Miért dőlnek meg a melegrekordok?

A globális felmelegedés mellett számos más tényező, köztük az igen gyenge nyugat-keleti magas légköri nagysebességű széláramlás és az Atlanti-óceán vízfelszíni hőmérsékletének jelentős megváltozása is okolható azért, hogy az északi féltekén szélsőségesen meleg és száraz időjárás uralkodik hetek óta - vélik klimatológusok.

Több mint 50 erdőtűz - egy tucatnyi az Északi-sarkkörön belül - csapott fel Svédországban a hét végéig a hetek óta tartó rendkívüli meleg és a szárazság miatt. Észak-Afrikában, a Szahara szélén lévő Ouargla meteorológiai állomáson 51,3 Celsius-fok meleget mértek, ami a térség minden idők legmelegebb hőmérséklete. Japánban a két héttel ezelőtti rendkívüli esőzések után fellépő forróság, napok óta több mint 40 Celsius-fok feletti hőmérséklettel mintegy 30 ember halálát okozta, és több ezren kényszerültek a hőséggel kapcsolatos kórházi ellátásra. A kanadai fővárosban immár harmadik hete meghaladta a hőmérséklet a 30 Celsius-fokot, szemben a tavalyi nyárral, amikor kilenc ilyen napot regisztráltak. Tucatnyian haltak meg a hőség miatt, a montreali halottasház megtelt. Illetékesek szerint először fordul elő, hogy a hőség ennyi áldozatot szed.

A tudósok többsége számos tényezővel magyarázza a rendkívüli hőséget, a legnyilvánvalóbb szerintük a globális felmelegedés. "Nehéz nem arra gondolni, hogy a klímaváltozás szerepet játszik abban, ami jelenleg a bolygón történik. Szembeszökő szélsőségességeket jegyeztek fel az elmúlt hetekben. De nem szabad túlhangsúlyozni a klímaváltozást, vannak más tényezők is, amelyek hatással vannak" - mondta Dann Mitchell, a bristoli Egyetem kutatója. 

Ezek egyike a magas légköri nagysebességű széláramlás az Atlanti-óceán fölött, a Föld felszíne fölött öt-hét kilométerre kelet-nyugati irányú széláramlás irányítja bolygónk időjárást. Amikor gyenge, akkor nyugodt, csendes napokat eredményez. "A széláramlás jelenleg szélsőségesen gyenge, aminek eredményeként magasnyomású rendszer alakult ki hosszú időre ugyanazon térség fölött" - magyarázta Mitchell.

Másik tényező az Atlanti-óceán felszíni vízhőmérsékletének több évtizedes oszcillációja néven ismert jelenség, amely az egész északi-féltekére hatással van, a jelenséget a légkör-óceán kapcsolatrendszerében megvalósuló egymás közötti kölcsönhatás eredményezi. 

"A helyzet olyan, mint 1976-ban, amikor hasonló volt az óceán hőmérséklete az Atlanti-óceánon és a változatlan széláramlás hosszú időre nagy területen magas nyomást idézett elő" - mondta Adam Scaife professzor a brit meteorológiai szolgálattól. "Természetesen, az az év volt az egyik legszárazabb, legmelegebb nyár az Egyesült Királyság történetében a 20. században" - tette hozzá.

A Kelet-Angliai Egyetem klimatológiai kutatórészlegének igazgatója, Tim Osborn professzor szerint van azonban egy lényeges különbség 1976 és napjaink között. "Ma nagyon különbözően működnek ezek a hatások. 1976 óta több évtizedes a globális felmelegedés a növekvő szén-dioxod-kibocsátás miatt, ami jelentősen emelte a globális hőmérsékleti alapvonalat" - hangsúlyozta. Ennek eredményeként például a széláramlás gyengülésének jóval erősebb a hatása, mint 40 éve volt.

Forrás: MTI


A Maldív-szigeteken nem várják tárt karokkal az izraeli turistákat

A Maldív-szigeteken nem várják tárt karokkal az izraeli turistákat 

Április közepétől hivatalosan megtiltották az izraeli útlevéllel rendelkezők beutazását „válaszul az Izrael által a palesztin nép ellen elkövetett folyamatos atrocitásokra és népirtásra”, közölte a kormány.
Vár Temesvár – bemutatkozott Budapesten a Visit Timișoara

Vár Temesvár – bemutatkozott Budapesten a Visit Timișoara 

Mindössze három óra autópályán, és máris egy másik világ várja az utazót.
Horvátország könnyít a határátlépésen

Horvátország könnyít a határátlépésen 

Horvátország feloldja a ragadós száj- és körömfájás betegség miatt bevezetett intézkedések egy részét, de további rendelkezéseket vezet be a kockázatok megelőzése érdekében.
Zagorje – Horvátország zöld szíve

Zagorje – Horvátország zöld szíve 

Természeti szépségek, történelmi látnivalók és gasztronómiai élvezetek karnyújtásnyira.
Török öröm: ütős vendégszámokkal indította 2025-öt a mediterrán ország

Török öröm: ütős vendégszámokkal indította 2025-öt a mediterrán ország 

Eddig soha nem látott eredményekkel indították az idei turisztikai szezont.
Jelentősen szigorítják a határellenőrzést a németek

Jelentősen szigorítják a határellenőrzést a németek 

Ezúttal nem a száj- és körömfájásjárvány terjedésének megfékezése az ok – másról van szó.
Elege van a turistákból sok helybélinek a Kanári-szigeteken

Elege van a turistákból sok helybélinek a Kanári-szigeteken  

A helyi hatóságok adatai szerint az idén rekordszámú látogató árasztotta el a Kanári-szigeteket.
Szlovák határellenőrzés: továbbra is érvényben a szigorítás

Szlovák határellenőrzés: továbbra is érvényben a szigorítás 

Még egy hónapig azok a szabályok érvényesek, amelyek április 7-én kerültek bevezetésre.
Interaktív kalandtúrák indulnak Bécsben

Interaktív kalandtúrák indulnak Bécsben 

A fiatalokat megcélzó túra fő célja, hogy a résztvevők jobban megismerjék az osztrák fővárost.
Görögország: szigorúbb szabályok a lakóautósoknak

Görögország: szigorúbb szabályok a lakóautósoknak 

Görögország szigorította a lakóautókra vonatkozó szabályozásokat, ami felháborodást váltott ki a lakóautós közösség körében.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.