Metrósztrájk miatt ismét megbénul a londoni közlekedés

Újabb két sztrájkot jelentett be kedden a londoni metró dolgozóit képviselő legnagyobb szakszervezet, az RMT a szeptember 12-től tervezett éjszakai működés elleni tiltakozásul. A 24 órás munkabeszüntetéseket augusztus 25-én és 27-én este kezdik.

A londoni metró 11 vonalán 270 állomás van, naponta 4-4,5 millió, évente pedig több mint 1,2 milliárd utast szállít, amivel a világ 11. legforgalmasabb metróhálózata.

A metró dolgozóit négy szakszervezet képviseli, egyedül az RMT-nek mintegy 80 ezer tagja van. Július és augusztus elején már volt két sztrájk, mindkettő megbénította a brit főváros közlekedését: több száz kilométeren alakultak ki torlódások, és hiába állítottak szolgálatba a szokottnál több buszt, köztük 70 éves matuzsálemeket is, az utasok így is "megszenvedték" a munkabeszüntetést. Londonban ráadásul rendkívül drága a tömegközlekedés, a város legbelső két zónájára érvényes havi bérlet ára 123 font (hozzávetőleg 54 ezer forint). A metróvezetők augusztus 25-re és 27-re este 9 órától, illetve az állomásszemélyzet este fél 7-től meghirdetett újabb munkabeszüntetése a londoni metróközlekedés háromnapos megbénulását okozhatja, a két sztrájk között ugyanis nem telik el elég idő ahhoz, hogy a szolgáltatás teljesen helyreálljon.



A tiltakozást kiváltó éjszakai működés öt vonalon indult el pénteken és szombaton. A munkavállalók mereven elutasítják a szolgáltatás bevezetését, és annak határozatlan idejű elhalasztását kérik, mert a munka és a magánélet egyensúlyának felborulásától tartanak.

A londoni közlekedési vállalat azt állítja, nagyvonalú ajánlatot tett a dolgozóknak. Ígérete szerint senkinek sem kellene a jelenleginél többet dolgoznia. A metróvezetők 200 font pótlékot kapnának az éjszakai műszakra, az állomásszemélyzet pedig 500 font bónuszt. A munkáltató 2 százalékos béremelést is ajánlott. Emellett 32 órás munkahét bevezetését ígérte, illetve azt, hogy senkit sem köteleznek az éjszakai munkára.

Londonban a kezdő metróvezetők éves fizetése 49 673 font (csaknem 21 millió forint), amely ötévi szolgálat után 50-60 ezer font közötti összegre emelkedhet. Az évi szabadság 43 nap, a munkahét 36 órás.

Forrás: MTI


Forgalomkorlátozások vasárnap  a fővárosban

Forgalomkorlátozások vasárnap a fővárosban 

Vasárnap egy futóversenyt és az Élet Menete rendezvényt tartják Budapesten.
SIA Csoport: cél a karbonsemlegesség

SIA Csoport: cél a karbonsemlegesség  

A Singapore Airlines (SIA) Csoport megállapodásokat írt alá a Fenntartható Repülési Üzemanyag (SAF) beszerzéséről.
Emirates éves riport: annál is sikeresebb, mint gondolná

Emirates éves riport: annál is sikeresebb, mint gondolná 

Megdöntötte saját rekordját az Emirates Group a 2024–2025-ös pénzügyi évben.
Mallorca a repülőjáratok korlátozását fontolgatja

Mallorca a repülőjáratok korlátozását fontolgatja 

A korlátozás oka a húsvéti héten mért jelentős forgalomnövekedés.
Ismét robog a Jégmadár expressz

Ismét robog a Jégmadár expressz 

Május 18-tól ismét közlekedik a Jégmadár expresszvonat, amely közvetlen összeköttetést kínál Rákospalota-Újpestről a Velencei-tóhoz és a Balatonhoz.
WIZZ: Brassó-Budapest járatnövelés

WIZZ: Brassó-Budapest járatnövelés 

A repülőtér a Romániai Repülőterek Egyesülete által közölt januári statisztika szerint egy év alatt megduplázta utasainak számát.
Ünnepel a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér

Ünnepel a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér 

Éppen hetvenöt évvel ezelőtt, 1950. május 7-én nyitották meg az utazóközönség előtt Budapest nemzetközi repülőterét, Magyarország kapuját.
Dubaj dübörög, és helyet kér magának a nyári desztinációk sorában

Dubaj dübörög, és helyet kér magának a nyári desztinációk sorában 

Dubajról leginkább a téli napsütés, a tavaszi luxuspihenés vagy az őszi tökéletes kikapcsolódás jut eszünkbe – de ez hamarosan megváltozhat.
Budapest Airport vállalás – indul a zajvédelmi program következő üteme

Budapest Airport vállalás – indul a zajvédelmi program következő üteme 

A Budapest Airport (BA) ezt a speciális programot az érintett kerületek és települések polgármestereivel konzultálva alakította ki.
IATA-jelentés: nőtt a globális utasforgalom

IATA-jelentés: nőtt a globális utasforgalom  

Az április 30-án megjelent sajtóközlemény 2025. márciusi globális légiutasforgalom adatait ismerteti.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.