Lesz valami jó is a Lánchíd miatti rakpartlezárásból

Július 15-re tervezi megnyitni a Valyo a rakparti pihenőparkot, amihez a főváros adott támogatást a Budapest Tuning program keretében. Utóbbi kulturálisan pezsgő városi programokkal teli fél évet ígér. 

A tervek szerint július 15-től már a nagyközönség is birtokba veheti az idén is megszervezett rakparti pihenőparkot. Újdonság azonban, hogy míg tavaly a pesti oldalt adták vissza a városlakóknak, most Budára, a Lánchíd felújítása miatt augusztus 14-ig a forgalomtól mindenképp elzárt terület hasznosul a közösség számára is élvezhetően. Lévén árnyékosabb is az az oldal. Másrészt így feloldható az autóforgalom miatt protezsálók és a folyóparti programokat preferálók ellentéte is. 

Mindenesetre a Valyo által szervezett pihenőpark megnyitása lesz a Városháza által támogatott Budapest Tuning programsorozat debütálása is. Ismeretes, hogy a Fővárosi Önkormányzat és a Budapest Brand nZrt. különleges városélményt nyújtó kulturális programok, művészeti produkciók és kísérleti városi projektek megvalósítására indít idén ötletpályázatot. A napokban kihirdették a 13+1 nyertes projektet is, amelyek a következő fél évben megvalósulnak. A Kispálya kategóriában szabadtéri, közösségi programok, programsorozatok valósulnak meg, projektenként legfeljebb bruttó 3 millió forintból. A Nagypályán indulók közösségi aktivitást is magukban foglaló, városi tereket formáló, kísérleti ötletekkel pályáztak a projektenként bruttó 10 millió forintos keretre. Ezekről a Budapest Tuning oldal ad majd részletesebb felvilágosítást. 

A nyertes projektek, amelyekkel a nagyközönség is találkozhat:

Kispálya kategória

 

Arcade mobil - lézerjátékok egy triciklin (MeetLab)

Pac-manezés egy budai hídfőn? Space invaders bajnokság az árkádok alatt? A város épületei, homlokzatai retro videójátékok képernyőivé alakulnak át, melyet egy triciklin hoz el a MeetLab csapata.

Zenélő Piacok

Bevásárlás közben egy kis jazz? Idén mindenképpen érdemes lesz kilátogatni a budapesti vásárcsarnokokba és piacokra, mert izgalmas zenei élmények töltik meg a tereket. Tali a hagymáknál!

Népszínház-tengely

A nyolcadik kerület nagykörúton kívüli részén egyre több kulturális kezdeményezés szökkent szárba az elmúlt években. Három projektjavaslat is beérkezett a Népszínház utca környékének közösségi felturbózására. A jelentkezők a Selection Campen úgy határoztak, hogy közösen még nagyobb volumenű és hatású projektté fejlesztik az ötleteiket: piknik-pont, bolhapiac és egy utcafesztivál is megvalósul idén a lakók megszólításával és bevonásával a nyolcadik kerület egyik – utóbbi években kulturálisan is megújuló – főtengelyén.

A nagy koribalhé

Budapesten egyre több ember fedezi fel (újra) a görkorcsolyát. A közlekedési funkción túli aktivitásoknak ugyanakkor nincs tere a városban, ezt mi sem igazolja jobban, mint az, hogy a Budapest Tuningra három pályázat is érkezett a témában: egy estére görkori diszkóvá alakul a város egyik tere - zenével, fényfestéssel, görkoris oktatással.

Budapest in the making (FabLab)

A FabLab fiatal tervezőművészekkel együttműködve közösségi teret alakít ki térfestéssel és utcabútorokkal: egy közösség által épített közösségi teret zenés programokkal. Mindezt úgy, hogy annak gyártási dokumentációja nyílt forráskódúvá válik, így a megfelelő eszközök birtokában bárhol, bárki megépítheti.

Budapest Open Mic - esélyteremtő hip hop hátrányos helyzetű fiataloknak

A Budapest Open Mic projekt a város csomópontjain hoz létre multifunkciós standokat, melyek egyfajta Spakers’ Cornerként adnak lehetőséget és hangot a résztvevőknek, az arra járóknak egy hagyományosan utcai műfaj, a rap segítségével.

Pokoltól a Paradicsomig - Dante a Gellért-hegyen

Rendhagyó színházi élmény, amelyben különleges módon találkozik az irodalom, a színház, a város és a természet. Minden feltétel adott egy felejthetetlen szabadtéri élményhez: egy klasszikus (Isteni színjáték) adaptációja, sokak kedvenc színésze, Gyabronka József és a Katona József Színház Sufnijától eltérő adottságokkal rendelkező Gellért-hegy. A kétrészes előadás “díszleteit és fényeit” a napszakok változása adja: a Pokol napnyugtakor, a Purgatórium és Paradicsom napkeltekor játszódik.

Meeting of Styles - nemzetközi graffiti jam

A nagy nemzetközi street art eseményhez csatlakozva Budapesten is megrendezik a Meeting of Styles graffiti jamet. Szürke kerítések, unalmas betonfalak telnek meg élettel és színnel, a budapesti élőfestést párhuzamosan zenés-táncos programok egészítik ki. A program lehetőséget ad arra, hogy a hazai alkotók nemzetközi közegben alkossanak, a nemzetközi művészek pedig Budapesten.

 Memestation

Vizuális kultúránk elválaszthatatlan részei a virtuális térben élő mémek. De vajon hogyan mutatnak a valós városi térben? Hamarosan kiderül.

Mindszenty-zarándoklat

Öt évente gyalogos zarándoklatra indul 2-3000 ember a Városmajort és Máriaremetét összekötő útvonalon. Ez a program különleges alkalmat teremt, hogy új szemmel fedezzük fel a várost és lelkileg összekapcsolódjunk egymással.

Nagypálya kategória: 

RAKPART 2022

A Valyo, a város és folyó Egyesület sem ismeretlen szereplője a kísérleti városi projektek megvalósítói körének. A Budapest Tuning keretén belül egy, a forgalomtól elzárt rakparti terület rekreációs célú átalakításával kívánják közelebb hozni a városlakókat a város meghatározó eleméhez: a Dunához. 

Új körút - parkosítsd a parkolót!

Számos világváros értelmezi - és osztja fel - újra a város tereit: ahol korábban kocsik sorakoztak, ott most parkok, utcabútorok, közösségi terek alakultak. A Nagykörút és a Kiskörút közötti területen évek óta megindult egy kulturális - és közlekedési - forradalom: a Kis Távolságok Városa Alapítvány egy újabb köztes körút megrajzolásával és forgalommentesítésével kívánja ösztönözni a közösségi térhasználatot a Székely Mihály - Kazinczy - Szentkirályi utcákban – 10 parkolóhelyet szabadítanak fel a projekt keretén belül, melyeken multifunkcionális mikroszínpadok mutatják meg a városi térhasználat legizgalmasabb oldalát.

 Rákospalota új közösségi tere

A Bácska út és az Epres sor találkozásánál elhelyezkedő, körülbelül 40 x 25 méteres terület jelenleg parlagon áll. A Budapest Tuning segítségével élettel, kulturális és közösségi funkciókkal töltik meg a helyi lakosok ezt a teret a kerületi művelődési ház vezetésével. Ideiglenes köztéri bútorokkal, koncertekkel, közösségi időtöltést szolgáló eszközökkel teszik mindenki számára hívogatóvá a még névtelen parkot, ezzel készítve elő egy hosszabb távú fejlesztés első lépéseit is.

 KÜLÖNDÍJ

A Budapest Brand nZrt. különdíjasként emeli ki a Budapest Bike Maffia kezdeményezését a nyertesnek hirdetett kis- és nagypálya projekteken felül.

 Nekik a Balaton... - a Budapest Bike Maffia nyári érzékenyítő programsorozata

A Budapest Bike Maffia aktivistái hajléktalanszállókra, menekült szállókra, nehéz sorsú városlakók környezetébe viszik el idén a nyaralás élményét, a “Balatont”: lesz lángos, kukorica, napernyő, zene és minden, ami egy szerencsésebb élethelyzetben élőnek nem jelent gondot és lemondást egy családi vakáció során.

 

Forrás: Budapest Brand nZrt


Újabb atlétikai csúcsesemény gazdája lesz Budapest

Újabb atlétikai csúcsesemény gazdája lesz Budapest 

A Nemzetközi Atlétikai Szövetség (WA) újabb esélyt adna Magyarországnak.
Húsvéti szafari Nagykőrösön

Húsvéti szafari Nagykőrösön 

A tavaszi szünet első napján újra kinyitja kapuit Magyarország első és egyetlen autós szafari parkja.
Különleges kápolnát tártak fel Veszprémben

Különleges kápolnát tártak fel Veszprémben 

A 80 éve püspökké szentelt Mindszenty József egykori székhelye is megújul a beruházás során.
Banksy-kiállítás nyílik Budapesten

Banksy-kiállítás nyílik Budapesten 

A művész több mint száz alkotását lehet majd megnézni május 3-tól a Király utcai Komplex Kiállítóteremben.
Túrák és családi programok Székesfehérváron

Túrák és családi programok Székesfehérváron  

Íme a legjobb húsvéti programok és kirándulások a városban a hosszú hétvégén.
XIX. századi borospince az Árpád-kori romok alatt

XIX. századi borospince az Árpád-kori romok alatt 

A Wenckheim-pincét egy domb alá fúrták be, melyen a Csolt nemzetség által emelt monostor romjai állnak.
Milyen legyen a Feneketlen-tó környéke?

Milyen legyen a Feneketlen-tó környéke? 

Az április 30-ig véleményezhető terveken új stégek és a tóval kapcsolatot teremtő sétányok láthatók.
Húsvét a Skanzenben

Húsvét a Skanzenben 

Húsvétvasárnap és hétfőn a régi falusi húsvéti ünnepeket kelti életre a Szabadtéri Néprajzi Múzeum.
Hazai projekt az Új Európai Bauhaus Díj jelöltjei között

Hazai projekt az Új Európai Bauhaus Díj jelöltjei között 

A „Együttműködés a közösségekért" című magyarországi projekt célja egy multifunkcionális tér létrehozása a Józsefvárosban.
Váratlan helyről érkezett segítség a budapesti beutazó turizmushoz

Váratlan helyről érkezett segítség a budapesti beutazó turizmushoz 

A brit nézők körében közel két évtizede töretlenül népszerű BBC-műsor, "A Gyakornok" versenyzői legutóbb a magyar főváros turisztikai kínálatát is népszerűsítve versenyeztek egymással.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.