hirdetés
hirdetés

Katerini: mediterrán parkváros szökőkutakkal

Ezen a nyáron sok turista látogatott el Görögország északi részére is – sorra megteltek vendégekkel a kisebb földközi-tengeri üdülőhelyek. Így volt ez Kateriniben is.

hirdetés

A nyüzsgő földközi-tengeri üdülőhelytől, Paraliától mindössze hét kilométert utaztunk azért, hogy elérjük ezt a mediterrán települést. Napsütésben sétáltunk végig a zsúfolt főutcán, ahol alig lehetett megmozdulni az érdeklődőktől. Jöttek-mentek a turisták, több angol szót lehetett hallani, mint görögöt. Ez persze nem meglepő itt a nyári hónapokban.

A sétálók között sok szerb, román, olasz és természetesen magyar vendég is akadt. A boltok nemcsak gazdag árukínálattal nyitottak, hanem az éttermek, a kávézók is már délelőtt megteltek. Sokan évezték a görög fagylaltokat és süteményeket, amelyeket főként mediterrán gyümölcsökből készítettek.

Minden, mi szem-szájnak ingere

Kateriniben hetente kétszer nyit ki a piac. Ezúttal olyan napon érkeztünk, amikor ebben is részünk lehetett. Tengeri halakat, illetve az évszaknak megfelelő zöldségféléket és gyümölcsöket kínáltak az őstermelők. A nyárhoz illően a standokon különösen sok volt a görögdinnye, a szőlő, a zöldpaprika és a paradicsom. De citromból, narancsból, nyári almából is választhattak a vendégek. Természetesen a görög konyhákhoz elengedhetetlen fűszereket is ajánlották az árusok. A gyümölcs- és halkereskedők soraitól hátrébb felállított sátrakban viszont nyári cipőket, ruhákat és szőnyegeket, illetve görög édességeket vásárolhattak a piaci látogatók.

A gyümölcspiac egyik standja (Fotó: Mentusz Károly)
A gyümölcspiac egyik standja (Fotó: Mentusz Károly)


A gyümölcspiac egyik standja (Fotó: Mentusz Károly)
A gyümölcspiac egyik standja (Fotó: Mentusz Károly)


Különleges szőnyegek és ruhák a piacon (Fotó: Mentusz Károly)
Különleges szőnyegek és ruhák a piacon (Fotó: Mentusz Károly)

Különösen a kisgyermekes családok szeretik

A kisváros ékessége a sétálóutca végén kialakított hatalmas park különféle cserjékkel, bokrokkal, dísznövényekkel és pihenőpadokkal, de a kisebb vízesések és szökőkutak látványa is elvarázsolja a vendégeket. Ezt a várost különösen kedvelik a kisgyermekes családok, mert kristálytiszta a levegő és kisebb a nyüzsgés, mint bárhol a környéken. A park közelében építették fel Katerini templomát, a kéttornyú görög ortodox imahelyet, amely az ikonjairól nevezetes.

A tó a park egyik látványossága (Fotó: Mentusz Károly)
A tó a park egyik látványossága (Fotó: Mentusz Károly)


Kőhíd vezet át a tavon (Fotó: Mentusz Károly)
Kőhíd vezet át a tavon (Fotó: Mentusz Károly)


A szökőkút permetét élvezik a vendégek (Fotó: Mentusz Károly)
A szökőkút permetét élvezik a vendégek (Fotó: Mentusz Károly)


A kéttornyú ortodox templom kívülről (Fotó: Mentusz Károly)
A kéttornyú ortodox templom kívülről (Fotó: Mentusz Károly)

A kirándulók egyik kiindulópontja

Sok turista kiindulópontja ez a mediterrán kisváros, hiszen közel van Szaloniki a műemlékeivel és más látnivalóival, de aokan kirándulnak innen az Olümposzra, Görögország legmagasabb hegységére is. A közlekedésre se lehet panasz, hiszen aki nem autóval érkezik, az a naponta többször közlekedő autóbuszokkal is könnyen elérheti Katerinit és környékét.

Sétány, kapuval (Fotó: Mentusz Károly)
Sétány, kapuval (Fotó: Mentusz Károly)


A mediterrán város főtere, női bronz szoborral (Fotó: Mentusz Károly)
A mediterrán város főtere, női bronz szoborral (Fotó: Mentusz Károly)

Mentusz Károly
a szerző cikkei

hirdetés
Olvasói vélemény: 0.0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 
hirdetés
hirdetés

Találkozzunk a Facebookon!

Partnerünk