Az Egyesült Királyságba ne próbáljon beutazni, ha ilyen kutyája van!

Ugyanis mindegyiket betiltották, tartani sem lehet a szigetországban, jelentette be Rishi Sunak brit miniszterelnök. Legutóbb múlt hét pénteken bővítették a listát.

Pénteken Rishi Sunak brit miniszterelnök bejelentette, hogy a közelmúltban történt kutyatámadások miatt év végéig be akarja tiltani az amerikai XL bully tartását, írja meg a harcikutyák ellenzői számára a jó hírt az euronews.com nagyközönségi portál.

 

Napokig tartó találgatások után megerősítést nyert, hogy az amerikai XL Bully kutyafajtát betiltják az Egyesült Királyságban. Pénteken maga Rishi Sunak miniszterelnök bejelentette, hogy a kutyák veszélyt jelentenek a közösségekre és az emberi életre, és megfogadta, hogy a fajtát eltüntetik az utcákról.

Sunak döntése szerint az amerikai bullykat 2023 végéig betiltják, a kutyák tömeges selejtezésére azonban nem kerül sor. Az Egyesült Királyság főállatorvosa, Christine Middlemiss szombaton bejelentette, hogy a meglévő kutyák gazdáinak regisztráltatniuk kell a kutyáikat, és kötelezően szájkosarat kell rájuk adni, amikor közterületre viszik őket. 

Az Egyesült Királyságban az amerikai bully mellett több más fajta kutya tartása is tiltott, ilyenek például az argentin dog és a pit bull is. 
 
A teljes hír elolvasható: ITT

Forrás: Euronews


Török öröm: ütős vendégszámokkal indította 2025-öt a mediterrán ország

Török öröm: ütős vendégszámokkal indította 2025-öt a mediterrán ország 

Eddig soha nem látott eredményekkel indították az idei turisztikai szezont.
Jelentősen szigorítják a határellenőrzést a németek

Jelentősen szigorítják a határellenőrzést a németek 

Ezúttal nem a száj- és körömfájásjárvány terjedésének megfékezése az ok – másról van szó.
Elege van a turistákból sok helybélinek a Kanári-szigeteken

Elege van a turistákból sok helybélinek a Kanári-szigeteken  

A helyi hatóságok adatai szerint az idén rekordszámú látogató árasztotta el a Kanári-szigeteket.
Szlovák határellenőrzés: továbbra is érvényben a szigorítás

Szlovák határellenőrzés: továbbra is érvényben a szigorítás 

Még egy hónapig azok a szabályok érvényesek, amelyek április 7-én kerültek bevezetésre.
Interaktív kalandtúrák indulnak Bécsben

Interaktív kalandtúrák indulnak Bécsben 

A fiatalokat megcélzó túra fő célja, hogy a résztvevők jobban megismerjék az osztrák fővárost.
Görögország: szigorúbb szabályok a lakóautósoknak

Görögország: szigorúbb szabályok a lakóautósoknak 

Görögország szigorította a lakóautókra vonatkozó szabályozásokat, ami felháborodást váltott ki a lakóautós közösség körében.
Régi-új szakemberrel bővült Dubaj magyarországi képviselete

Régi-új szakemberrel bővült Dubaj magyarországi képviselete 

Bővül a Dubai Department of Economy and Tourism (DET) magyarországi képviselete.
Szűkítik a Mount Everestre induló mászók körét

Szűkítik a Mount Everestre induló mászók körét 

Az utóbbi években több kritika érte Nepált, hogy túl sok engedélyt ad ki sokszor tapasztalatlan túrázóknak is – ezért most jön a szigorítás.
Villámárvíz miatt evakuálás Jordániában

Villámárvíz miatt evakuálás Jordániában 

Ezerhétszáz embert evakuáltak Petrából, belga turistákat holtan találtak.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.