Miért jó, ha egy drón köröz a szálloda fölött?

Mivel kiugróan magasan indult az idei év a Hotel Silver Resort Balatonfürednél, ezért Rádóczy Andrea tulajdonos-ügyvezető igazgató biztos volt abban, a nyári csúcsszezon sem alakul másképp. A kedvezőtlen időjárás ellenére is jó időszakot zárnak augusztus végére a Balaton-parti négycsillagos házban, ugyanis 7-8 százalékos átlagáremelést tudtak megvalósítani – ami jelentős bevételnövekedést generált.

Biztató előjelek

Mivel a házban az évkezdet – főleg az amúgy korábban meglehetősen igenscsak gyengén teljesítő – január-február messze a várakozásokat felülmúlta, így jó idei évet reméltek a hotel tulajdonosai, a Barna-Rádóczy házaspár. A kedvező vendégérkezés adatokhoz hozzájárult az enyhe tél is: az emberek szívesen ültek autóba, hogy a fővárosból, Győrből, vagy Bécsből a téli Balaton partjára érkezzenek egy kellemes wellness hétvégére. A 65 szobás házban az első negyedéves számok 16 százalékos vendégforgalomnövekedést regisztráltak, és ez a kedvező statisztika kitartott tavasszal, a nyár kezdetéig is.

Hová tűntek a német ajkú vendégek?

A biztató kezdet után a főszezon számai már gyengébben festettek, mint a tavalyi évben. Azonban mivel a füredi Balaton-parti házban az idei főszezonban 7-8 százalékkal magasabb átlagáron lehetett csak szobát foglalni, mint 2013-ban, azonkívül nőtt a belföldről érkezők száma – így a határon kívülről érkezők forgalomcsökkenését ez kompenzálta. Főként a német nyelvterületről érkezők száma csappant meg idén – ennek fő oka a touroperátori munka lehet. Hiszen annyira keresetté és kedveltté vált Balatonfüred a német, osztrák területekről érkező nyaralók körében, hogy sokkal több hotelt, kisebb panzió szálláslehetőségét kínálja egy-egy külhoni touroperátor, mint a korábbi években. Vagyis a Hotel Silverben Resortban kieső vendégéjszakaszám Füred teljes területére vonatkozólag vélhetően nem csökkent, ezt majd nyilván bizonyítják a szezon végén megjelenő, elemző statisztikák.

Ár- és időjárásérzékeny piac

Furcsa mód a főszezonban nem rettenti el a belföldi nyaralókat a változékony időjárás – amelyben pedig idén július-augusztusban bőven volt részünk. Jóelőre foglalják le a határon belülről érkezők a nyaralásukat, általában egy-két hónappal korábban jön a füredi hotelbe a legtöbb foglalás. Füred és környékének bőséges programkínálata okán akkor sem esik senki kétségbe, ha a strandolás helyett egy-két napig más szabadidő eltöltés után kell néznie, ezért egy-két lemondástól eltekintve majd’ minden vendég megérkezett ezen a nyáron az adott időpontban. Ugyanez azonban nem mondható el a főszezonon kívül: olyankor nagyonis ár- ill. időjárásérzékenyek a vendégek. Egész héten az időjárást figyelik, és az utolsó pillanatban akkor foglalnak be szállást, ha jó időt prognosztizál előre a meteorológia vagy olyan kecsegtető ajánlattal áll elő a ház, ami felkelti érdeklődésüket.

Különleges kínálat kell

Mivel a Silverbe 70 százalékban hazai vendégek érkeznek – a ház szolgáltatásait is ennek megfelelően alakítják. Tavaly nyár végére nyílt meg az Amarillys kávézó, amely a sétálóutca felé is nyitott – ez nagy siker. És szeretik nagyon a szálloda vendégei, hogy oda egy ajándékkupon várja a szobába érkezőket. Újjáépítették a tulajdonosok a wellness részleg egy részét: a finn szaunát, napozószigeteket alakítottak ki, folyamatban van az új sókamra kialakítása is, új bio kezeléseket alkalmaznak, és rendszeresen alkalmaz a ház animátort is – a gyerekvendégek okán. Kerékpárokat vehetnek igénybe a vendégek, élőzene van hétvégeken a ház teraszán, azonkívül smink- és életmódtanácsadás is szerepel ma már a kínálatok között.

Kétéves honlap? Az mára elavult!

Mivel – ez nem titok – a vendégek jórésze ma már sajátmaga, a világhálón keresztül foglalja le szállását, a wellnesshotel két éve készült honlapját idén őszre teljes egészében átalakítják, megújítják. A tetszetős megjelenés érdekében a tulajdonosok egy verőfényes nyári napra drónt is béreltek, és azzal fotóztatták le fentről a szállodát, valamint a hozzá tartozó gyönyörű balatoni panorámát. És mivel új célpiacot keresnek – elsősorban a skandináv és a szlovák területekre gondolnak -, új közvetítő csatornákat illetve olyan online megoldásokat „vetnek be” a siker érdekében, amelyek felkeltik a tőlünk északra lakók figyelmét. „A golfos finnek, svédek, norvégok általában egy hétig szívesen maradnak, és a tavaszi, az őszi időjárás is kedvező számukra. A szlovák vendégkör felé pedig azért fordulunk, mert ezen a nyáron egyre többen érkeztek északi szomszédaink közül hozzánk, számukra könnyen elérhető üdülőhely vagyunk”, mondja a tulajdonosnő, Rádóczy Andrea. Aki az idei nyár összegzéséül még hozzáteszi: „Soha ennél rosszabb nyarat. Ha vendégszámban nem is, azonban bevételben minden várakozásunkat felülmúlta az idei főszezon. Ahogy Füred vendégalakulását elnézem, szerintem másutt is hasonlóan elégedett lesznek a szálláshelyek tulajdonosai, üzemeltető körei.”

Forrás: Vendég & Hotel


Hunguest hotelek Hévízen: wellness és kikapcsolódás egy helyen

Hunguest hotelek Hévízen: wellness és kikapcsolódás egy helyen 

A Hunguest Hotels szállodaláncnál a lánc számos szállodája teljes körűen megújult, köztük hévízi egységeik is.
Belföldi és nemzetközi vendégérkezések hazai szálláshelyeken

Belföldi és nemzetközi vendégérkezések hazai szálláshelyeken 

A Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központ (NTAK) adatai szerint eddig 2,4 millió belföldi és 2,6 millió nemzetközi turistát regisztráltak a hazai szálláshelyek.
Két új magyar szálláshely a világ fenntartható turizmusának térképén

Két új magyar szálláshely a világ fenntartható turizmusának térképén  

Két észak-magyarországi szálláshely nyerte el ma a nemzetközi Good Travel Seal minősítést, amelyet a világ egyik vezető fenntarthatósági turisztikai értékelőrendszereként tartanak számon.
MSZÉSZ márciusi trendriport – kevesebb belföldi vendég, mint tavaly

MSZÉSZ márciusi trendriport – kevesebb belföldi vendég, mint tavaly 

Márciusi trendriport a KSH adatai alapján.
Brandváltás ennél a patinás fővárosi szállodánál

Brandváltás ennél a patinás fővárosi szállodánál 

A Mövenpick bejelentette a Mövenpick Hotel Budapest Centre megnyitását.
Újra nyitva a családok és a wellness rajongók kedvence: a Hunguest Flóra

Újra nyitva a családok és a wellness rajongók kedvence: a Hunguest Flóra 

Évekkel ezelőtt, fejlesztés céljából zárt be az egri Hunguest Hotel Flóra azért, hogy 2024. december 18-án megújult külsővel és belsővel születhessen újjá.
A szállodások keleti régióülésére készül a megújult Hunguest Béke

A szállodások keleti régióülésére készül a megújult Hunguest Béke  

Május 7-én a nemrég újranyitott hajdúszoboszlói Hunguest Béke szállodában rendezik meg a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének (MSZÉSZ) keleti régióülését.  
Igazgatóváltás a Dorothea Hotel élén

Igazgatóváltás a Dorothea Hotel élén 

Az ötcsillagos budapesti belvárosi ház vezetése 2025 március elsejétől változott.
Új ötcsillagos ház nyílik Hévízen

Új ötcsillagos ház nyílik Hévízen 

Az ötcsillagos szállodában a vendégeket nem csak a luxus legmagasabb foka, hanem valódi testi-lelki feltöltődés várja.
Boeingből luxushotel

Boeingből luxushotel 

Felix Demin 2023 végén nyitotta meg a világ egyik legkülönlegesebb szálláshelyét: a Private Jet Villát.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.