb információ elérhető, ahol csomagajánlatok is találhatók.


A közlekedés napját szimulátorral és élménykamionnal ünnepli a szentendrei múzeum

A közlekedés napját szimulátorral és élménykamionnal ünnepli a szentendrei múzeum 

A BKV – a Magyar Autóklubbal együttműködve – az idén is csatlakozik a közlekedési kultúra napja programsorozathoz.
Új feladatkörök és bővülő csapat a Kartago Tours-nál

Új feladatkörök és bővülő csapat a Kartago Tours-nál 

Új értékesítési vezető érkezett a német hátterű utazásszervezőhöz.
Új vizuális megoldások a Szabadság Szigetén

Új vizuális megoldások a Szabadság Szigetén 

Új fejezet nyílik a Sziget életében, megőrizve a különleges atmoszférát és a változatos programokat, miközben látványos újításokkal is várják a látogatókat.
Befutóékszer és kávés pezsgés – izgalmas párosítás a 30. ALDI Női Futógálán

Befutóékszer és kávés pezsgés – izgalmas párosítás a 30. ALDI Női Futógálán 

„Ez Magyarország legszebb szabadidősport-rendezvénye”, hallhattuk az ALDI Futógála beharangozó eseményén május 8-án, a Cafe Frei BudaParton lévő egységében.
75 helyszín, 300 program, világsztárokkal – jön a SopronFest

75 helyszín, 300 program, világsztárokkal – jön a SopronFest 

Idén Sopronban indul a fesztiválszezon.
Különleges ereklyék a veszprémi Gizella-napokon

Különleges ereklyék a veszprémi Gizella-napokon  

Az idei Gizella Napok keretében, május 10-én és 11-én vezetett sétákon fedezhetjük fel a Szent Mihály Főszékesegyházat, ahol Szent István király hitvesének két ereklyéjét is őrzik.
Szipál 101: programsorozat a fotóslegenda nyomában

Szipál 101: programsorozat a fotóslegenda nyomában 

Hamarosan az ország több pontján is megtekinthető a Szipál-univerzum.
TKI: az ágazat szereplői negatívan látják helyzetüket

TKI: az ágazat szereplői negatívan látják helyzetüket 

Bár a turizmus bizalmi mutatói még így is kedvezőbbek, mint a nemzetgazdasági átlag vagy más ágazatok indexei, a szálláshely-szolgáltatás, a vendéglátás és az egyéb turisztikai szektor is visszaesést mutat.
Együttműködési megállapodás az erdő és a természet védelméért

Együttműködési megállapodás az erdő és a természet védelméért  

Célja, hogy a terület ökológiai, klímavédelmi és turisztikai szempontból is megújulhasson.
Új szakember a HotelPremio Group csapatában

Új szakember a HotelPremio Group csapatában 

Senior event szakember érkezett az ügynökséghez.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.