Megvan a százegyedik

Csütörtökön délután a Külgazdasági és Külügyminisztérium konferenciatermében a LOT bejelentette l01. útvonalát, így az eddigi négy közvetlen budapesti járatát - New York, Chicago, Varsó, Krakkó - egy ötödikkel egészíti ki. Az új úti cél: London City (LCY).

Nem sokkal a Varsó-London City indulása (2019 január 7.) után 2019. február 19-től új a hét majdnem minden napján közlekedik napi két járat London City repülőterére és vissza. Az utat Embraer E-190-es 106 üléses repülőgéppekkel teszik meg, ugyanezek a típusok közlelednek a lengyel és a brit főváros között is. A futópálya LCY-en viszonylag rövid, ráadásul meredek, 5,5 fokos a megközelítési szög, emiatt a London City repülőtér fel- és leszállási követelményeinek csupán néhány repülőgéptípus tud megfelelni. A LOT 4 db Embraer E-190 típusú gépe a gyártó brazíliai  központjából legkésőbb 2018 végén érkeznek meg.

A járatok elsődleges célközönsége nem titkoltan az üzletemberek - London City közel van az üzleti élet központjához - a menetrend pedig illeszkedik ehhez. Indulás  Budapestről London City felé 07.00-kor, érkezés 08.45-kor (vasárnap kivételével minden nap). Az délutáni járat szombat kivételével minden nap 17.15-kor indul és 19.00-kor érkezik. Az évente évente 4,5 millió utast kiszolgáló London City Repülőtérről helyi idő szerint 9.15-kor (12.45-kor érkezik) és 19.30-kor  száll fel a gép (ami 23.00-kor száll le).

Kam Jandu a Budapest Airport kereskedelmi igazgatója ismertette, hogy tavaly utasaik 15 százaléka az Egyesült Királyságba, 12 százalékuk Londonba utazott. Az eseményen felszólalt továbbá Rafał Milczarski, a LOT vezérigazgatója és a magyar külgazdasági és külügyminiszter is. Szijjártó Péter elmondta, hogy Magyarország 11. legfontosabb kereskedelmi partnere Nagy-Britannia, az új járat pedig segíti az üzleti, gazdasági kapcsolattartást. Azt is fontosnak tartotta elmondani, hogy az Egyesült Királyság a hatodik legjelentőebb befektető Magyarországon, több mint 800 brit vállalat működik hazánkban, amik összességében 51 ezer embernek adnak munkát. Reményei szerint az új járat talán segít abban, hogy az évente 6 milliárd eurót megközelítő magyar-brit kereskedelmi forgalom növekedni tudjon.


Szántód, Tihany, Tomaj és Balaton szolgálatba állt

Szántód, Tihany, Tomaj és Balaton szolgálatba állt 

A BAHART négy új hajóval gazdagodott: a két-két kompot és katamaránt március 28-án, Balatonfüreden, a hajózási szezon kezdetén avatták.
Megszólalt a hitelminősítő a Boeing-ügyben

Megszólalt a hitelminősítő a Boeing-ügyben 

A Moody's hitelminősítő közölte, hogy fontolóra veszi a Boeing minősítésének lerontását.
Különleges jármű futott be Szentendrére - érdemes megnézni!

Különleges jármű futott be Szentendrére - érdemes megnézni! 

Az április 1-jén, hétfőn újra megnyitó szentendrei Városi Tömegközlekedési Múzeum legújabb kiállítási darabja egy egykori Margitszigeti Sétajárat.
Útlezárások a reptér felé április 2-től

Útlezárások a reptér felé április 2-től 

A Budapest Airport Zrt. tájékoztatása az április 2-án kezdődő útfelújítások kapcsán.
A Stadler lenyúlná a spanyol vonatgyártót a magyarok elől

A Stadler lenyúlná a spanyol vonatgyártót a magyarok elől 

A háttérben a madridi kormány állhat, amely a magyar konzorciumtól félti a Talgo vonatgyártót.
Személyi változás a Budapest Airportnál

Személyi változás a Budapest Airportnál 

Az általános és fejlesztési vezérigazgató-helyettes 17 év után, március 31-én távozik a vállalattól.
Guiness-rekorder a Flirt H2 motorvonat

Guiness-rekorder a Flirt H2 motorvonat 

A világrekorder vonat részben a Stadler szolnoki kocsiszekrény-üzemében készült.
Távozik posztjáról a Boeing vezérigazgatója

Távozik posztjáról a Boeing vezérigazgatója 

Dave Calhoun 2020 elején vette át a vezérigazgatói tisztséget, miután az elődjét, Dennis Muilenburgot leváltották.
A Lufthansa Technik tovább növekedne

A Lufthansa Technik tovább növekedne 

A Lufthansa Technik Budapest ügyvezető igazgatója áttekintést adott a magyar leánycég tavalyi teljesítményéről és idei terveiről.
Boeing-elkerülő weboldal indult

Boeing-elkerülő weboldal indult 

Pár kattintással kideríthető, hogy egy repülőjáratot pontosan milyen géptípussal teljesít majd a légitársaság.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.