Itt a vége a reptéri folyadékfrásznak!

A repülőgépek fedélzetére vihető folyadékmennyiség korlátozásának jelentős enyhítésére készül a brit kormány. Mark Harper közlekedési miniszter csütörtöki bejelentése szerint a brit repülőtereknek 2024 nyaráig kell felkészülniük a biztonsági eljárások módosítására.

A kormány által csütörtökön beterjesztett törvényjavaslat alapján a jelenlegi száz milliliterről két literre emelkedik az utasok által a repülőgépekre felvihető folyadékmennyiség. Emellett az új repülőtéri szűrőberendezések másfél éven belül esedékes telepítése után az utasoknak a biztonsági ellenőrzés előtt már nem kell majd kivenniük kézipoggyászukból a folyadékokat, valamint a nagyobb elektronikai berendezéseket, köztük laptopokat.    

A közlekedési minisztérium csütörtöki ismertetése szerint a legnagyobb brit repülőtereknek 2024 júniusáig üzembe kell állítaniuk a biztonsági ellenőrzés módosítását lehetővé tévő újgenerációs csomagátvilágító berendezéseket. E berendezések próbái már 2018 óta zajlanak egyes kijelölt repülőtereken, és a tesztelések során bebizonyosodott a hatékonyságuk - tették hozzá. Az új szűrőberendezések CT-röntgentechnológia alkalmazásával háromdimenziós képet alkotnak az utasok kézipoggyászának tartalmáról, és magasan fejlett érzékelő algoritmusokkal azonosítják az esetleges veszélyt.   

  

A minisztérium hangsúlyozta, hogy az új technológia hivatalos üzembe állításáig érvényben maradnak a 2006-ban bevezetett jelenlegi biztonsági eljárások, amelyek célja annak megakadályozása, hogy folyékony robbanószerek kerüljenek a repülőgépek fedélzetére.

A világ számos más országában is érvényesített korlátozás közvetlen előzménye a légiközlekedés ellen valaha szőtt egyik legnagyobb merénylettervezet volt, amelyet Nagy-Britanniából kiindulva akartak végrehajtani az azóta életfogytiglani börtönre ítélt, brit állampolgárságú iszlamista összeesküvők. A merénylőjelöltek a United Airlines, az American Airlines és az Air Canada légitársaságok hét, a londoni Heathrow repülőtérről Chicagóba, New Yorkba, San Franciscóba, Washingtonba, Torontóba és Montrealba induló járatát akarták az Atlanti-óceán felett felrobbantani 2006 augusztusában. A brit elhárítás (MI5) által leleplezett tervek között egyszerre két chicagói járat felrobbantása szerepelt. A merényletsorozat kitervelői hő hatására robbanásszerűen lebomló hidrogén-peroxidot akartak a repülőgépek fedélzetére csempészni üdítőitalos vagy szájvizes palackokban. A repülőgépeket, amelyeken összesen több mint 1500-an utaztak, úgy választották ki, hogy egyszerre legyenek a levegőben, így az első robbantások után a többi kiszemelt gép indulását már nem lehetett volna megakadályozni.


Különleges jármű futott be Szentendrére - érdemes megnézni!

Különleges jármű futott be Szentendrére - érdemes megnézni! 

Az április 1-én, hétfőn újra megnyitó szentendrei Városi Tömegközlekedési Múzeum legújabb kiállítási darabja egy egykori Margitszigeti Sétajárat.
Útlezárások a reptér felé április 2-től

Útlezárások a reptér felé április 2-től 

A Budapest Airport Zrt. tájékoztatása az április 2-án kezdődő útfelújítások kapcsán.
A Stadler lenyúlná a spanyol vonatgyártót a magyarok elől

A Stadler lenyúlná a spanyol vonatgyártót a magyarok elől 

A háttérben a madridi kormány állhat, amely a magyar konzorciumtól félti a Talgo vonatgyártót.
Személyi változás a Budapest Airportnál

Személyi változás a Budapest Airportnál 

Az általános és fejlesztési vezérigazgató-helyettes 17 év után, március 31-én távozik a vállalattól.
Guiness-rekorder a Flirt H2 motorvonat

Guiness-rekorder a Flirt H2 motorvonat 

A világrekorder vonat részben a Stadler szolnoki kocsiszekrény-üzemében készült.
Távozik posztjáról a Boeing vezérigazgatója

Távozik posztjáról a Boeing vezérigazgatója 

Dave Calhoun 2020 elején vette át a vezérigazgatói tisztséget, miután az elődjét, Dennis Muilenburgot leváltották.
A Lufthansa Technik tovább növekedne

A Lufthansa Technik tovább növekedne 

A Lufthansa Technik Budapest ügyvezető igazgatója áttekintést adott a magyar leánycég tavalyi teljesítményéről és idei terveiről.
Boeing-elkerülő weboldal indult

Boeing-elkerülő weboldal indult 

Pár kattintással kideríthető, hogy egy repülőjáratot pontosan milyen géptípussal teljesít majd a légitársaság.
Már közlekedik a Tisza-tó sebesvonat

Már közlekedik a Tisza-tó sebesvonat 

Egynapos túrához is ideális a menetrendje.
Sztrájkkészültség az osztrák légitársaságnál

Sztrájkkészültség az osztrák légitársaságnál 

Március 28-án és 29-én 430 járat nem indul el a tervek szerint, a leállás az közel 52 000 utast érinthet. 

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.