Megvan Magyarország nemzeti légitársasága

A Wizz Air 2015-ben új bázis létesítésével, új karbantartó hangár nyitásával, új repülőgépek üzembe helyezésével és új járatok indításával folytatta piaci terjeszkedését, Magyarország legnagyobb légitársaságaként megerősítve vezető pozícióját.

„A Wizz Air lényegében Magyarország nemzeti légitársasága, és 2015-ben is megmutattuk hazai elkötelezettségünket budapesti és debreceni beruházásainkkal” - mondta el Váradi József, a Wizz Air vezérigazgatója. „A magyar emberek egyetértenek, utasaink száma 2015-ben 12 százalékkal nőtt az előző évhez képest. Magyarország továbbra is működésünk középpontjában áll.”

A Wizz Air magyarországi működésének egyik legfontosabb mérföldköve volt az első két Airbus A321ceo repülőgép érkezése Budapestre novemberben és decemberben. A magyar bázisú repülőgépek száma ezzel 10-re emelkedett, ebből 9 Budapestről, egy Debrecenből teljesít szolgálatot. A 10. budapesti bázisú gép az év folyamán érkezik meg.

A Wizz Air decemberben nyitotta meg debreceni bázisát, új útvonalakat indítva Párizs Beauvais, Malmö és Brussels Charleroi célállomásokra, valamint növelve a meglévő járatok sűrűségét London Luton, Milánó Bergamo és Eindhoven állomásokra. Ezzel az éves kapacitás 136%-kal 145.000-re nő.

A Budapestről induló legújabb járatok között olyan városok vannak, mint Tenerife, Glasgow, Bologna, Karlsruhe/Baden-Baden, Baku, Nizza, Ibiza, Liverpool és Reykjavík. Ezen felül a Wizz Air bejelentette, hogy a magyar labdarúgó-válogatott júniusi mérkőzéseire három szurkolói különjáratot indít Budapestről Bordeaux-ba, Lyonba és Marseille-be.

A Wizz Air jelenleg 23 ország 52 célállomására kínál alacsony viteldíjú járatokat Budapestről és Debrecenből.

A légitársaság augusztusban új karbantartó hangárt nyitott a Budapest Liszt Ferenc nemzetközi repülőtéren, ami a Wizz Air pilótafülke és fedélzeti képző központjával megerősíti a társaság vezető szerepét a magyar légi iparban. A légitársaság 2015-ben elindította pilótaképző kadétprogramját, hogy Magyarország és a környező országok legtehetségesebb jelentkezőit kiképezve biztosítsa a növekedéshez szükséges utánpótlást.

A teljes hálózatot tekintve a Wizz Air utasainak száma a 2014-es 15,8 millióról 22 százalékkal, 19,2 millióra nőtt.



Részvénykibocsátát és repülőgép-rendelések

A légitársaság egyéb jelentős 2015-ös mérföldkövei voltak a sikeres elsődleges részvénykibocsátás (IPO) a londoni tőzsdén, valamint a jelentős, 110 Airbus A 321neo repülőgépre szóló megrendelés (2019-2024 közötti szállításra), amelynek köszönhetően a Wizz Air rugalmasabban és jobban tudja kezelni a légi utazás iránti növekvő keresletet.

A 2015-ben bemutatott szolgáltatások között szerepel az ülőhelyek teljes hozzárendelése, a bővített elsőbbségi beszállás, melyben egy darab további személyes csomag is felvihető a fedélzetre, új „Plusz viteldíj” kategória, amely a replőjegyen túl magában foglalja a legfeljebb 32 kg-os feladott poggyászt, a nagyméretű kézipoggyászt, a repülőtéri utasfelvételt és az elsőbbségi beszállást.

A vállalat az elmúlt évben megújított márkával és új repülőgép-festéssel is tükrözte az utasok megváltozott utazási elvárásait. A Wizz Air fejlesztette online jelenlétét is, ezáltal a társaság honlapjának főoldala már 23 nyelven érhető el, a weboldal mobil eszközökre optimalizált változata pedig kiegészíti az iOS és Android operációs rendszerű készülékekre fejlesztett alkalmazásokat.

Novemberben a Wizz Air az európai diszkont légitársaságok közül elsőként helyezett üzembe 230 üléses Airbus A321ceo repülőgépet, mely a légitársaság 180 üléses A320 gépének jelenlegi változata. Ezáltal a Wizz Air tovább csökkenti eleve alacsony működési költségeit.

2015-ös sikereiért a Wizz Air nemrég elnyerte az Air Transport World magazintól az „Év Diszkont Légitársasága” címet.


Különleges jármű futott be Szentendrére - érdemes megnézni!

Különleges jármű futott be Szentendrére - érdemes megnézni! 

Az április 1-jén, hétfőn újra megnyitó szentendrei Városi Tömegközlekedési Múzeum legújabb kiállítási darabja egy egykori Margitszigeti Sétajárat.
Útlezárások a reptér felé április 2-től

Útlezárások a reptér felé április 2-től 

A Budapest Airport Zrt. tájékoztatása az április 2-án kezdődő útfelújítások kapcsán.
A Stadler lenyúlná a spanyol vonatgyártót a magyarok elől

A Stadler lenyúlná a spanyol vonatgyártót a magyarok elől 

A háttérben a madridi kormány állhat, amely a magyar konzorciumtól félti a Talgo vonatgyártót.
Személyi változás a Budapest Airportnál

Személyi változás a Budapest Airportnál 

Az általános és fejlesztési vezérigazgató-helyettes 17 év után, március 31-én távozik a vállalattól.
Guiness-rekorder a Flirt H2 motorvonat

Guiness-rekorder a Flirt H2 motorvonat 

A világrekorder vonat részben a Stadler szolnoki kocsiszekrény-üzemében készült.
Távozik posztjáról a Boeing vezérigazgatója

Távozik posztjáról a Boeing vezérigazgatója 

Dave Calhoun 2020 elején vette át a vezérigazgatói tisztséget, miután az elődjét, Dennis Muilenburgot leváltották.
A Lufthansa Technik tovább növekedne

A Lufthansa Technik tovább növekedne 

A Lufthansa Technik Budapest ügyvezető igazgatója áttekintést adott a magyar leánycég tavalyi teljesítményéről és idei terveiről.
Boeing-elkerülő weboldal indult

Boeing-elkerülő weboldal indult 

Pár kattintással kideríthető, hogy egy repülőjáratot pontosan milyen géptípussal teljesít majd a légitársaság.
Már közlekedik a Tisza-tó sebesvonat

Már közlekedik a Tisza-tó sebesvonat 

Egynapos túrához is ideális a menetrendje.
Sztrájkkészültség az osztrák légitársaságnál

Sztrájkkészültség az osztrák légitársaságnál 

Március 28-án és 29-én 430 járat nem indul el a tervek szerint, a leállás az közel 52 000 utast érinthet. 

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.