Égbe repít az összefogás

A Jet2.Com csütörtökön bejelentette új, második budapesti járatának indítását. A turisztikai összefogás eredményeként induló járat Edinburgh-ba közelekdik majd.

A Jet2.com-nak a Manchester-Budapest útvonalon közlekedő járatai után ez már a második közvetlen légi összeköttetése a magyar fővárossal. Az edinburghi járatra szóló jegyeket a mai naptól kezdik értékesíteni.

A 2011. április 21-től közlekedő új járatok heti három alkalommal (kedd, csütörtök, vasárnap) közlekednek a nyári szezon ideje alatt, biztosítva a festői szépségű Edinburghba való közvetlen eljutást.

A járat elindításával kapcsolatban Philip Meeson, a Jet.2 com vezetője elmondta: „Örömmel jelentjük be a Budapest és Edinburgh között megvalósuló új, közvetlen légi kapcsolatot. Az összeköttetéssel tovább növeljük a Magyarországról induló járataink számát, és megteremtjük a lehetőséget arra, hogy a Budapestről érkező utazók egy gyors, hatékony, elismert szolgáltatást igénybe véve jussanak el Skócia csodálatos tájaira. Tisztában vagyunk azzal, hogy Budapest szintén egy népszerű városlátogatási úti cél az Egyesült Királyságból érkező turisták körében, ezért biztosak vagyunk a járat sikerességében.”

Kam Jandu, a Budapest Airport Zrt. légiközlekedési igazgatója és Horváth Gergely, a Magyar Turizmus Zrt. vezérigazgatója hozzáfűzte: „Örömünkre szolgál, hogy a Jet2.com Budapestről közlekedő második légi járata egy olyan népszerű desztinációval biztosít összeköttetést, mint Edinburgh. Biztosak vagyunk továbbá abban, hogy az új járat rendkívül népszerű lesz.”

Az MT Zrt. új vezetése kiemelt feladatának tekinti, hogy a járatindításokat ösztönző Légi Marketing Alap (LMA) keretében szorosabbra fűzze a kapcsolatot a turisztikai ágazat szereplőivel a légi forgalom fejlesztése, valamint Magyarország turisztikai kínálatának népszerűsítése érdekében. 


SIA Csoport: cél a karbonsemlegesség

SIA Csoport: cél a karbonsemlegesség  

A Singapore Airlines (SIA) Csoport megállapodásokat írt alá a Fenntartható Repülési Üzemanyag (SAF) beszerzéséről.
Emirates éves riport: annál is sikeresebb, mint gondolná

Emirates éves riport: annál is sikeresebb, mint gondolná 

Megdöntötte saját rekordját az Emirates Group a 2024–2025-ös pénzügyi évben.
Mallorca a repülőjáratok korlátozását fontolgatja

Mallorca a repülőjáratok korlátozását fontolgatja 

A korlátozás oka a húsvéti héten mért jelentős forgalomnövekedés.
Ismét robog a Jégmadár expressz

Ismét robog a Jégmadár expressz 

Május 18-tól ismét közlekedik a Jégmadár expresszvonat, amely közvetlen összeköttetést kínál Rákospalota-Újpestről a Velencei-tóhoz és a Balatonhoz.
WIZZ: Brassó-Budapest járatnövelés

WIZZ: Brassó-Budapest járatnövelés 

A repülőtér a Romániai Repülőterek Egyesülete által közölt januári statisztika szerint egy év alatt megduplázta utasainak számát.
Ünnepel a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér

Ünnepel a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér 

Éppen hetvenöt évvel ezelőtt, 1950. május 7-én nyitották meg az utazóközönség előtt Budapest nemzetközi repülőterét, Magyarország kapuját.
Dubaj dübörög, és helyet kér magának a nyári desztinációk sorában

Dubaj dübörög, és helyet kér magának a nyári desztinációk sorában 

Dubajról leginkább a téli napsütés, a tavaszi luxuspihenés vagy az őszi tökéletes kikapcsolódás jut eszünkbe – de ez hamarosan megváltozhat.
Budapest Airport vállalás – indul a zajvédelmi program következő üteme

Budapest Airport vállalás – indul a zajvédelmi program következő üteme 

A Budapest Airport (BA) ezt a speciális programot az érintett kerületek és települések polgármestereivel konzultálva alakította ki.
IATA-jelentés: nőtt a globális utasforgalom

IATA-jelentés: nőtt a globális utasforgalom  

Az április 30-án megjelent sajtóközlemény 2025. márciusi globális légiutasforgalom adatait ismerteti.
Ausztriában jön a Railjet vonatok új generációja

Ausztriában jön a Railjet vonatok új generációja 

A növekvő kereslet és a megváltozott utazási szokások miatt Ausztriában egyre nagyobb szerepet kapnak a fejlesztések.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.