Lesújtottak a ferihegyi taxis hiénák

Ezúttal egy, a Ferihegyen garázdálkodó taxis hiénák tevékenységét visszaszorítani hivatott cég, a HoriZone Security munkatársát hagyta helyben egy magáról megfeledkezett személyfuvarozó kisiparos.

Az úgynevezett taxis hiénának országimázsunk egyik meghatározó és sokszor első szereplői, mivel a ferihegyi tranzitból kilépve ezen urak ábrázata állja el a kijárathoz vezető utat. Jó esetben csak elállják az utat pont azon a két felragasztott csíkon, melyek a minibuszokhoz és a Főtaxihoz – a Budapest Airport személyfuvarozásra szerződött partnereihez – vezet. Az még szintén a jobbik eset, amikor az említett urak leszólítgatják az érkezőket, de némi kívánnivalót hagy maga után uram bocsá’ a Btk. szempontjából is aggályos, amikor az utast kofferjének elragadásával próbálják a borsos árú fuvarra rávenni. Aligha lehet azonban vitatni a legutóbbi eset jogállását: hétfőn a HoriZone munkatársát, miután a hiénákat próbálta rendre inteni, a Blikk szerint úgy elpáholták, hogy akár agyrázkódást is szenvedhetett. A jelenetből kis híján tömegverekedés lett, melynek további biztonságiak és a rendőrség vette elejét. Az egészet sok-sok érkező utas nézhette végig a zsöllye első sorából.

És nézik az emberek évek óta, azt, amiért a turisztikai szakma is megannyiszor szót emelt már, de aminek az ügyében soha előrelépés nem történt. Az évtizedes repülőtéri taxis tragikomédiában érintettek egymásra és a rendőrségre mutogatnak. A repülőtéri rend szerint a közforgalom számára megnyitott magánterületükön szigorúan tilos mindenféle engedély nélküli kereskedelmi tevékenység. Ennek betartatására kötött hosszú távú megállapodást a HoriZone Security-val a Budapest Airport 2014 augusztusában. Feladatuk a tájékoztatás, az utasok szerződött taxik felé terelése. Arra azonban sem a reptérnek sem a biztonsági cégnek a szerződés értelmében nincs jogköre, hogy „hozzányúljon” a hiénákhoz – tájékoztatott Hardy Mihály, a Budapest Airport kommunikációs igazgatója hozzátéve, hogy a Budapest Airport nem hatóság. A fizakai beavatkozás korlátozásának meglétét érdeklődésünkre Horváth Zoltán, a HoriZone ügyvezető igazgatója is megerősítette. Ugyanakkor elmondta, a mostani eset túllépett egy bizonyos határt. Elmondta, hogy a tájékoztatást végzőket örző-védő kollégák támogatják munkájukban. Horváth Zoltán úgy látja, hogy a konfliktusok ellenére, a hiénák száma tavaly augusztus óta csökkent; köszönhetően egyebek mellett a Budapesti Közlekedési Központ rendszeres ellenőrzéseinek is.

A rend fenntartása a rendőrség feladata lenne – mondta Hardy Mihály. Úgy véli, egy összehangolt adóhatósági, fogyasztóvédelmi és rendőrségi akció vethetne véget az évtizedes áldatlan állapotnak. Hardy Mihály szintén felvetette a Kamara felelősségét. Szerinte első lépcsőben az ő feladatuk lenne kiszűrni az oda nem illőket. A helyzetről megkérdeztük Metál Zoltán, az Országos Taxis Szövetség szóvivőjét is. Az érdekvédelmi szervezet nem hatóság, fellépni nem tud az illegális fuvarozókkal szemben. Szerinte a rendőrség és a repülőtér feladata lenne a helyzet megszüntetése. 

Az ügyben kerestük az ORFK sajtóosztályát és a Budapesti Kereskdelmi és Iparkamarát is. E-mailben feltett kérdéseinkre várjuk válaszaikat.


Forgalomkorlátozások vasárnap  a fővárosban

Forgalomkorlátozások vasárnap a fővárosban 

Vasárnap egy futóversenyt és az Élet Menete rendezvényt tartják Budapesten.
SIA Csoport: cél a karbonsemlegesség

SIA Csoport: cél a karbonsemlegesség  

A Singapore Airlines (SIA) Csoport megállapodásokat írt alá a Fenntartható Repülési Üzemanyag (SAF) beszerzéséről.
Emirates éves riport: annál is sikeresebb, mint gondolná

Emirates éves riport: annál is sikeresebb, mint gondolná 

Megdöntötte saját rekordját az Emirates Group a 2024–2025-ös pénzügyi évben.
Mallorca a repülőjáratok korlátozását fontolgatja

Mallorca a repülőjáratok korlátozását fontolgatja 

A korlátozás oka a húsvéti héten mért jelentős forgalomnövekedés.
Ismét robog a Jégmadár expressz

Ismét robog a Jégmadár expressz 

Május 18-tól ismét közlekedik a Jégmadár expresszvonat, amely közvetlen összeköttetést kínál Rákospalota-Újpestről a Velencei-tóhoz és a Balatonhoz.
WIZZ: Brassó-Budapest járatnövelés

WIZZ: Brassó-Budapest járatnövelés 

A repülőtér a Romániai Repülőterek Egyesülete által közölt januári statisztika szerint egy év alatt megduplázta utasainak számát.
Ünnepel a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér

Ünnepel a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér 

Éppen hetvenöt évvel ezelőtt, 1950. május 7-én nyitották meg az utazóközönség előtt Budapest nemzetközi repülőterét, Magyarország kapuját.
Dubaj dübörög, és helyet kér magának a nyári desztinációk sorában

Dubaj dübörög, és helyet kér magának a nyári desztinációk sorában 

Dubajról leginkább a téli napsütés, a tavaszi luxuspihenés vagy az őszi tökéletes kikapcsolódás jut eszünkbe – de ez hamarosan megváltozhat.
Budapest Airport vállalás – indul a zajvédelmi program következő üteme

Budapest Airport vállalás – indul a zajvédelmi program következő üteme 

A Budapest Airport (BA) ezt a speciális programot az érintett kerületek és települések polgármestereivel konzultálva alakította ki.
IATA-jelentés: nőtt a globális utasforgalom

IATA-jelentés: nőtt a globális utasforgalom  

Az április 30-án megjelent sajtóközlemény 2025. márciusi globális légiutasforgalom adatait ismerteti.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.