A márciusi hófogság turisztikai mérlege

A meteorológusok becsületére legyen mondva, már legalább egy héttel előre jelezték, hogy a március 15-i hosszú hétvégére pocsék idő várható, azonban – ilyenek vagyunk mi, magyarok – többen egy vállrándítással elintézték a hírt, és a figyelmeztető jelek ellenére nekivágtak mégis a veszélyes utaknak. Aztán persze vagy beragadtak a különféle autópályákon, és kezdődött a rémült telefonálgatás, hogy most akkor mi legyen? Vagy valahogy hazaevickéltek, akkor meg amiatt kellett gyorsan intézkedni, hogy töröljék valahogy a kiszemelt szállodában a korábbi foglalást.

Körkérdésünkkel a hazai nagy szállodaláncokat, és azokat a lehetséges desztinációkat, út közbeni helyeket, hoteleket kerestük meg, ahová vagy nem jutottak el honfitársaink, vagy a pusztító erejű hófúvás, a viharos szél gyakorlatilag befújta a vendéget ezen emlékezetes napok valamelyikén.

Bük, Sárvár, Sopron vesztesége a Danubius-nál

A Danubius-láncot, akárcsak a többi hazai szállodát, érzékenyen érintette a márciusi első hosszú hétvége. Hiszen szabad három nap okán szívesen indul wellness hétvégére a magyar, azonban házaik közül a soproni, a büki és a sárvári szállodákba a betemetett útvonalak, az ácsorgó kocsisor és az istentelen időjárás miatt a foglalások mintegy kétharmada nem valósulhatott meg. „Vis maior esetén – márpedig ez a helyzet az volt – nincs kötelezettsége a háznak az előzetesen foglalóval szemben, de természetesen mindenütt figyelembe vettük a körülményeket, és ahol kapcsolatba lépett velünk a vendég – megpróbáltuk közösen egyeztetve áttenni más időpontra, más hétvégére a foglalást” - mondja a történtek kapcsán Tóbiás Zsófia, a Danubius Zrt. pr-menedzsere. Kiderült, a hévízi házaikat „rázta meg” legkevésbé az elmúlt hétvégén történtek: ott mindössze tíz százalék a visszaesés, a többi vendég rendben megérkezett – úgy látszik az ország olyan területéről indultak, ahol nem volt akkora felfordulás, mint az M7-esen, vagy az M1-esen. Bükön, Sárváron és Sopronban azonban telt házas hosszú hétvégére számítottak – itt érzékenyen érinti a lánc bevételét a hóhelyzet miatti felfordulás.

Székesfehérvár és Győr nyert az áldatlan helyzeten

A Danubius győri házában ugyan sok lemondás volt az elmúlt hétvégén, ám ugyanannyi érkezés is az időjárás okán, hiszen péntek éjszakára beterelték Győrbe azokat az autósokat, akiket lehetett. Így nem kevés logisztika árán oldották meg a recepción dolgozók, a teljes (központi) értékesítési csapat, hogy mindenkinek jusson fedél, meleg étel, ital. A szálloda lobbijában is melegedőt nyitottak, és bárkit befogadtak, aki a hóvihar elől bemenekült.

A Questor cég egyik büszkesége, a győri ETO Park Hotel szintén érdekes hétvégét könyvelhet el. Mint a szálloda egyik alkalmazottjától megtudtuk, a hétvégék amúgy náluk mindig csendesek, hiszen a hétközbeni Audis corporate vendégek ilyenkor már elhagyják a szállodát, azonban most 14-én közel teltházat, 15-én pedig teltházat regisztráltak a töltöttség terén. Ráadásul a negyvennyolc órára bent ragadó személyzetnek még egy feladattal meg kellett birkóznia: a recepciót sorra, percenként „bombázták” a vendégek azzal, hogy milyenek az útviszonyok, az időjárás – és mivel percenként változott a helyzet, állandóan „képben kellett lenni”, hogy a vendégek kérdéseire megfeleljenek.

Az Accor székesfehérvári Novotel szállodájában, mint Király Zoltántól, a lánc marketingigazgatójától megtudtuk, csütörtök éjszakára a szobák mind megteltek, majd az egyre érkező, fázó emberek számára kinyitották különtermeiket és közösségi helyeiket, ahol mintegy 30 ember vészelte át a csütörtök estét. „Párnát, takarót biztosítottunk mindenkinek. Pénteken a hotel forró dróton volt a rendőrséggel és taxi társaságokkal, hogy a vendégeknek információt tudjanak adni a közlekedési lehetőségekről. A vendégek egy része elindult, de egy részük még aznap vissza is jött. Csak szombatra „normalizálódott” a helyzet.”, teszi hozzá a történtekről a kérdezett.

Az osztrák síparadicsomokba a magyarokat hiába várták

Ha havas hosszú hétvége, akkor, aki teheti, már indul Ausztriába síelni – most sem lett volna ez másképp. Azonban, mint az egyik kedvelt magyar tulajdonú ház, a Relax Resort Kreischberg értékesítési és marketing vezetőjétől, Fehérvári Györgyitől megtudtuk, hiába vártak 62 szobaérkezést március 14-től (így telt ház lett volna) – ebből 25 szobába nem érkezett meg a vendég. Így a terveket alaposan átrajzolta az időjárási térkép. És bár hiába sütött Murauban hétágra a nap – az M1-esen kialakult áldatlan körülmények miatt nem valósulhatott meg a kitűzött cél. Két páron kívül egyébként mindenkit elértek útközben, sőt éjszakára ott maradt a recepción a személyzet, meleg itallal, a szobákba bekészített hidegtállal várták a későn érkezőket. Volt, aki Szlovénián keresztül jutott el végül a célig... Összesen 17 szoba maradt végül üresen, és a ház természetesen vismajor címén visszautalja azoknak az összeget, akik az útviszonyok miatt nem jutottak el, és nem foglalhatták el a pályaszállást, azonban a legtöbben inkább máskor használják majd fel a befizetett összeget. Végül még egy érdekes adat Murauból: a sípályák adatai alapján úgy tűnik, 1500 síelővel volt most fent kevesebb a hegyen – és nyilván a többség azon magyar (koca)sportoló, aki az időjárás miatt most nem jutott el.

Hóvihar? Tomboló szél? Árokba csúszás? Ugyan kit zavar?

Bezzeg egy épp az elmúlt hétvégén nálunk túrázó orosz buszos csoportot nem zavart a márciusi zord tél! A Hunguest-lánc összes, tervezett célpontjára eljutottak: voltak Bükön, Tapolcán, Hévízen, megnéztek és részt vettek minden programon, ami e viharos hétvégébe belefért. Ugyan Sümegen buszostul befordultak az árokba, de sebaj, kiszálltak, kihúzták a járműt a bajból, és vígan folytatták a kirándulást. Azonban a Hunguest házai – a mindenen átbuszozó oroszokon kívül – nem zárták fényesen a hétvégét. Mint Szabó Józseftől, a cég értékesítési igazgatójától megtudtuk, tíz százalékpontot veszítettek szállodáik az előzetesen befoglalt, ám végül nem teljesített töltöttség okán. Ez cég szinten több millió forintnyi veszteség. A lánc tagjai közül is kiemelkedik a tapolcai Pelion: mivel arrafelé volt a legzordabb arcú az időjárás, a 230 foglalásból 120 lemondás történt. De a többi dunántúli ház sem zárta a hétvégét jól, például a bükfürdői házakban is volt szép számmal lemondás. Összességében mintegy fele-fele arányban történt lemondás, azonban ez még nem tekinthető véglegesnek, hiszen a befizetett előleget sokan átfoglalták (vagy még gondolkoznak rajta) más, későbbi időpontra, aki viszont végleg nemet mond – annak természetesen visszafizetik az ezúttal balul sikerült pihenés foglalóját.

A Hunguest háza-tájáról zárásként még egy érdekesség: a galyatetői szálloda esetén ahány lemondásuk volt – épp annyi új foglalás is érkezett. Úgy látszik, sok hó volt akit elrettentett, és volt, akit épp arra csábított, hogy foglaljon és már induljon is.


KSH: a vendégéjszakák száma 19, a vendégeké 23 százalékkal nőtt 2023 februárjához képest

KSH: a vendégéjszakák száma 19, a vendégeké 23 százalékkal nőtt 2023 februárjához képest 

A belföldi vendégek által eltöltött éjszakák száma 14, a külföldi vendégéjszakáké 24 százalékkal emelkedett.
Sajátos akciót hirdetett a leégett hotel - saját vendégei építhetik újjá

Sajátos akciót hirdetett a leégett hotel - saját vendégei építhetik újjá 

Adománygyűjtő akciót hirdetett a visegrádi hotel vezetősége.
A hotel, amely csak vonattal érkező vendégeket fogad

A hotel, amely csak vonattal érkező vendégeket fogad 

Norvégia legnagyobb fjordja közelében, gyönyörű környezetben fekszik a Vatnahalsen Hotel.
Luxusszálloda egy XVII. századi kastélyból

Luxusszálloda egy XVII. századi kastélyból 

A Château Neercanne egykor bárók otthona volt, ma Michelin-csillagos étterme miatt Hollandia kedvelt luxusszállodájává vált.
Szallas.hu: húsvéti locsolkodás helyett wellnesshotelben lazulás

Szallas.hu: húsvéti locsolkodás helyett wellnesshotelben lazulás 

A négynapos húsvéti hosszú hétvége és a tavaszi szünet sok magyarnak üdüléssel telik a szállásfoglaló portál adatai szerint.
Méhlegelő és gólyafészek: az ötcsillagos tokaji ház zöld szintet lépett

Méhlegelő és gólyafészek: az ötcsillagos tokaji ház zöld szintet lépett 

A Minaro Hotel Tokaj MGallery Magyarországon másodikként megszerezte a Green Key minősítést.
MTÜ: arattak Budapest és a fürdővárosok szálláshelyei az idei első hosszú hétvégén

MTÜ: arattak Budapest és a fürdővárosok szálláshelyei az idei első hosszú hétvégén 

Erős forgalom jellemezte a turisztikai szezonnyitónak is tekinthető március 15-i hosszú hétvégét, írták friss közleményükben.
Miért fontos, hogy őszinte legyen a recepciós mosolya?

Miért fontos, hogy őszinte legyen a recepciós mosolya? 

Utazni, új helyeket megtapasztalni élmény, de vajon élmény lehet-e egy ilyen helyen dolgozni? 
Az Év Alvásbarát Szállodája ez a belvárosi hotel lett

Az Év Alvásbarát Szállodája ez a belvárosi hotel lett 

Átadták az Alvásbarát Szálloda idei minősítési díjait az Alvás Világnapja alkalmából a Magyar Tudományos Akadémián.
Újabb hétvége, újabb tűz  egy hotelben

Újabb hétvége, újabb tűz egy hotelben 

Ezúttal egy etyeki szálláshelyen égett a berendezés.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.