Gin Újpestről

A borókabogyó és az egyéb klasszikus ginfűszerek (angelika gyökér, koriandermag, írisz gyökér, édesgyökér, grapefruit héj) mellett vietnámi citromfű, ánizsmag, levendula, kubebabors és a kuriózumnak számító mák is kerül a most debütáló Opera Gin receptúrájába.

A családi vállalkozásként indult Első Magyar Gin Manufaktúra a London Dry gin stílusra szakosodott, látogatóközpontként is működő, szecessziós berendezésű üzemük pedig a IV. kerület közepén kapott helyet.

A névválasztás a társtulajdonos, Dámosy Bálint családjának immár több generáció óta otthon adó környékre utal, az ügyvédből lett ginkovács ugyanis épp az Operaházra néző konyhában alkotta meg az első főzeteket. És a termék, na meg a főzde arculatát is ez a városrész, valamint a századfordulós romantika inspirálta, ahogy ez vissza is köszön, mind az üvegen, mind a bemutatóterem látványelemeiben. A jogász érdeklődését pedig a Wine and Spirit Education Trust (WSET) tanfolyama irányította a szeszes italok felé, mára immár a 4. szintű képzést is sikeresen abszolválta.

A gin alapját itt vásárolt finomszesz képezi, amelybe 12 órára áztatják a receptúra szerinti keveréket, majd ismét desztillálják. Mint Bálinttól megtudtuk, ez a folyamat az engedélyezés során jelentett némi nehézséget, és itthon fellelhető gingép hiányában egy pálinkalepárlót alakítottak át erre a célra. A kísérletezés tavaly májusban indult el, és nagyjából 2000 liternyi főzet után alakult ki a fűszernövények végleges aránya. Az Opera Gin ugyan viszonylag magas, 45 százalékos alkoholtartalommal kerül a palackba, ám illatában és ízében a citrusosság, valamint a fűszerek összhangja érezhető. Ugyanakkor a ginkovács arra is felhívta a figyelmet, hogy a legnagyobb kihívás a boróka egyenletes minősége (hiszen a London Dry stílusnál az utóízesítés nem engedélyezett), ami voltaképpen évjáratfüggő, ezért a nagy főzdék is igyekeznek raktárazni a kiváló alapanyagból.

A manufaktúra termékeivel a gin iránt itthon is rohamosan növekvő érdeklődés kiszolgálása mellett hungarikumként célozná meg a külföldi piacokat. Ennek jegyében május 3-4. között a Vienna Gin Festivalon mutatkoznak be, nyáron pedig a londoni Junipalooza feltörekvő szekciójában népszerűsítik termékeiket. És közben már dolgoznak új, kimondottan a vendéglátóipar számára készített, koktélok alapjául szolgáló ginen, távlati terveik között pedig saját bár megnyitása is szerepel – természetesen az Operaház közelében.


Sonkafőzés kérdésében hallgassunk Bíró Lajosra!

Sonkafőzés kérdésében hallgassunk Bíró Lajosra!  

Így nem lesz kemény és íztelen a húsvéti sonka.
Újra magyar lesz a Boci csoki és a Melba kocka

Újra magyar lesz a Boci csoki és a Melba kocka 

Megvásárolja a Boci, a Melba és a Párizsi kocka védjegyeit a Cerbona a Nestlétől.
Több mint száz nemzetközi borszakértő a hazai boros csúcstalálkozón

Több mint száz nemzetközi borszakértő a hazai boros csúcstalálkozón 

Több mint száz külföldi szakember ismerkedhet a magyar borral az idei Hungarian Wine Summit nemzetközi szakmai csúcstalálkozón.
Siemens-innováció:  ételmaradékból meleg víz

Siemens-innováció: ételmaradékból meleg víz 

A cég támogatásával valósul meg a hulladékból energiát előállító zöld megoldás.
Délutánba nyúló reggeli egy luxusszállodában

Délutánba nyúló reggeli egy luxusszállodában 

A Matild Palace-ban jellegzetes helyi finomságokat és a nemzetközi villásreggeli-klasszikusokat kóstolhatunk.
Borok a húsvéti sonka mellé

Borok a húsvéti sonka mellé 

A legmeghatározóbb fogás az ünnep során a húsvéti sonka, de megválasztani mellé a megfelelő bort.
Két magyar pezsgő a világelitben

Két magyar pezsgő a világelitben 

Az egyik exkluzív termék, kizárólag a Michelin-csillagos Babel Budapest étterem számára készült.
Ünnepel a Balatoni Kör

Ünnepel a Balatoni Kör 

Tíz éves születésnapját ünnepli a Balaton közepén, egy hajón megalakult társaság.
Sakura ünnep a fedélzeten

Sakura ünnep a fedélzeten 

Az Emirates különleges tradicionális japán fogásokkal idézi meg a szigetország cseresznyefa virágzásához kapcsolódó hagyományait.
Vasárnap megnyílik a SÜTIUTCA

Vasárnap megnyílik a SÜTIUTCA 

A Csányi utcában 12 kültéri installációban mutatják be a kortárs zsidó kulturális és gasztronómiai életet.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.