Felfedező úton a „konok kunok” városában

Fogadni lehet, hogy Herendet kivéve alig van még egy hasonló nagyságú magyar város, melynek nevét annyi miniszterelnök, államfő és koronás fő ismerné Japántól Amerikáig, mint Kiskunhalasét. 

A Külügyminisztérium 22 csipke remekműből összeállított mini kiállítást utaztat világszerte, magyar rendezvényeken történő bemutatásra. A halasi csipke ára aranyban mérhető, diplomáciai valuta ma is: például kapott belőle II. János Pál pápa, Hitachi japán hercegnő, Bush elnök felesége, II. Erzsébet brit uralkodó is.

Az eredeti magyar mintákra megálmodott (Dékáni Árpád egykori rajztanár) csipkét új, egyedülálló varrott technikával, 60 öltésfajtával valósította meg Markovics Mária. A csipke remekek 1904-ben már aranyérmet nyertek a világkiállításon, 1935-ben védjegyezték.

Minden eredeti csipkében ott a három, egymáson keresztbe fektetett hal. Ugyanebben az évben felépült a Csipkeház, ma kiállító- és vendégfogadótér, műhely és alkotóház egyben. Turistacsoportok számára, megrendelésre különleges és változatos programokat biztosítanak. A halasi csipke világhírét öregbítik a 14 éve itt rendezett csipkefesztiválok, melyre a legtávolabbi országokból is érkeznek csipkeműhelyek. A mai világban megtalálta „hétköznapi” vevőit is kisebb méretű, ezüstbe foglalt ékszerként, kitűzőként, dísztárgyként, faliképként. Egyedi megrendelésre családok, városok, cégek emblémái is varrhatók.

Exkluzív ruhamodellek is készültek belőle. Meghívásra szívesen bemutatkoznak az ország bármely pontján 10 tablóból álló kiállításukkal. A halasi csipkevarrás 2010 óta szerepel a Magyar Szellemi Kulturális Örökség Nemzeti Jegyzékén. A sok támogatás és elismerés ellenére, fejlesztésre vonatkozó pályázaton eddig nem sikerült nyerniük.

A „konok kunok” városa

A szélesen, nyugalmasan elterülő alföldi város, a fák zöld lombjától ki se látszó épületeivel komoly történelmi múltat rejt. Gyovai István polgármestertől tudjuk, miért is találunk halakat a város címerében. Az ős-Duna folydogált itt, holtágaiban volt mit fogniuk a halászoknak. Ma is horgászparadicsom, de már a rendkívül szépen ápolt, parkosított Sóstó szolgál e célra. A település igazi fellendülése 1745-ben, az úgynevezett redemptio (zálogból való önmegváltás) után kezdődött. A sok történelmi hányattatás után Kiskunhalas ma is térségi központ, az oktatást, az egészségügyet, a gazdaságot és szolgáltatásokat tekintve.

Turistákat is marasztaló a Halastermál (gyógy-termálfürdő, uszoda, strand és kemping), melyben komoly úszósport is zajlik. Különösen a német nyelvterületről érkező, lakókocsis turisták térnek ide vissza szívesen.

A Kiskunhalasi Lovasbandérium

Kiskunhalas a lovasélet egyik legjelentősebb hazai bázisa. 1902-ben építették fel díjugratásra, lovas kiképzésre alkalmas pályáit, fedett lovardáját, istállóit. Számos lovas olimpikon, világ-és magyar bajnok díjugrató nevelődött itt. Turistáknak, érdeklődőknek módjuk van itt gyermek-és felnőtt lovagoltatást, tereplovaglást, huszár bemutatókat rendelni, és mindezt a város közepén. A hagyományőrző programok kihagyhatatlan résztvevői a Kiskunhalasi Lovasbandérium egyesület tagjai, köztük Dárius, a lengyel származású kiképző, mely elnyerte a legjobb magyar huszár címet.

Festményektől a szüreti napokig

A város ápolja régi, patinás, látványos épületeit. A Thorma János Múzeum a Nagybányai Festőiskola alapítójától és társaitól származó festmények meglepően gazdag gyűjteményét őrzi. A polgármesteri hivatal hatalmas, szecessziós épületében elfér a felújított premier filmszínház, digitális és 3D-s technikával. 150 éves a Sóstói csárda, motel, kemping és tágas birtok is, mely folyamatos rendezvények szervezője és helyszíne. A hangulatos, virágos udvarra néző teraszon a látványkemencében sültek illata csalogatja a betérőket.

2000 literes üstjükben sok szabadtéri rendezvényen főztek, külföldi meghívásra is. A híres tájjellegű ételek, a Gulyásfesztivál étkeit fogyasztók jóféle itókákban sem szűkölködnek. A Halasi Szüreti Napokra tízezren is összegyűlnek, többek között a híres Szőke pincészet nedűi kedvéért. A májusi Borudvaron pedig helyi sajt, bor, pálinka és sok program várja a vendégeket.

A tanulmányút a kiskunhalasi Csipkeház és a MUOSZ  Turisztikai  és Gasztronómiai Szakosztálya  vezetősége közös szervezésében valósult meg.


Művészet és vendéglátás a Káli-medencében

Művészet és vendéglátás a Káli-medencében 

A Káli Art Inn lett 2023-ban az Art is Business Díj Vállalati kategóriájának győztese. Tulajdonosai, a Molnár Júlia–Héjja Róbert házaspár, szívvel-lélekkel elkötelezett amellett, hogy ötvözze a vendéglátást a művészetek szenvedélyes támogatásával. A Káli Art Park kialakításával pedig olyan egyedülálló kiállítóhelyet hoztak létre, ahol a kortárs szobrászművészek bemutathatják és értékesíthetik alkotásaikat.
Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen?

Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen? 

A tanulmányok szerint a fogyasztók több mint 90%-át befolyásolják az utazástervezésben az online platformokon posztolt értékelések, így nem meglepő, hogy az ágazat nagy harcot vív a hamis értékelésekkel, beleértve az indokolatlan rágalmazást és az érdemtelen túlértékelést egyaránt.
Szállodatörténelmet ír a Hunguest

Szállodatörténelmet ír a Hunguest 

480 teniszpálya területével egyenlő fejlesztést tudhat maga mögött a Hunguest, ami történelmi léptékű, hiszen Magyarországon ilyen volumenű szállodaipari felújítás és szállodaépítés még nem zajlott
Ráborították az asztalt a Bookingra

Ráborították az asztalt a Bookingra 

A beérkezett észrevételek értékelése után immár végleges a Gazdasági Versenyhivatal jelentése a hazai online szálláshely-közvetítési és szálláspiacon elvégzett gyorsított ágazati vizsgálatról. A Booking-botrányként elhíresült ügyben a hatóság több javaslatot is megfogalmazott a magyar fogyasztók és a hazai szállásadók védelme érdekében.
Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban

Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban 

A téli időszakban is az egyik legfontosabb turisztikai motiváció az egészségturizmus, amely így Magyarország egyik legjelentősebb, négyévszakos turisztikai terméke. Azon vidéki települések, ahol a gyógy- és élményfürdő mellett magas színvonalú szolgáltatások is várják a vendégeket, ebben az időszakban az átlagosnál nagyobb forgalomra és magasabb foglaltságra számíthatnak.
A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése

A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése 

A párizsi Ritz alkalmazottainak volt néhány izgalmas órája, mire egy porszívózsákból előkerült az ellopottnak hitt ékszer.
Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten

Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten 

A Kimpton Hotels, az Intercontinental Hotels Group luxus lifestyle márkája, amely világszerte több, mint 80 egységgel rendelkezik. A 2024 nyarán nyíló, Bem téren épülő, dunai panorámás patinás épület szintén ennek az izgalmas boutique brandnek ad majd otthont.
Vendégélmény fokozása az AR segítségével

Vendégélmény fokozása az AR segítségével 

A vendéglátóipar mindig is élen járt az új technológiák bevezetésében a vendégélmény fokozása érdekében. A mobil bejelentkezéstől a személyre szabott szolgáltatásokig a szállodák folyamatosan innovatív módokat keresnek ügyfeleik kielégítésére. Az egyik technológia, amely forradalmasíthatja a vendéglátást, az a kiterjesztett valóság (AR).
Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata

Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata 

A Hunguest Hotels megújult arculata elnyerte a Német Formatervezési Tanács által alapított German Design Award 2024 díjat a márkaidentitás kategóriában.
A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat

A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat 

A BDPST Ingatlanfejlesztő egyik projektje, a Dorothea Hotel nyerte a Portfolio Property Awards díjátadóján az Év Hotelprojektje kategóriában járó elismerést kedden Budapesten. Az eseményen az év legkiemelkedőbb hazai teljesítményeit, megoldásait és fejlesztéseit bírálták.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.