MUISZ közgyűlés: differenciált tagdíj és médiakampány

November 25-én tartotta év végi közgyűlését a Magyar Utazási Irodák Szövetsége, melynek keretében a MUISZ eddigi munkájának és jövőbeni terveinek felvázolása mellett előadást tartott többek között Ruszinkó Ádám, Glázer Tamás, Gyenizse Dorottya és Békési Tamás is.

November 25-én tartotta év végi közgyűlését a Magyar Utazási Irodák Szövetsége a Hilton Budapest Hotelben, melynek során a tagok egyhangúlag szavazták meg a differenciált tagdíj bevezetését - eszerint forgalomtól függően, egy minimum és maxium összeget meghatározva a különböző kategóriákba eső utazási irodák más-más összeget fizetnek MUISZ-tagságukért.

A Hiltonban az utóbb időben végbement felújításokról, fejlesztésekről Árvai Zoltán, a szálloda igazgatója beszélt. Megtudtuk, hogy a szálloda teljes földszinti területe megújult, emellett elkészítettek egy mintaszobát is, melynek eredményeképp az idei év végétől a jövő év végéig 136 szoba - és az azokhoz tartozó folyosóterület - újul meg a budavári Hiltonban, amely közel 40%-át jelenti a szobaállománynak. A Corvina különtermet nevezték át egy multifunkcionális, minden igényt kieléígtő teremmé, ahol helyet kapott a recepció, a porta, a lobbybár, az executive lounge és maga a lobby, mindezt körülbelül 350 négyzetméteren valósították meg. Ezen kívül egy csoportos érkezési terület kialakítsa folyik, amely várhatóan a jövő év első félévében fejeződik be. A vendégek a Hilton számára külön kialakított, sorompóval zárt területre érkezhetnek, ahonnan két nagy lift viszi a vendégeket a recepcióra.

Megemlékezés Molnár Gabrielláról, a MUISZ volt elnökéről

Ezt követően Molnár Judit, a MUISZ alelnöke tartotta meg megemlékező beszédét a szövetség volt elnökéről, az idén június 23-án elhunyt Molnár Gabrielláról. Molnár Judit Kennedy elnök híres gondolatát idézte: „Ne azt kérdezd, mit tehet érted a hazád, hanem, hogy mit tehetsz te a hazádért.” Molnár Judit elmondta: amikor ezt az idézetet olvasta, akkor Molnár Gabriella és a magyar utazási irodák kapcsolatára gondolt. „Gabi nagyszerű, kivételes ember volt, aki – bátran kijelenthetjük – fogalom volt a magyar turizmusban, és akinek szívügye volt a magyar utazási irodák helyzete. 1994 óta volt tagja a MUISZ elnökségének, és 14 évig töltötte be az elnöki tisztséget. Konszenzuskereső, kitartó és fáradhatatlan munkájával hozzájárult ahhoz, hogy a MUISZ-t minden fórumon tárgyalópartnernek tekintsék" - tette hozzá Molnár Judit.

Ruszinkó Ádám: erősítés az ázsiai piacon

Ruszinkó Ádám turizmusért felelős helyettes államtitkár szót ejtett arról, hogy az Osztrák Utazási Irodák Szövetsége októberben Debrecenben tartotta kongresszusát, ami azért nagy szó, mert az osztrák turistáknak csupán körülbelül öt százaléka utazik el a Dunától keletre. Hazánk az utóbbi időben figyelemre méltó eredményeket ért el a turizmusban, ami az utazási szektor vállalkozásainak is egyértelműen köszönhető. Az ágazat 2010 óta töretlen növekedést mutat, ez a fejlődés idén is folytatódott: az első háromnegyed évben több mint 8 millió 200 ezer vendég több mint 21 millió vendégéjszakát töltött el kereskedelmi szálláshelyeinken, ami 8,4%-os, illetve 6,5%-os növekedést jelent a tavalyi évhez képest. A magyar turizmus növekedésének dinamikáját jól jellemzi, hogy idén még kilenc hónap sem kellett ahhoz, hogy a 2011-es egész évi vendégéjszakaszámot túl tudjuk szárnyalni. Így, ha az év végéig nem történik nagy pálfordulat, akkor jó esélyünk van arra, hogy turizmusunk ismét olyan rekordévet zárhasson, hogy elérjük a bűvös tízmilliós vendégszámot és a 25 milliós vendégéjszakaszámot. A magyar turizmus növekedési üteme nemzetközi viszonylatban is kiemelkedő volt, az UNWTO adatai szerint 2015 első félévében a nemzetközi turistaérkezések száma 17,5%-kal bővült a tavalyi évhez képest, ezzel Magyarország növekedése a világátlag több mint négyszerese, az európai átlagnak pedig 3,5-szerese volt. Budapest népszerűségét jól mutatja az is, hogy a budapesti repülőtér utasforgalma a nyári hónapokban rendre meghaladta az egymillió főt. Elmondta, hogy intézkedéseikkel továbbra is szeretnének hozzájárulni ahhoz, hogy az ágazat minél versenyképesebbé váljon. Ehhez járul hozzá a jelenleg véglegesítés alatt álló Nemzeti Turizmusfejlesztési Koncepció, a turizmus keresletének növelését pedig az MT Zrt. marketingtevékenységének segítése mellett turizmusdiplomáciai eszközökkel igyekeznek elérni. Olyan piacokon végeznek aktív munkát, mint Oroszország vagy Kína, például márciusban részt vettek a legnagyobb turisztikai vásáron Oroszországban, illetve egy, a turisztikai döntéshozásban jelentős orosz delegáció is várhatóan érkezni fog hozzánk. A kínai turizmusban rejlő hatalmas potenciált is megpróbálják kihasználni, nemrég jöttek például haza a China International Travel Martról, ahol egyébként India volt a díszvendég, így az indiai turisztikai minisztert és a vietnami turizmus vezetőjét is meghívták Magyarországra. Az indiai gazdaság egyébként sokkal nagyobb ütemben bővül, mint a kínai, így mindegyik piac perspektivikus, a jövő évi turizmusmarketinget pedig erősíteni fogjuk az ázsiai piacon. Mindemellett a több ezer fős kongresszusi központ megvalósításával is próbálja támogatni a kormány a turizmus ügyét. Ruszinkó Ádám méltatta az utaztatói szakma kiemelkedő teljesítményét, a KSH adatai szerint az 1298 regisztrált iroda forgalma hét százalékkal haladta meg a tavalyi év azonos időszakát, a turizmusból származó összes bevétel egynegyede az utaztató szektorhoz köthető, így megkérdőjelezhetetlen a tradicionális utaztatók létjogosultsága. A reneszánszukat élő kulturális körutak értékesítése pedig eleve fokozottabban feltételezi a szorosabb kapcsolatot az utazó és a szolgáltató között. A helyettes államtitkár elmondta, hogy a terrorcselekmények által keltett piaci bizonytalansággal valószínűleg hosszabb távon is számolni kell az irodáknak. A jövőbeni feladatok legfontosabbjai között szerepel az utasok magasabb szintű védelmének megteremtését célzó új utazási direktíva hazai joganyagba ültetése, a hazai jogszabályokkal való harmonizálása. Ezt a következő két év fél évben a turisztikai szakma bevonásával, transzparens módon, közösen kívánják elvégezni. A széles körű szakmai konzultáció egy pár nappal ezelőtti első egyeztetéssel már elkezdődött. Ruszinkó Ádám elmondta továbbá, hogy az idén nyár elején került kinevezésre Gyenizse Dorottya főosztályvezetői pozícióba, a csapat pedig Hancz Attilával bővült, aki eddig is az NGM-nél dolgozott.

Gyenizse Dorottya: a package irányelv hazai jogrendbe ültetése

Gyenizse Dorottya, a Nemzetgazdasági Minisztérium Turisztikai és Vendéglátóipari Főosztályának vezetője az új, szervezett utazási formákról (package travel directive) szóló irányelvről és annak hazai jogrendbe ültetéséről tartott prezentációt. Elmondta, hogy október folyamán a májusban elfogadott első tervezetet az Európai Parlament is jóváhagyta. Innentől kezdve minden tagállamnak pontosan 24 hónap áll rendelkezésére, hogy az elfogadott szöveget a hazai jogba is átültesse, illetve utána a vállalkozóknak közel fél év alatt kell alkalmazkodni ehhez. A hivatalos magyar szöveg már elérhető akár a MUISZ Titkárságon is. A magyar jogalkotási folyamat ütemezésének elkészítésekor három munkacsoport jött létre: egy a vagyoni biztosíték témájában (a MABISZ, a Bankszövetség, az utazási irodák és az MKEH bevonásával), egy a szerződéses joganyaggal kapcsolatosan (az IM, az utazási irodák és az NFH bevonásával), valamint egy terminológiai csoport (az MKEH, az utazási irodák és az NFH bevonásával). Az új szabályok 2018 első felévében lépnének hatályba. Az irányelv átültetésével érintett hazai jogszabályok a kereskedelemről szóló törvény utazásszervezőkre és utazásközvetítőkre vonatkozó paragrafusai, a polgári törvény utazási szerződésekre vonatkozó részei, az utazásszervező és -közvetítő tevékenységről szóló kormányrendelet, valamint az utazási szerződésről szóló kormányrendelet. A főbb kérdések közé tartozik a szerződéses joganyag áttekintése, az olyan definíciók újraalkotása, mint például az önálló és nem önálló utazási szolgáltatás, az egyéb turisztikai szolgáltatás, a csomag és a szolgáltatásegyüttes fogalmai. Gyenizse Dorottya elmondta, hogy az irányelv hatálya alá továbbra sem tartoznak a karitatív szervezetek, az iskolák és a sportklubok, amelyek alkalomszerűen, non-profit módon, kizárólag saját tagjainak szerveznek utazásokat, a 24 óránál rövidebb, szállást nem tartalmazó utak, valamint a B2B keretszerződéssel történő utaztatások. Egy fontos változás, hogy egy vis maior helyzetben az utazási irodáknak hároméjszakás elszállásolási kötelezettsége és ezáltal költsége lesz, de ennek is lesz majd részletszabálya. Változás következett be a szállodahajóknál is is, ahol egyértelműen kimondja az irányelv, hogy önmagában a szállodahajós utazás is csomagnak minősül. Nem tekinthetők önálló utazási szolgáltatásnak az adott utazási szolgáltatás szerves részét képező olyan elemek, mint például a szállásadás részeként biztosított étel, ital és takarítás, azonban az utazás nem szerves részét képező egyéb turisztikai szolgáltatás már annak számít. Az önálló utazási és az egyéb turisztikai szolgáltatás kombinációja akkor számít csomagnak, ha az egyéb szolgáltatás legalább 25%-át teszi ki a szolgáltatásegyüttes teljes árának, az egyéb turisztikai szolgáltatásokat az utazás alapvető elemeként hirdetik, vagy annak alapvető elemét képezik. Gyenizse Dorottya felhívta továbbá a figyelmet arra, hogy az utazási vállalkozásoknak minden esetben és minden felületen fel kell tüntetni, hogy utazási csomagot árulnak vagy nem. A fizetésképtelenséggel kapcsolatban megfogalmazásra került többek között az, hogy kötelezően figyelemmel kell kísérni az előlegállományt.

Glázer Tamás: Kiemelt fókusz a latin nyelvű országoknak

Glázer Tamás, a Magyar Turizmus Zrt. turisztikai vezérigazgató-helyettese előadásában a Magyar Turizmus Zrt. 2016-os marketingirányát mutatta be, megemlítve hogy innovatív módon, de a klasszikus értékeket megtartva a Magyar Turizmus Zrt. visszatért a tematikus évek koncepciójához, így a jövő év a gasztronómiáról, a gasztroélményekről és gasztroturizmusról fog szólni. Hozzátette, hogy a 2016-os év a GINOP-ról is szól. Elmondta, hogy a GINOP-os többletforrások eredményeképp a Magyar Turizmus Zrt. hatékonyabban fog tudni foglalkozni a turizmusmarketinggel mind a belföldi, mind a külföldi piacokon. A kettős fókusz - mint GINOP és gasztroélmények éve - egy távlati stratégia része. Glázer Tamás elmondta, hogy a GINOP-ot TIMEA-nak is lehet hívni, melynek jelentése Turisztikai Innovatív Marketing Együttműködési Alapprogram, a jövőben ezzel a kifejezéssel fognak találkozni a szakma képviselői. Hozzátette: a TIMEA-ban 85% külföldi, illetve 15% belföldi piacra fordított marketing és marketingkommunikáció szerepel. A területekre lebontott akcióterv hamarosan egyébként elérhető lesz, melynek célja az egyszerűség, az átláthatóság és a stabilitás. A klasszikus akciókat továbbra is folytatni fogják, így kiemelt szerep jut a roadshow-knak, a vásároknak és a kiállításoknak. A klasszikus küldőpiacokon túl kiemelt fókusz fog jutni a latin nyelvű országoknak, főként az ibériai régiónak. Az alapkoncepció a regionalitás és regionalizálás, ami gazdaságszociológiai alapon történik – például Spanyolország Portugáliával, Írország Nagy-Britanniával, a skandináv régió önállóan, valamint a Baltikum szintén önállóan jelenik meg. A fejlesztések minden szegmensben kötelezővé teszik számukra, hogy összehívják a külképviselői értekezletet, ennek a szakmai napja december 15-én lesz, melynek regisztrációs felülete hamarosan elérhetővé válik. A legfontosabb dolog 2016-ban, hogy lesz belföldi média, melyhez a források a Magyar Turizmus Zrt. rendelkezésére állnak. Hozzátette, a vidék szerepe nagyon fontos lesz a gasztorélmények évében, hiszen ha időben elkezdik a kampányt, akkor folyamatosan el lehet látni az évet programokkal. Kiemelt központi piacspecifikus kampányok közül újdonság, hogy a Nyugat-magyarországi Termál Klaszter mintájára létrejön a Kelet-magyarországi Termál Klaszter.

Erdei Bálint: nyitás az utazók felé

Erdei Bálint, a Magyar Utazási Irodák Szövetségének elnöke kiemelte a négy szakmai szövetség – MUISZ, MABEUSZ, MARESZ, MSZÉSZ – összefogását, ami körülbelül kilencszáz kkv-t tartalmaz, és együtt hatszázmilliárd forintos éves forgalmat képviselnek – ebből százhetven milliárdot a MUISZ –, ami egy igen jelentős erő akár az államigazgatási szektorral történő tárgyalások, egyeztetések során is. A négy szövetség közösen egyeztetett a Magyar Turizmus Zrt.-vel többek között a külképviseleti stratégiával kapcsolatban, MICE-témában vagy tanulmányutakat érintve, valamint a Balaton brandet előkészítő munkacsoportban is részt vesznek, ami idén decemberben indul, illetve a kongresszusi központ előkészítésében is szerepük van. A MUISZ a Fővárosi Turisztikai Kerekasztalon is folyamatosan jelen van, illetve jogszabálytervezeteket is folyamatosan véleményeznek. Erdei Bálint elmondta továbbá, hogy megújult a hírlevél, illetve számos médiamegjelenése is volt a szövetségnek mind az írott sajtóban, mind a rádióban és televízióban is többek között a migránshelyzettel kapcsolatban, a görögországi gazdasági, valamint a tunéziai, egyiptomi és párizsi helyzet miatt. A tevékenységért felelős személlyel kapcsolatos jogszabályi változással kapcsolatban a MUISZ azért lobbizott, hogy ne legyen követelmény a két felsőfokú nyelvvizsga megléte, ezt sikerült is elérni. Kiemelte a külföldi kapcsolattartást is, a közgyűlést követően például Pozsonyba utaztak az ECTAA közgyűlésre, valamint több együttműködési megállapodást kötöttek felsőoktatási intézményekkel is. Elindult egy Hungexpóval közös kezdeményezés is az Utazás 2016 kiállításra, melyre a MUISZ várja az utazási irodák jelentkezését, hiszen 100.000 forint plusz áfáért lehetőség van egy nagy MUISZ-standon megjelenni. A szövetség jövőjéről szólva Erdei Bálint elmondta, hogy csak akkor lehet hatékony, jó szövetséget felépíteni, ha minél többen aktívan részt vesznek a munkában, valamint a tagoktól folyamatosan kap véleményeket, ötleteket a MUISZ. Erdei Bálint elmondta, hogy kifelé azt szeretnék kommunikálni, hogy a Magyar Utazási Irodák Szövetségének minden tagja rendelkezik tevékenységi engedéllyel, így aki MUISZ-irodával utazik, ebben nem nyúlhat mellé. A szövetség egyik célja, hogy bővítsék a tagságot, illetve, hogy legyen egy saját, szigorú minősítési rendszerük, vagyis meghatározzák azt, hogy ki az, aki MUISZ-tag lehet. Hozzátette, hogy a Titkárságot gyakornokkal tervezik bővíteni, valamint, hogy külföldi példákat alapul véve – miszerint az évi két közgyűlésből minden másodikat külföldön tartja több ország utazási irodai szövetsége – a MUISZ is kezdeményezi azt, hogy némely közgyűlést szintén az országhatáron kívülre vigyen. Az elnök elmondta továbbá, hogy egy MUISZ médiakampányt is elindítanának azzal a céllal, hogy ne csak a szakmát szólítsák meg, hanem az utazót is. Erre egyébként 2012-ben már volt példa: akkor 22 tour-operátor és egy charter légitársaság indított közös kampányt a biztos nyaralásért. Az akció célja az volt, hogy az utazási döntések szempontjából legnépszerűbb időszakban ráirányítsák az utazók figyelmét, milyen előnyökkel jár, ha profi utazásszervező szolgáltatásait veszik igénybe. Ezt akkor a MUISZ és a Travel Service indította útjára. Erdei Bálint elmondta továbbá, hogy annak kulcsa, hogy egy sokkal hatékonyabb szövetség jöjjön létre, részben a differenciált tagdíjrendszer bevezetése, melyet a tagok később meg is szavaztak.

Békési Tamás: fontos határidő közeleg

Békési Tamás, a Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal főosztályvezető-helyettese az utazási irodákat érintő, jogszabályváltozásból adódó kötelezettségekről számolt be – mely a szakmai tevékenységért felelős személlyel összefüggő igazolási kötelezettséget takarja –, és kiemelte, hogy a változásokhoz való alkalmazkodás határideje 2015. december 31. Felvázolta, hogy ha valaki szeptember 2-a után vált vagy válik szakmai tevékenységért felelős személlyé, akkor a korábbi minősítő vizsga helyett 17 elfogadható szakképesítés, valamint a képesítés jellegétől függően 7, 5 vagy 3 év gyakorlatot ír elő az új jogszabály, továbbá egy felsőfokú vizsga meglétét. Fontos továbbá, hogy a gyakorlat jellege az engedély típusához kell, hogy igazodjon, utazásszervezői joghoz csak szervezői gyakorlat felel meg. Megemlítette többek között, hogy tevékenységért felelős személy ezentúl egyszerre csak egy helyen lehet valaki, és biztosítani kell a minimum 20 órás foglalkoztatást számára. Elmondta, ha egy utazási vállalkozásnál olyan személy tölti be a tevékenységért felelős posztot, aki máshol is ezt a feladatot látja el, és vagy már felmondott, vagy december 31-ig szűnik meg a foglalkoztatása, akkor annak a vállalatnak új személyt kell foglalkoztatni, a kérelmet az MKEH felé be kell adni, valamint el kell küldeni a szakmai felelős képesítési és gyakorlati igazolásait, melynek szintén december 31-e a határideje. Az új szakmai felelőst javasolt szerződésben nyilatkoztatni arról, hogy máshol nem tölti be ugyanezt a posztot, az MKEH felé pedig meg kell küldeni az ő munka- vagy megbízási szerződését, képesítésének másolatát, a nyelvvizsga másolatát, erkölcsi bizonyítványát, valamint szakmai gyakorlati idejének igazolását.


Megmutatják magukat Gyenesdiás rejtett kincsei

Megmutatják magukat Gyenesdiás rejtett kincsei 

Gyenesdiás, a Nyugat-Balaton családbarát üdülőfaluja méltán híres díjnyertes strandjairól, de igazi élmények a parton túl is felfedezhetők.
Idén új helyszínen folytatódik a Szeláví! Fesztivál

Idén új helyszínen folytatódik a Szeláví! Fesztivál 

Barátok, nyáresti koncertek, koccintás az élet apró örömeire és kirándulások a Dunakanyar egyik legszebb helyén
Helyzetjelentés a munkaerőpiacról: fluktuáció, munkaerő-kereslet, passzív leépítés, átképzés

Helyzetjelentés a munkaerőpiacról: fluktuáció, munkaerő-kereslet, passzív leépítés, átképzés 

Mérséklődött a fluktuáció, de a HoReCa-szektorra alapvetően ez még nem jellemző. Friss munkaerő piaci elemzés - fontos megállapításokkal.
Futóverseny és koncertek - jön az EU-napi futás

Futóverseny és koncertek - jön az EU-napi futás 

Szabó Balázs Bandája, a Carson Coma Akusztik Trió és a Lázár tesók is fellépnek május 12-én az idei Európa-napon.
Személyi hír házunk tájáról

Személyi hír házunk tájáról 

Kedves Olvasónk! Aki figyelemmel kíséri szakmai oldalunkat, napi hírleveleinket - láthatja, olvashatja, tudhatja, hogy új szerkesztő érkezett hozzánk Szöllősi Tímea személyében.
Őzek és manók lakhelye a medvehagymától illatos Bakony

Őzek és manók lakhelye a medvehagymától illatos Bakony 

A környék turisztikai célpontjait bejárva feltárul előttünk az időtlen természet és az évszázados történelem
Szintet lép a Csak a Mentes rendezvény

Szintet lép a Csak a Mentes rendezvény 

Új, az eddiginél nagyobb helyszínen, több, mint hetven kiállítóval április 20-21-én rendezik a Csak a Mentes Tavaszi Fesztivált.
Szigetcsép legfurcsább versenyét, a Hucul ösvényt idén is megrendezik

Szigetcsép legfurcsább versenyét, a Hucul ösvényt idén is megrendezik 

Szigetcsépen mindig van program, májusban például egy lovasverseny színesíti a mindennapokat.
Göncz Árpád és Fenyő János autóklasszikusai érkeznek Szegedre

Göncz Árpád és Fenyő János autóklasszikusai érkeznek Szegedre 

Száz különleges Mercedes, száz izgalmas történet .
Biztató eredmények a hazai turizmusban

Biztató eredmények a hazai turizmusban 

Az utazási kedv élénkülését elsősorban az idei több hosszú hétvégével magyarázzák a szakértők.

Interjú

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.
Első az életképesség: fenntartható üzleti modell a vendéglátásban

Első az életképesség: fenntartható üzleti modell a vendéglátásban 

A vendéglátóipar fenntarthatósági fordulata elkerülhetetlen az ökológiai lábnyomunk csökkentéséért - de vajon hatékonyan cselekedhet-e a fenntarthatóságért egy olyan vendéglátóhely, amelynek saját jövője sincs biztosítva?
Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.