Kétezer éves kínai hagyomány egy hónapig Bécsben, először

Pandák, sárkányok, kínai paloták, a Bécsi Állami Operaház és a Johann-Strauß emlékmű világító mása varázsolja az éjszakákat nappallá 2016. szeptember 1-jétől a bécsi Duna-szigeten. A „China Magic – Festival des Lichts” elnevezésű fesztivált először rendezik meg az osztrák fővárosban - közölte hétfőn Bécs Város Külképviseleti Irodája.

Több mint egy hónapon át, 2016. szeptember 1-je és október 9-e között ad otthont a bécsi Duna-sziget a kínai lampionfesztiválnak, a „China Magic – Festival des Lichts”-nek. A Luno fesztiválként is ismert rendezvénynek Kínában kétezer éves hagyománya van, ez zárja a többnapos újévi ünnepségeket.

Az osztrák fővárosba 29 attrakciót hoznak el, amelyeket 25 kilométernyi selyem, 20 tonna acél és 18 ezer LED-izzó felhasználásával állít össze 60 kínai szakember. A kézzel készülő lampionok között van 50 méteres sárkány, pandamaci, majom, a pekingi Ég templomának hatalmas mása és még számos jellegzetesen kínai motívum. De a látogatók megcsodálhatják majd a Bécsi Állami Operaház és a Johann Strauß emlékmű világító selyemmását is. A látványos fényszobrokon kívül változatos programokkal is várja az érdeklődőket a fesztivál: tánc, zenebona, mutatványok, illetve az akrobatikus elemeket és kaszkadőrmutatványokat is felvonultató szecsuáni opera.

A lampionfesztiválra 100-150 ezer érdeklődőt várnak, 2017-től pedig évente szeretnék megrendezni.


A Maldív-szigeteken nem várják tárt karokkal az izraeli turistákat

A Maldív-szigeteken nem várják tárt karokkal az izraeli turistákat 

Április közepétől hivatalosan megtiltották az izraeli útlevéllel rendelkezők beutazását „válaszul az Izrael által a palesztin nép ellen elkövetett folyamatos atrocitásokra és népirtásra”, közölte a kormány.
Vár Temesvár – bemutatkozott Budapesten a Visit Timișoara

Vár Temesvár – bemutatkozott Budapesten a Visit Timișoara 

Mindössze három óra autópályán, és máris egy másik világ várja az utazót.
Horvátország könnyít a határátlépésen

Horvátország könnyít a határátlépésen 

Horvátország feloldja a ragadós száj- és körömfájás betegség miatt bevezetett intézkedések egy részét, de további rendelkezéseket vezet be a kockázatok megelőzése érdekében.
Zagorje – Horvátország zöld szíve

Zagorje – Horvátország zöld szíve 

Természeti szépségek, történelmi látnivalók és gasztronómiai élvezetek karnyújtásnyira.
Török öröm: ütős vendégszámokkal indította 2025-öt a mediterrán ország

Török öröm: ütős vendégszámokkal indította 2025-öt a mediterrán ország 

Eddig soha nem látott eredményekkel indították az idei turisztikai szezont.
Jelentősen szigorítják a határellenőrzést a németek

Jelentősen szigorítják a határellenőrzést a németek 

Ezúttal nem a száj- és körömfájásjárvány terjedésének megfékezése az ok – másról van szó.
Elege van a turistákból sok helybélinek a Kanári-szigeteken

Elege van a turistákból sok helybélinek a Kanári-szigeteken  

A helyi hatóságok adatai szerint az idén rekordszámú látogató árasztotta el a Kanári-szigeteket.
Szlovák határellenőrzés: továbbra is érvényben a szigorítás

Szlovák határellenőrzés: továbbra is érvényben a szigorítás 

Még egy hónapig azok a szabályok érvényesek, amelyek április 7-én kerültek bevezetésre.
Interaktív kalandtúrák indulnak Bécsben

Interaktív kalandtúrák indulnak Bécsben 

A fiatalokat megcélzó túra fő célja, hogy a résztvevők jobban megismerjék az osztrák fővárost.
Görögország: szigorúbb szabályok a lakóautósoknak

Görögország: szigorúbb szabályok a lakóautósoknak 

Görögország szigorította a lakóautókra vonatkozó szabályozásokat, ami felháborodást váltott ki a lakóautós közösség körében.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.