Gyeripaszka légibirodalmat – is - épít

Két regionális légi cég egyesítésével nagy orosz légitársaságot hoz létre Oleg Gyeripaszka.

A Forbes most megjelent 100-as listáján 36. helyet elfoglaló orosz üzletember (vagyona 16,8 milliárd dollár) megvásárolta a Sky Expressz és a Kuban Airlines cégeket és ezek egyesítését tervezi.

Az előbbi céget az ex-Malév tulajdonos Borisz Abramovics alapította és ez Oroszország első fapados légitársasága, a Kuban pedig elsősorban Dél-Oroszország légi forgalmában terjeszkedik. A Sky – amely a helyi célpontokon kívül Spanyolországba, Görögországba, Törökországba és Montenegróba is indít járatokat - tavaly 2 millió utast szállított, a krasznodari központú Kuban Airlines pedig félmilliót. Ez utóbbi igazgatóságába választották be az elmúlt héten Leonov Pétert, a Malév korábbi vezérigazgatóját, aki ma is részt vesz a Malév igazgatóságának ülésein a 3 százalékos tulajdonrésszel rendelkező Air Bridge képviseletében.

Az orosz milliárdos Gyeripaszka nem csupán légitársaságot vesz – ez ugyanis csak része lesz épülő légi-birodalmának. Ennek alapja a Rusal elnevezésű alumínium cége, de a hatalmas ipari konglomerátum mellett érdekeltségi körébe tartozik az egykori Tupoljev és IL repülőgépgyárak egyesítéséből létrehozott orosz repülőgép gyár is. A portfoliót oroszországi repterek teszik teljessé: egy sor regionális reptér mellett ide tartozik a szocsi légikikötő. ( Mint ismeretes Szocsi lesz a 2012-es téli olimpia színhelye.)

A most egyesülő két légitársaság a közelmúltban teljesen felújított moszkvai Vnukovó repteret használja. A flotta zömét Boeing 737-esek (300-as, 500-as és 700-as) gépek alkotják – a Kuban Airlines flottában még néhány Jak 42-es is „szolgál”, de ezeket fokozatosan vonják ki a forgalomból. A Boeingek szervizelését korábban a Malév-leánycég Aeroplex végezte a másik moszkvai reptéren Domogyedovóban. Ezt a bázis ugyan bezárták, de elképzelhető, hogy az új légi cég flottáját a budapesti Aeroplex bázison szervizelik majd.


Forgalomkorlátozások vasárnap  a fővárosban

Forgalomkorlátozások vasárnap a fővárosban 

Vasárnap egy futóversenyt és az Élet Menete rendezvényt tartják Budapesten.
SIA Csoport: cél a karbonsemlegesség

SIA Csoport: cél a karbonsemlegesség  

A Singapore Airlines (SIA) Csoport megállapodásokat írt alá a Fenntartható Repülési Üzemanyag (SAF) beszerzéséről.
Emirates éves riport: annál is sikeresebb, mint gondolná

Emirates éves riport: annál is sikeresebb, mint gondolná 

Megdöntötte saját rekordját az Emirates Group a 2024–2025-ös pénzügyi évben.
Mallorca a repülőjáratok korlátozását fontolgatja

Mallorca a repülőjáratok korlátozását fontolgatja 

A korlátozás oka a húsvéti héten mért jelentős forgalomnövekedés.
Ismét robog a Jégmadár expressz

Ismét robog a Jégmadár expressz 

Május 18-tól ismét közlekedik a Jégmadár expresszvonat, amely közvetlen összeköttetést kínál Rákospalota-Újpestről a Velencei-tóhoz és a Balatonhoz.
WIZZ: Brassó-Budapest járatnövelés

WIZZ: Brassó-Budapest járatnövelés 

A repülőtér a Romániai Repülőterek Egyesülete által közölt januári statisztika szerint egy év alatt megduplázta utasainak számát.
Ünnepel a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér

Ünnepel a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér 

Éppen hetvenöt évvel ezelőtt, 1950. május 7-én nyitották meg az utazóközönség előtt Budapest nemzetközi repülőterét, Magyarország kapuját.
Dubaj dübörög, és helyet kér magának a nyári desztinációk sorában

Dubaj dübörög, és helyet kér magának a nyári desztinációk sorában 

Dubajról leginkább a téli napsütés, a tavaszi luxuspihenés vagy az őszi tökéletes kikapcsolódás jut eszünkbe – de ez hamarosan megváltozhat.
Budapest Airport vállalás – indul a zajvédelmi program következő üteme

Budapest Airport vállalás – indul a zajvédelmi program következő üteme 

A Budapest Airport (BA) ezt a speciális programot az érintett kerületek és települések polgármestereivel konzultálva alakította ki.
IATA-jelentés: nőtt a globális utasforgalom

IATA-jelentés: nőtt a globális utasforgalom  

Az április 30-án megjelent sajtóközlemény 2025. márciusi globális légiutasforgalom adatait ismerteti.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.