Elmeszelte a Gazdasági Versenyhivatal a Ryanair-t

A GVH eljáró versenytanácsa megállapította, hogy a légitársaság 2012 februárjától 2015. október végéig megtévesztette a fogyasztókat a magyar nyelvű foglalási oldalán - közölte kedden honlapján a GVH.

A megtévesztés a GVH szerint a következőképpen nézett ki: a foglalási folyamat során, a bank-, illetve hitelkártyaadatok megadásáig a fizetendő összeg forintban látható a foglalási rendszerben. Ugyanakkor az utas számláját valutában terheli meg, így alkalmanként magasabb összeggel terhelik meg az utas számláját a foglalás során forintban láthatónál. A megjelenített üzenet a GVH indoklásában "azt a benyomást kelti, hogy a fogyasztók számára a Ryanair által alkalmazott árfolyam választása kedvezőbb végösszeget eredményez a fizetési folyamat során, valamint, hogy a Ryanair az átváltási árfolyamot garantálja, holott a fogyasztók számlájának valutában történő megterhelése során a terhelésre a bank által adott értéknapi átváltási árfolyamon kerül sor." Az eljárás megindítását követően a GVH közlése szerint arra lett figyelmes, hogy a "Ryanair magyar nyelvű foglalási oldalán a fogyasztók számára valószínűsíthetően időszerűtlen, és kevéssé észlelhető módon bocsátja rendelkezésre az általa alkalmazott napi árfolyamra, és annak választhatóságára vonatkozó információkat", így a fizetendő végső díjak egyes esetekben magasabbak lehetnek, a foglalási folyamat során jelzett összegeknél.

Nem ez az első alkalom, hogy a GVH és a Ryanair tengelyt akasztanak. Az elmúlt öt évben a GVH két versenyfelügyeleti eljárást is indított ellenük. 2013. április 11-én kelt döntésében a fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tanúsításáért 15.000.000 Ft bírságot szabott ki. 2012. február 3. és február 29. között egyes kereskedelmi kommunikációiban "valótlan tájékoztatást adott a kedvezményes jegyek áráról, egyes kommunikációk esetén elhallgatva a fogyasztót a meghirdetett áron felül terhelő további költségeket, míg más esetekben a ténylegesen felszámított díjnál alacsonyabb összeget feltüntetve, illetve azt közölte a fogyasztókkal, hogy a kedvezményes árú jegyek valamennyi általa kínált útirányra vonatkoznak.

2013. szeptember 16-án 10 millióba került a 2012. július 26. és 2012. szeptember 19. között a nyomtatott sajtóban megjelentetett bizonyos reklámjaival kivívott tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatot folytatott, azáltal, hogy azt sugallta a fogyasztók számára, hogy a kedvezményes árú (49, illetőleg 99 Ft-os) jegyek valamennyi általa kínált útirányban elérhetőek.

A bírságot a határozat kézhezvételétől számított 30 napon belül kell megfizetni, akkor is, ha a határozattal szemben keresetet terjesztenek elő. A GVH ugyanakkor enyhítú körülményként vette figyelembe a Ryanair együttműködő magatartását, a jogsértő magatartás magatartás beszüntetésére vonatkozó erőfeszítéseit.


Mindig is érdekelte, hogy milyen lehet egy buszgarázs belseje?

Mindig is érdekelte, hogy milyen lehet egy buszgarázs belseje? 

Ha igen, akkor május 11-én, szombaton módja lesz rá, hogy alaposan megtekintse.
Hétvégén Tour de Hongrie - forgalomkorlátozásokra számítson

Hétvégén Tour de Hongrie - forgalomkorlátozásokra számítson 

A Tour de Hongrie miatt május 10-11-én számíthatunk korlátozásokra és lezárásokra.
Látta már a Turkish Airlines reklámját José Mourinhóval?

Látta már a Turkish Airlines reklámját José Mourinhóval? 

A partnerség alapja a két globális óriás kiválóság és győzelem iránti közös szenvedélyét.
így újítja fel utaskabinjait az Emirates

így újítja fel utaskabinjait az Emirates 

A flotta felújítását teljes egészében a légitársaság saját központjában végzik, ahol a hét minden napján, 0-24 órában több mint 250 fős szakembergárda dolgozik.
Milánó búcsút mond a papíralapú jegyeknek

Milánó búcsút mond a papíralapú jegyeknek 

Az elektronikus kártya ugyanannyiba kerül majd, mint a korábbi jegy.
Átadták a Sopront északnyugat felől elkerülő utat

Átadták a Sopront északnyugat felől elkerülő utat 

Az elkerülő út 3,6 kilométer hosszú, és mostantól az Ágfalvi utat köti össze az M85-ös gyorsforgalmi úttal, közel az osztrák-magyar határhoz.
Fenntartható üzemanyag a Singapore Airlines gépeinél

Fenntartható üzemanyag a Singapore Airlines gépeinél 

A Neste-től rendel fenntartható üzemanyagot a légitársaság.
Meghosszabbították a Liszt Ferenc Repülőtér minősítését

Meghosszabbították a Liszt Ferenc Repülőtér minősítését 

A budapesti repülőtér a világ repülőterei között is egyedülálló ezen a téren.
Forgalomkorlátozások a Budavári Palotanegyednél és a Várkert Bazárnál

Forgalomkorlátozások a Budavári Palotanegyednél és a Várkert Bazárnál 

Delegáció miatt ideiglenes korlátozások és lezárások.

Interjú

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet”

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet” 

Idei Klasszis TopDesign versenyünkre készülve folytatjuk a 2023. évi Klasszis TopDesign verseny legemlékezetesebb mozzanatainak, szereplőinek bemutatását.
Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal

Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal 

Olyan szakmai információk, amelyekről ritkán esik szó az európai szállodai és kiskereskedői területen piacvezetőnek számító német alapítású textilcég esetén.
Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.