Másfél millió kalória Észak-Magyarországon

Magyarország legmagasabb hegyvidékét a vidéki vendégszeretet, a mátrai hangulatok, a kiváló borok és ételek jellemzik. Ezt fedeztük fel a Magyar Turizmus Zrt. Észak-Magyarországi Regionális Marketing Igazgatósága és a Gyöngyös-Mátra TDM Szervezet közös szervezésű útjában.

A program rendezőinek az volt a célja, hogy a résztvevők megismerjék az északi régió egyik újrapozicionált és népszerű térségét, a Mátrát. Ez hazánknak olyan tájegysége, ahol a természetjárás és a hegyi wellness-szállodák kínálatát kiváló gasztronómiai élményekkel tetőzik. Magyarország legmagasabb hegyvidékét ugyanis a vidéki vendégszeretet, a mátrai hangulatok, a kiváló borok és ételek jellemzik.

Üvegliftet terveznek a nagytemplom tornyába

Az újságírókat a Mátra fővárosában, a Tourinform Irodában fogadták, majd Benkő Bélának, a Gyöngyös-Mátra TDM Szervezet menedzserének kalauzolásával rövid városnéző sétára indultak. Először a közel egymilliárd forintos költséggel teljes felújításra váró zsinagógát Weisz Péter, a helyi zsidó hitközség vezetője mutatta be. A bazilikaszerű épület az eredetinek megfelelő porcelánkupolát kap, visszaállítják a régi ablakokat, illetve régi pompájában díszlenek majd a kupolán a Róth Miksa (1865-1944) által egykor festett színes üvegek is. A tervek szerint a zsinagógában egy kis éttermet is nyitnak majd, ahol kóser ételeket kínálnak.

Még több turistára számítanak az északi régióban

A rövid sétát követően a program a gyöngyösi Kékes Étteremben folytatódott, ahol az újságírók a város Borostyán Néptánc Együttesének produkcióját csodálhatták meg. A vendégeknek Molnár Anita, a Magyar Turizmus Zrt. Észak-magyarországi Regionális Marketing Igazgatóságának vezetője tartott prezentációt. Kiemelte, hogy ez a régió hazánk harmadik legkedveltebb része, ahol több mint kétmillió vendégéjszakát töltöttek el a vendégek. Ez a szám tavaly tovább növekedett, és ez az irány az idei első két hónapban tovább is folytatódott. Céljuk, hogy a jövőben még több turista látogassa meg a régiót, és így bevétel is tovább nőhet.

Az igazgató arra is emlékeztetett, hogy a Magyar Turizmus Zrt. 2016-ra a Gasztroélmények évét hirdette meg. Ehhez az észak-magyarországi régió is csatlakozott, és megfogalmazta a tematikus ajánlatait. A TDM-ek bevonásával kampányt szerveznek, ezzel is szeretnék népszerűsíteni az éttermeket, a helyi termékeket és ízeket. Régiós gasztrokampányuk jelképes címe: Másfél millió kalória Észak-Magyarországon. Ezzel párhuzamosan elkészítik a térség gasztronómiai térképét is, valamint programokat szerveznek az érdeklődő nagyközönségnek. Így például nosztalgiavonatot indítanak Budapestről a régióba, továbbá együttműködéssel mutatkozik be az egri és a tokaji borvidék, hogy a legjobb termékeit népszerűsítse.

Ezt követően a Gyöngyös-Mátra TDM elnöke, Nagy Róbert arról beszélt, hogy hazánk legmagasabb hegyvidékén jelenleg is több ezren pihennek és túráznak. A Mátra egyre előkelőbb helyet tölt be a hazai turisztikai térképen, elsősorban a belföldiek körében vált kedvelt úti céllá. A vendégéjszakák száma alapján Gyöngyös a legnépszerűbb magyar településekből összeállított toplistán a 24. helyet foglalja el. Ezzel megelőzte Tihanyt, Székesfehérvárt és Velencét. Tavaly jelentősen nőtt a kereskedelmi szálláshelyek forgalma, összesen bruttó 1,4 milliárd forintot könyvelhettek el a szállásdíjbevételekből.

Tájjelegű sajtok, lekvárok és borok

Az elnök azt is kiemelte, hogy attrakciókban sincs hiány, mert a Kékestető - mint az ország legmagasabb pontja - önmagában is vonzerő. A megújult Sástó - amely hazánk legmagasabban fekvő tava -, az ott található kemping és az Oxigén Adrenalin Park, vagy a mátrafüredi Hegyi Sportok Bázisa bővülő kínálattal szolgálja a térség turizmusát. A galyatetői kilátó pedig nemrég rangos nemzetközi díjat nyert, amely világviszonylatban is különlegességnek számít. Mindezek mellett a gyógyulásért, a különleges helyi ételekért, illetve borokért is érdemes felkeresni a Mátrát. A Gyöngyös-Mátra TDM a Mátra Jövője TDM-mel közösen a jövőben is igyekszik segíteni a turisztikai fejlesztéseket. A tájjellegű sajtok, lekvárok, borok mellett egy mátrai fűszerkeverék létrehozását is tervezik, emellett gasztronómiai tanösvény kialakítása is várható.

A tájékoztatók után Nagy Zoltán mesterszakács, királyi főszakács, a Fehér Asztal Lovagrend tagja mátrai gasztronómiai túrára invitálta az újságírókat. Hangsúlyozta, hogy a Kékes Étterem konyháján kiváló ételeket készítenek, melyekhez a mátrai történelmi borvidék ismert borászainak termékeit szolgálják fel.

Mikszáth Kálmán egyik ínyencsége volt

Arra hívta fel a figyelmet, hogy a Mátra különleges helyzetben van, hiszen tavasztól télig folyamatosan kínálnak programokat. Idén is tartanak például bornapokat, konferenciákat, ősszel pedig szüreti napokat rendeznek. Arra is kitért, hogy ezen a vidéken élnek a palócok, akik speciális ételeket készítenek, így a vendégek figyelmébe ajánlotta a palóclevest, amelyet Mikszáth Kálmán egyik kedvencének tartottak.

Ezután ismertette a menüsort. Előételként medvehagymás kecskesajtot ajánlott, majd palócleves következett, főételként pedig a mátrai betyárról elnevezett Vidróczki pecsenyét kóstoltuk meg. A desszertnek epervelővel kínált túrógombócot szolgáltak fel, mindezekhez pedig kiváló mátrai szőlőből érlelt borokat töltöttek a poharakba.


Még vasárnap éjfélig csodálhatja: javában tündököl a pécsi Fényfesztivál

Még vasárnap éjfélig csodálhatja: javában tündököl a pécsi Fényfesztivál 

Pénteken kezdetét vette a Zsolnay Fényfesztivál, amely már az első napon ezreket vonzott Pécs belvárosába.
Lezárult a Tokaj témáját feldolgozó grafikai tervpályázat

Lezárult a Tokaj témáját feldolgozó grafikai tervpályázat 

Hatvan pályázótól érkezett százhúsz alkotás a megadott határidőig.
Határtalan nyár – fesztivál fesztivál hátán

Határtalan nyár – fesztivál fesztivál hátán 

Magyarország, Erdély és a Felvidék kínál minőségi zenét minden korosztálynak a következő hét fesztivál eseményein.
Emiatt marad el a tűzijáték Cegléden

Emiatt marad el a tűzijáték Cegléden 

Bár ellenérzések korábban is felmerültek a pirotechnikai bemutató kapcsán, ezúttal egészen más állt a háttérben.
Le kell bontani egy balatoni kilátót

Le kell bontani egy balatoni kilátót 

Életveszélyessé vált a faszerkezet.
Jönnek a Székesfehérvári Királyi Napok

Jönnek a Székesfehérvári Királyi Napok  

Székesfehérvár belvárosa idén nyáron ismét megelevenedik.
Nagyon alacsony a Duna! – figyelmeztet a vízi rendőrség

Nagyon alacsony a Duna! – figyelmeztet a vízi rendőrség 

Az alacsony vízszint miatt a fő hajózási útvonal jelentősen beszűkült.
Már várják a négylábú strandolókat Fonyódon

Már várják a négylábú strandolókat Fonyódon 

Megnyitotta az idei szezont a fonyódi kutyabarát fürdőhely.
Titokzatos Erzsébet-portré a Gödöllői Királyi Kastélyban

Titokzatos Erzsébet-portré a Gödöllői Királyi Kastélyban 

A Gödöllői Királyi Kastély egy eddig ismeretlen, különleges Erzsébet királyné-portréval gazdagította gyűjteményét.
Augusztusban PanyolaFeszt

Augusztusban PanyolaFeszt 

A tavaly nagykorúvá cseperedett PanyolaFeszt komoly missziót vállal évről évre, fontos ügyeket karol fel.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.