Klasszis TopDesign 2023: íme, egy újabb pályázó

Idei Klasszis TopDesign versenyünkre sorban érkeznek a jelentkezések. Arra gondoltunk, érdemes bemutatni azokat a helyeket, ahonnét az elsők között jelentkeznek pályázatukkal a megmérettetésre.

Ezt vallják a felnőtt vendégkört megszólító ház üzemeltetői: "Folyamatos fejlesztéseket végzünk, megpróbáljuk felülmúlni az elvárásokat, és törekszünk rá, hogy mindig az egyik legjobb szálloda legyünk. Első hotelünk sikere után úgy véljük, hogy jó úton haladunk. Hiszünk abban, hogy a legjobb szolgáltatást a megfelelő személyzet és a megfelelő helyszín együttesével lehet elérni."

 

A Casati Budapest Hotel sikere után megnyílt a tulajdonosi kör második szállodája is Budapesten, a hatodik kerületben. Az Operától mindössze pár percre, 36 szobával, több féle különleges szobastílussal várja azóta is vendégeit Budapest elegáns boutique szállodája.

A legfelső szinten egy egyedi budapesti panorámával büszkélkedő úszómedence és bár, a földszinten reggeliző és hangulatos koktélbár áll a vendégek rendelkezésére, ezen kívül jól felszerelt edzőterem és jaccuzzi is helyet kapott az épületben.

A szálloda belső kialakítását dizájn bútorok, élénk színek, meglepő megoldások teszik különlegessé. A szobák pedig a nyitott fürdőszoba koncepció mellett az egész falat betöltő ablakoktól és erkélyektől válnak még szellősebbé. 

A természet ihlette szobabelsők (MOSS, FLORA, TERRA, SKY) tükrözik a szálloda környezettudatosságát, amire már az építkezés során nagy hangsúlyt fektettek. Az épületet ugyanaz az építésziroda tervezte, amelyik a tulajdonosi kör előző házát is kialakították.

További részletek pályázónkról: ITT

 

Forrás: Turizmus Online


Hunguest hotelek Hévízen: wellness és kikapcsolódás egy helyen

Hunguest hotelek Hévízen: wellness és kikapcsolódás egy helyen 

A Hunguest Hotels szállodaláncnál a lánc számos szállodája teljes körűen megújult, köztük hévízi egységeik is.
Belföldi és nemzetközi vendégérkezések hazai szálláshelyeken

Belföldi és nemzetközi vendégérkezések hazai szálláshelyeken 

A Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központ (NTAK) adatai szerint eddig 2,4 millió belföldi és 2,6 millió nemzetközi turistát regisztráltak a hazai szálláshelyek.
Két új magyar szálláshely a világ fenntartható turizmusának térképén

Két új magyar szálláshely a világ fenntartható turizmusának térképén  

Két észak-magyarországi szálláshely nyerte el ma a nemzetközi Good Travel Seal minősítést, amelyet a világ egyik vezető fenntarthatósági turisztikai értékelőrendszereként tartanak számon.
MSZÉSZ márciusi trendriport – kevesebb belföldi vendég, mint tavaly

MSZÉSZ márciusi trendriport – kevesebb belföldi vendég, mint tavaly 

Márciusi trendriport a KSH adatai alapján.
Brandváltás ennél a patinás fővárosi szállodánál

Brandváltás ennél a patinás fővárosi szállodánál 

A Mövenpick bejelentette a Mövenpick Hotel Budapest Centre megnyitását.
Újra nyitva a családok és a wellness rajongók kedvence: a Hunguest Flóra

Újra nyitva a családok és a wellness rajongók kedvence: a Hunguest Flóra 

Évekkel ezelőtt, fejlesztés céljából zárt be az egri Hunguest Hotel Flóra azért, hogy 2024. december 18-án megújult külsővel és belsővel születhessen újjá.
A szállodások keleti régióülésére készül a megújult Hunguest Béke

A szállodások keleti régióülésére készül a megújult Hunguest Béke  

Május 7-én a nemrég újranyitott hajdúszoboszlói Hunguest Béke szállodában rendezik meg a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének (MSZÉSZ) keleti régióülését.  
Igazgatóváltás a Dorothea Hotel élén

Igazgatóváltás a Dorothea Hotel élén 

Az ötcsillagos budapesti belvárosi ház vezetése 2025 március elsejétől változott.
Új ötcsillagos ház nyílik Hévízen

Új ötcsillagos ház nyílik Hévízen 

Az ötcsillagos szállodában a vendégeket nem csak a luxus legmagasabb foka, hanem valódi testi-lelki feltöltődés várja.
Boeingből luxushotel

Boeingből luxushotel 

Felix Demin 2023 végén nyitotta meg a világ egyik legkülönlegesebb szálláshelyét: a Private Jet Villát.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.