Kampány a magyar sertéshús jegyében

A vidékfejlesztési stratégia kiemelten fontos része a „Fogyasztói szemléletformálás program”, amely több társadalmi és gazdasági célt ötvöz, főként a magyar élelmiszerek fogyasztásának növelése érdekében. A stratégia része egyebek között a genetikai állomány javítása, a termékek piacra jutási feltételeinek könnyítése, a kiváló magyar sertéshúst jelölő védjegy kidolgozása, és még számos intézkedés, amely a magyar sertéságazat helyzetét hivatott javítani.

A Magyar Turizmus Zrt. Agrármarketing Centrum Vezérigazgatósága által létrehozott sertéshús-kampány célja, hogy felhívja a figyelmet a sertéshús, és az ebből készült húskészítmények magyar gasztronómiában betöltött szerepére. Fontosnak tartjuk, hogy a fogyasztó tisztában legyen azzal, hogy a sertéshús mértékletes fogyasztása fontos része az egészséges táplálkozásnak (B-vitamin és ásványianyag-tartalma kiemelten magas). A kampányban komoly hangsúlyt kap a tudatos vásárlók arányának növelése.

HU pecsét

Egyre több a tudatos vásárló, aki ha teheti, magyar terméket tesz a kosarába. A „HU állatorvosi pecsétnek” (ovális körben HU felirat az üzem számával) köszönhetően a vásárló könnyen felismerheti, hogy az adott termék Magyarországról származik. Ha magyar sonkát szeretnénk a húsvéti asztalra tenni, a húsok csomagolásán érdemes ezt a jelzést keresni.

Miért jó a magyar sertéshús?

A magyar minőségi húsárut fiatal, telt húsformákat mutató állatok adják, melyek a tápanyagdús, káros szennyező anyagoktól mentes hazai gabonán nevelkedtek. Húsuk a kedvező tenyésztési körülményeknek köszönhetően puha és finom rostú, nem túl zsíros, de nem is élvezhetetlenül száraz.

Új minőségellenőrzési rendszer

A tudatos fogyasztók körében egyre erősebben megjelenik az igény egy átfogó, megbízható minőségellenőrzési rendszerre, amelynek köszönhetően a vásárlás során megfelelő tájékoztatást kapnak az adott termék minőségéről.

 A fenti igényre válaszolva a Vidékfejlesztési Minisztérium létrehozta a Kiváló Minőségű Sertéshús (KMS) Védjegyet. A védjegy alapja a teljes sertés termékpályát lefedő, átfogó terméktanúsítási rendszer. Használatára azok az állattartók, vágóhidak, feldolgozó üzemek és kiskereskedelmi vállalatok pályázhatnak, akik biztosítani tudják a kiváló minőséget.

Az védjegyet viselő áru esetén garantált, hogy a sertés Magyarországon született, kizárólag GMO-mentes gabonán nevelkedett, valamint a húsa meghatározott márványozottsággal és sajátos, különleges ízzel és illatvilággal rendelkezik. A tanúsítás vizsgálja a termékek minőségét és az előállítás élelmiszerbiztonsági, nyomonkövethetőségi, állatjóléti, takarmányozási, higiéniai és termeléstechnológiai feltételeit.A védjegyet elnyert termékek azonosíthatósága érdekében a Vidékfejlesztési Minisztérium olyan módszereket alkalmaz, amelyek biztosítják az előállítás során a felhasznált alapanyagok és félkész termékek visszavezethetőségét, folyamatos ellenőrzését.

Forrás: Magyar Turizmus Rt.


Művészet és vendéglátás a Káli-medencében

Művészet és vendéglátás a Káli-medencében 

A Káli Art Inn lett 2023-ban az Art is Business Díj Vállalati kategóriájának győztese. Tulajdonosai, a Molnár Júlia–Héjja Róbert házaspár, szívvel-lélekkel elkötelezett amellett, hogy ötvözze a vendéglátást a művészetek szenvedélyes támogatásával. A Káli Art Park kialakításával pedig olyan egyedülálló kiállítóhelyet hoztak létre, ahol a kortárs szobrászművészek bemutathatják és értékesíthetik alkotásaikat.
Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen?

Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen? 

A tanulmányok szerint a fogyasztók több mint 90%-át befolyásolják az utazástervezésben az online platformokon posztolt értékelések, így nem meglepő, hogy az ágazat nagy harcot vív a hamis értékelésekkel, beleértve az indokolatlan rágalmazást és az érdemtelen túlértékelést egyaránt.
Szállodatörténelmet ír a Hunguest

Szállodatörténelmet ír a Hunguest 

480 teniszpálya területével egyenlő fejlesztést tudhat maga mögött a Hunguest, ami történelmi léptékű, hiszen Magyarországon ilyen volumenű szállodaipari felújítás és szállodaépítés még nem zajlott
Ráborították az asztalt a Bookingra

Ráborították az asztalt a Bookingra 

A beérkezett észrevételek értékelése után immár végleges a Gazdasági Versenyhivatal jelentése a hazai online szálláshely-közvetítési és szálláspiacon elvégzett gyorsított ágazati vizsgálatról. A Booking-botrányként elhíresült ügyben a hatóság több javaslatot is megfogalmazott a magyar fogyasztók és a hazai szállásadók védelme érdekében.
Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban

Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban 

A téli időszakban is az egyik legfontosabb turisztikai motiváció az egészségturizmus, amely így Magyarország egyik legjelentősebb, négyévszakos turisztikai terméke. Azon vidéki települések, ahol a gyógy- és élményfürdő mellett magas színvonalú szolgáltatások is várják a vendégeket, ebben az időszakban az átlagosnál nagyobb forgalomra és magasabb foglaltságra számíthatnak.
A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése

A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése 

A párizsi Ritz alkalmazottainak volt néhány izgalmas órája, mire egy porszívózsákból előkerült az ellopottnak hitt ékszer.
Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten

Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten 

A Kimpton Hotels, az Intercontinental Hotels Group luxus lifestyle márkája, amely világszerte több, mint 80 egységgel rendelkezik. A 2024 nyarán nyíló, Bem téren épülő, dunai panorámás patinás épület szintén ennek az izgalmas boutique brandnek ad majd otthont.
Vendégélmény fokozása az AR segítségével

Vendégélmény fokozása az AR segítségével 

A vendéglátóipar mindig is élen járt az új technológiák bevezetésében a vendégélmény fokozása érdekében. A mobil bejelentkezéstől a személyre szabott szolgáltatásokig a szállodák folyamatosan innovatív módokat keresnek ügyfeleik kielégítésére. Az egyik technológia, amely forradalmasíthatja a vendéglátást, az a kiterjesztett valóság (AR).
Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata

Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata 

A Hunguest Hotels megújult arculata elnyerte a Német Formatervezési Tanács által alapított German Design Award 2024 díjat a márkaidentitás kategóriában.
A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat

A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat 

A BDPST Ingatlanfejlesztő egyik projektje, a Dorothea Hotel nyerte a Portfolio Property Awards díjátadóján az Év Hotelprojektje kategóriában járó elismerést kedden Budapesten. Az eseményen az év legkiemelkedőbb hazai teljesítményeit, megoldásait és fejlesztéseit bírálták.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.