Júliustól belépődíjat szednek a turistáktól Velencében

A városi tanács döntése szerint Velencében 2020. július 1-jétől belépődíjat szednek azoktól a turistáktól, akik csak egy napra látogatnak a városba, írja az MTI.

A városnézési illeték pontos mértékét később határozzák meg, a bevezetésről szóló határozat 3 és 10 euró között jelölte ki a határait, az összeg várhatóan függ majd attól, hogy mekkora a látogatottság egyes napokon. A díjszedés oka, hogy a várost csúcsidőben naponta 130 ezer turista özönli el, ami egyre jobban zavarja a helyi lakosokat. Nemrég arról született döntés, hogy a nagy méretű óceánjárókat elterelik a lagúna egyes vízi útjairól a balesetveszély és a súlyos környezeti terhelés miatt, de a nagy hajók teljes kitiltásáról - ami érzékelhetően csökkentené a turisták számát - egyelőre még mindig nem született döntés, bár a helyi lakosokat képviselő civil szervezetek ezt évek óta követelik.

Még a díjbeszedés módszerei is kidolgozásra várnak, de a hatóságok arra fognak törekedni, hogy a látogatók előre, az interneten vagy más olasz tartományokban is kiválthassák a belépési engedélyt. A cél az, hogy 2022-től teljesen elektronikus úton történjen a jegyváltás. A bevételt Luigi Brugnaro polgármester szerint az óváros karban- és tisztán tartására fordítják. Nem kérnek külön belépődíjat azoktól, akik szállást foglalnak a városban, mert a szállásdíj már most is tartalmazza a turisztikai adót. Mentesülnek a fizetési kötelezettség alól azok is, akik dolgozni, tanulni vagy családi okból utaznak Velencébe. Arról, hogy egyes városokban mára szinte elviselhetetlen mértékűre nőtt a turisták száma, ebben a cikkben írtunk hosszabban.

Forrás: Index


Vár Temesvár – bemutatkozott Budapesten a Visit Timișoara

Vár Temesvár – bemutatkozott Budapesten a Visit Timișoara 

Mindössze három óra autópályán, és máris egy másik világ várja az utazót.
Horvátország könnyít a határátlépésen

Horvátország könnyít a határátlépésen 

Horvátország feloldja a ragadós száj- és körömfájás betegség miatt bevezetett intézkedések egy részét, de további rendelkezéseket vezet be a kockázatok megelőzése érdekében.
Zagorje – Horvátország zöld szíve

Zagorje – Horvátország zöld szíve 

Természeti szépségek, történelmi látnivalók és gasztronómiai élvezetek karnyújtásnyira.
Török öröm: ütős vendégszámokkal indította 2025-öt a mediterrán ország

Török öröm: ütős vendégszámokkal indította 2025-öt a mediterrán ország 

Eddig soha nem látott eredményekkel indították az idei turisztikai szezont.
Jelentősen szigorítják a határellenőrzést a németek

Jelentősen szigorítják a határellenőrzést a németek 

Ezúttal nem a száj- és körömfájásjárvány terjedésének megfékezése az ok – másról van szó.
Elege van a turistákból sok helybélinek a Kanári-szigeteken

Elege van a turistákból sok helybélinek a Kanári-szigeteken  

A helyi hatóságok adatai szerint az idén rekordszámú látogató árasztotta el a Kanári-szigeteket.
Szlovák határellenőrzés: továbbra is érvényben a szigorítás

Szlovák határellenőrzés: továbbra is érvényben a szigorítás 

Még egy hónapig azok a szabályok érvényesek, amelyek április 7-én kerültek bevezetésre.
Interaktív kalandtúrák indulnak Bécsben

Interaktív kalandtúrák indulnak Bécsben 

A fiatalokat megcélzó túra fő célja, hogy a résztvevők jobban megismerjék az osztrák fővárost.
Görögország: szigorúbb szabályok a lakóautósoknak

Görögország: szigorúbb szabályok a lakóautósoknak 

Görögország szigorította a lakóautókra vonatkozó szabályozásokat, ami felháborodást váltott ki a lakóautós közösség körében.
Régi-új szakemberrel bővült Dubaj magyarországi képviselete

Régi-új szakemberrel bővült Dubaj magyarországi képviselete 

Bővül a Dubai Department of Economy and Tourism (DET) magyarországi képviselete.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.