Emlékhellyel adóznak a hős kapitánynak Egerben és Ruszkán

Az elmúlt évben több mint 330 ezer vendég látogatott az egri várba – emlékeztetett Berecz Mátyás, a Dobó István Vármúzeum igazgatója –, így nagyon sikeres évet zárt az intézmény. Az érdeklődők nagy része hazánk különböző részeiből érkezett, de szép számmal jöttek külföldiek is, főleg lengyelek, szlovákok és románok.

A látogatók között 120-130 ezer diák volt, akik főleg szervezett iskolai csoportokkal érkeztek az egri várba. Bár áprilistól októberig tartott a szezon, viszont a karácsonyi és a szilveszteri időszakban is sokan látogattak a nemzeti emlékhelyre. Ebben a hevesi megyeszékhely gyógyvizei, illetve az ünneplési szokások is segítettek. Érdekességnek számított, hogy olyanok érkezetek az egri várba, akik az M1-es, az M7-es és az M3-as autópálya közelében laknak. Lengyelországból pedig leginkább Krakkó és Lublin környékéről látogattak Egerbe.

Új titkokat rejt a felújított kazamata

A múzeum vezetője azt is elmondta, hogy évek óta figyelik a látogatók szokásait és jellemzőit. A tavalyi felmérések alapján megállapították, hogy az érkezők többsége elégedett a vár fejlesztési munkálataival és támogatja ezeknek a folytatását is. Tavaly például a legnépszerűbb attrakcióknak a katonai hagyományőrzők bemutatói, illetve az élő történetek bizonyultak.

A vár életében fontos dátumként szerepelt 2016 májusa, amikor megnyitották a felújított kazamatát, valamint a hozzátartozó építmények közül a Török-kertet, a Szép-bástyát, illetve a vár alatti Dobó utcában azt a polgárházat, amelyet a szakemberek apródvárnak neveztek el. Ennek az udvarára nyílik az a kazamataszakasz, amely 1596-ban beomlott de ma – több mint négyszáz év múltán – újra látogatható lett.

Kézműves, néprajzi, történelmi foglalkozások

Egyébként a kazamata műszakilag, építészetileg és kiállítási tematikájában is teljesen megújult. Több új kiállítást nyitottak és multimédiás eszközökkel, tablókkal, makettekkel mutatják be az egyházi, illetve a várépítészetet. Ezek mellett külön érdekességnek számít, hogy a közönség közelebbről megismerheti Gárdonyi Géza világhírű regényének, az Egri Csillagoknak a részleteit és szembesülhet a történelmi valósággal. Ehhez garantált programként kapcsolódik a katonai hagyományőrzők bemutatója is. A Dobó utcai apródvárban pedig a gyerekeknek kézműves, néprajzi és történelmi foglalkozásokat tartanak. Ma már régi fényében ragyog a Szép-bástya – a vár egykori ágyúdombja – is, amely a nemzeti emlékhely legmagasabb pontja. Onnan pazar panoráma tárulkozik Eger házaira, középületeire.

Film, kiállítás és kiadvány a legendás várvédőről

Érdeklődésünkre Berecz Mátyás azt is elmondta, hogy a további fejlesztési tervek között szerepel a Dobó Istvánról (1502-1572) elnevezett emlékhely kialakítása Egerben, valamint a szlovákiai Ruszkán, ahol a hős várkapitány földi maradványait 2008-ban újratemették. A fejlesztési támogatásra az egri és a ruszkai önkormányzat, illetve az Egri Dobó István Vármúzeum közös pályázatot nyújtott be. Az emlékhelyek megvalósításával Egerben és Ruszkán is méltó helyen tiszteleghetnek majd az egykori kiváló katona emléke előtt. Természetesen kiállítást is terveznek és filmet is készítenek Dobó István életéről, valamint kiadványt is jelentetnek meg a legendás várvédőről.

A tervek szerint a két emlékhely létrehozása több mint hatszáz millió forintba kerül. Ehhez az önrészt az egri és a ruszkai önkormányzat biztosítja majd.


Új feladatkörök és bővülő csapat a Karthago Tours-nál

Új feladatkörök és bővülő csapat a Karthago Tours-nál 

Új értékesítési vezető érkezett a német hátterű utazásszervezőhöz.
Új vizuális megoldások a Szabadság Szigetén

Új vizuális megoldások a Szabadság Szigetén 

Új fejezet nyílik a Sziget életében, megőrizve a különleges atmoszférát és a változatos programokat, miközben látványos újításokkal is várják a látogatókat.
Befutóékszer és kávés pezsgés – izgalmas párosítás a 30. ALDI Női Futógálán

Befutóékszer és kávés pezsgés – izgalmas párosítás a 30. ALDI Női Futógálán 

„Ez Magyarország legszebb szabadidősport-rendezvénye”, hallhattuk az ALDI Futógála beharangozó eseményén május 8-án, a Cafe Frei BudaParton lévő egységében.
75 helyszín, 300 program, világsztárokkal – jön a SopronFest

75 helyszín, 300 program, világsztárokkal – jön a SopronFest 

Idén Sopronban indul a fesztiválszezon.
Különleges ereklyék a veszprémi Gizella-napokon

Különleges ereklyék a veszprémi Gizella-napokon  

Az idei Gizella Napok keretében, május 10-én és 11-én vezetett sétákon fedezhetjük fel a Szent Mihály Főszékesegyházat, ahol Szent István király hitvesének két ereklyéjét is őrzik.
Szipál 101: programsorozat a fotóslegenda nyomában

Szipál 101: programsorozat a fotóslegenda nyomában 

Hamarosan az ország több pontján is megtekinthető a Szipál-univerzum.
TKI: az ágazat szereplői negatívan látják helyzetüket

TKI: az ágazat szereplői negatívan látják helyzetüket 

Bár a turizmus bizalmi mutatói még így is kedvezőbbek, mint a nemzetgazdasági átlag vagy más ágazatok indexei, a szálláshely-szolgáltatás, a vendéglátás és az egyéb turisztikai szektor is visszaesést mutat.
Együttműködési megállapodás az erdő és a természet védelméért

Együttműködési megállapodás az erdő és a természet védelméért  

Célja, hogy a terület ökológiai, klímavédelmi és turisztikai szempontból is megújulhasson.
Új szakember a HotelPremio Group csapatában

Új szakember a HotelPremio Group csapatában 

Senior event szakember érkezett az ügynökséghez.
Fesztiválszervezők, taxisok, szórakozóhely üzemeltetők a célkeresztben

Fesztiválszervezők, taxisok, szórakozóhely üzemeltetők a célkeresztben 

Mindezek fokozott ellenőrzésére készül a fogyasztóvédelmi hatóság a tavaszi-nyári turisztikai szezonban.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.