Nem csak a Mercedes fejleszt Kecskeméten

A kecskemétiek büszkék a városukra, maguk között nemegyszer az ország fővárosaként emlegetik. Hamarosan még több alapjuk lesz a büszkeségre, hiszen gőzerővel folyik a Mercedes-gyár építése, ahol jövőre 2500 ember dolgozik majd. A gyárépítés mellett a turisztikai infrastruktúrát érintő komoly fejlesztések is zajlanak ugyanakkor a városban, amelyek állásáról a közelmúltban a helyszínen szerezhettünk tudomást a Kecskemét és Térsége Többcélú Társulás által szervezett tanulmányúton.

Az ország gazdasági központjai közé tartó Kecskemét vezetése számos olyan turisztikai célú beruházást is beindított a közelmúltban, amelyek révén több turista hosszabb időre keresheti fel a várost. Néhány héten belül indul a kecskeméti belvárosban található Bozsó-gyűjtemény fejlesztése, amelynek 300 millió forintos beruházásához 255 milliós támogatást nyert a város a Délalföldi Operatív Programból. Az 1998-ban elhunyt Bozsó János elismert festőművész és műgyűjtő volt, az ő egykori lakóházában, 600 m2-en látható a gyűjtemény. A fejlesztés keretében az épület egyik szárnya teljesen megújul, végleges elhelyezést nyer a Hanga-óragyűjtemény, és kialakítanak egy „kultúrkombinát” névre hallgató egységet is. A beruházást várhatóan jövő nyár végére adják át a látogatóknak.

Novemberben átadják a versenyuszodát és az élményfürdőt

Valódi megaberuházás készül a város határában, az egykori kemping 3,5 hektáros területén, ahol egy csaknem 14 ezer négyzetméteres területű versenyuszoda és élményfürdő épül. A beruházás – saját erőből, hat és félmilliárd forintos költségvetéssel – 2009. őszén indult, és ha minden jól megy, idén november végén kerül sor az egész létesítmény átadásra. Az épületet az önkormányzati tulajdonú Hírös Sport Nonprofit Kft. fogja üzemeltetni. A létesítményben 2900 m2-es vízfelület várja majd a sportolókat, városlakókat és turistákat egyaránt. Az impozáns versenyuszodában egy 10 pályás, 50 méter hosszú medence áll a sportolók rendelkezésére, bemelegítő- és oktatómedencékkel kiegészülve. A élményfürdő részében hullámfürdő, termálmedencék, szauna és gőzfürdők, panorámamedence bárral, valamint gyerekmedencék kínálnak pihenési, kikapcsolódási lehetőséget az egész családnak. A tervek szerint versenyképes áron kínálják majd a szolgáltatásokat.

Szállodai és sportprojektek

Az élményfürdőhöz kapcsolódva tervezik egy Hilton szálloda építését is. A 100 szobás, négycsillagos hotel szintén nyert támogatást a Dél-alföldi Operatív Program keretében, az építkezés azonban még nem kezdődött meg, így kétséges a tervezett 2012. márciusi nyitás.

Zajlik egy másik komoly szállodai fejlesztés a városban, a kadafalvi városrészben az eredetileg 54 szobás, háromcsillagos Granada Hotel egy 450 m2-es alapterületű, háromszintes új résszel bővül. 30 új szobát építenek, és az alapterülettel egyező méretű rendezvénytermet is kialakítanak. A hotel energiaellátását részben geotermikus energiával kívánják megoldani. A projekt tervezett befejezése 2011 júniusa, de némileg csúszik a beruházás.

Az aktív turizmus szerelmeseit egy új gokartstadion is várja a hírös városban idén decembertől. A meglevő gokartpálya mellé új, háromszintes fogadóépület épül, korszerűsítik a boxutcát, a szervizutakat, a rendezvényterületet. Éttermet, új parkolót és technikai kiszolgálóállomást is kialakítanak.

Preciziós pusztaprogram

A város után lássuk, milyen látnivalókkal és újdonságokkal várja a turistákat Kecskemét környéke. Érdekes kettősség jellemzi a vidéket: míg a hírös várostól északra, nyugatra és délre a magyar puszta mutatkozik be teljes szépségében, homokbuckákkal, tölgyesekkel, akácosokkal, lovastanyákkal, addig kelet felé a Tisza és holtágai, árterei kínálnak vizes örömöket. Ennél fogva sok mindent lehet csinálni Kecskemét környékén, csak unatkozni nem.

Az egyik legismertebb hazai lovastanya a közeli Lajosmizsén található Tanyacsárda, ahol nagyüzemben, de végtelenül profin és kiváló minőségben bonyolítják a lovasprogramokat. Amint a helyszínen Csekő Anitától, a létesítmény értékesítési vezetőjétől megtudtuk, a dunai luxushajók utasai percre pontosan, kétórás váltásokban érkeznek az Új Tanyacsárdába, egy nap akár ötször is, így a kedélyes, borkóstolós programot kénytelenek végtelenül feszesen lebonyolítani. Egyéni vendégek is részt vehetnek a bemutatón, őket a legközelebbi buszmegállóban fogattal várják. Ha már Lajosmizsén járunk, nézzünk be a katolikus templomba, ahol egyebek mellett a magyar koronázási ékszerek (korona, jogar és országalma) hű másolataira bukkanhatunk, és megtekinthetjük a torinói lepel (Krisztus halotti leple) tökéletes másolatát, amely az eredetivel egyező szövetre készült a torinói püspökségnél.

Kalandpark és pálinkakóstoló

Folytassuk utunkat a közeli Kerekegyházára, ahol az Alföld első kalandparkját próbálhatjuk ki. A tavaly megnyitott létesítményt egy tölgyerdőben alakították ki, uniós támogatással. A Kerekerdő kalandparkban a máshol megszokott, lombkoronaszinti sétapálya mellett ökoturisztikai tanösvény, állatsimogató és felnőttek és gyerekek által egyaránt használható akadálypálya és csapatépítőtréninghelyszín is várja a vendégeket.

Aki megéhezett a jó levegőn, az Kerekegyháza központjában bőséges ebédre számíthat a tavaly átadott Beretvás borházban.

A nagypolgári házban kialakított étterem egykori reprezentatív bortároló pincéjében a környék szőlőtermelését bemutató kiállítást rendeztek be, igény esetén bor- és pálinkakóstolást is szerveznek.

Kocsikázás homokbuckák között

Evés-ivás után szellőztessük ki a fejünket a Kiskunsági Nemzeti Parkhoz tartozó fülöpházi homokbuckákon. A faluból lovaskocsival viszik ki az érdeklődőket a park munkatársai a legszebb, árvalányhajas mezőkre. Utunkat hatalmas szürke- és fehérnyárfák kísérik, itt-ott borókások mellett haladunk el. Előbb megállunk az egyik szikes tónál (itt széknek nevezik őket), látunk néhány szalakótát, majd megérkezünk a szigorúan védett homokbuckákhoz, amelyeket csak kísérővel szabad megközelíteni.

Nemzeti parki vezetőnk alapos tájékoztatást ad a különleges tájról, amelynek egy részén még most is mozog a homok, bemutatja a védett növényeket, állatokat. Az iskolások és természetkedvelők mellett évről évre természetfotósok hada keresi fel ezt a vidéket.

Folyóvíz, állóvíz, termálvíz – újra hódít a Tőserdő!

Egészen más világ tárul szemünk elé a Tisza mentén, Lakitelek-Tőserdőn. A Holt-Tisza partja csendes, nyugodt, melyet csak a különböző fesztiválok forgataga pezsdít fel. Akit ide vet a jó sors, az ennél fogva itt valóban megpihenhet.

Felföldi Zoltán polgármester elmondta, hogy felújították a tóparti kilátót és a holtágon átívelő hidat. Újra megnyitja mólóját a csónakkölcsönző, és a fövenyes szabadstrand ismét fogadja majd a fürdőzni vágyókat. A Kilátó lábától indul a lenyűgözően buja növényzetű ártéri erdőben kialakított tanösvényt, mely egyenesen a Tőserdei Termálfürdőbe, a Tősfürdőbe vezet, mely tiszta, nyugodt és nagyon zöld. Czinege Orsolya fürdővezetőtől megtudtuk, hogy napokon belül bővül a turisztikai kínálat, miután átadják a Tőserdei kalandparkot, amelyet kedvezményes áron a fürdővendégek is használhatnak.

A város, amelynek két fürdője is van

Nem túlzás azt állítani, hogy ezen a környéken egymást érik a termálfürdők. Tőserdőtől nem messze, Tiszakécskén például rögtön kettőt is találunk belőle. Az egyik a város dé li határában, a gyönyörűen karban tartott, festői szépségű holtág partján, Kerekdombon működik, a másik a település túlsó végén. A kerekdombi fürdő érdekessége, hogy a 63(!) Celsiusfokos termálvizet óriási sugárban lövik ki a medence fölé, így hűtik. A másik, a Tiszaparti Termálfürdő területén hét medencéből álló fürdőkomplexum, modern étterem, kényelmes üdülőházak és kemping várja télen-nyáron a pihenni, gyógyulni vágyókat. Már az ötödik nyertes pályázat keretében fejlesztik a létesítményt: most a fedett nagymedence komplett felújítása és modern wellnessrészleg kialakítása van folyamatban. A nyár közepén az átadásra is sor kerül.

Kártyapartival a hosszabb tartózkodásért

Ha az előbbiekben leírt fejlesztések megvalósulnak, akkor várhatóan teljesülhet a városvezetésnek az a célja, hogy a jelenlegi 1,9 napos átlagos tartózkodási időt két nap fölé tornásszák. A tavasszal bevezették a Kecskemét és Térsége Turisztikai Kártya is, amely szintén arra buzdítja a vendégeket, hogy tovább maradjanak náluk. Aki legalább két éjszakát eltölt a kecskeméti szálláshelyek egyikén, ingyenesen megkapja a kártyát. Több mint 100 átadó- és elfogadóhely csatlakozott eddig a kártyaprogramhoz Kecskeméten és a hozzá tartozó kistérségben, amely egyébként Magyarország legnagyobb területű és lélekszámú (170 ezer fő) kistérsége. A megyeszékhely mellett olyan települések is beletartoznak a kistérségbe, mint Lakitelek, Tiszakécske, Lajosmizse és Kerekegyháza. A kártyabirtokosok általában 5-50%-os kedvezményre jogosultak a programban részt vevő éttermekben, cukrászdákban, múzeumokban, de több szolgáltató speciális csomagajánlatokkal is várja őket. További információ a kecskeméti kártyaprogramról: www.hellokecskemet.hu


Művészet és vendéglátás a Káli-medencében

Művészet és vendéglátás a Káli-medencében 

A Káli Art Inn lett 2023-ban az Art is Business Díj Vállalati kategóriájának győztese. Tulajdonosai, a Molnár Júlia–Héjja Róbert házaspár, szívvel-lélekkel elkötelezett amellett, hogy ötvözze a vendéglátást a művészetek szenvedélyes támogatásával. A Káli Art Park kialakításával pedig olyan egyedülálló kiállítóhelyet hoztak létre, ahol a kortárs szobrászművészek bemutathatják és értékesíthetik alkotásaikat.
Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen?

Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen? 

A tanulmányok szerint a fogyasztók több mint 90%-át befolyásolják az utazástervezésben az online platformokon posztolt értékelések, így nem meglepő, hogy az ágazat nagy harcot vív a hamis értékelésekkel, beleértve az indokolatlan rágalmazást és az érdemtelen túlértékelést egyaránt.
Szállodatörténelmet ír a Hunguest

Szállodatörténelmet ír a Hunguest 

480 teniszpálya területével egyenlő fejlesztést tudhat maga mögött a Hunguest, ami történelmi léptékű, hiszen Magyarországon ilyen volumenű szállodaipari felújítás és szállodaépítés még nem zajlott
Ráborították az asztalt a Bookingra

Ráborították az asztalt a Bookingra 

A beérkezett észrevételek értékelése után immár végleges a Gazdasági Versenyhivatal jelentése a hazai online szálláshely-közvetítési és szálláspiacon elvégzett gyorsított ágazati vizsgálatról. A Booking-botrányként elhíresült ügyben a hatóság több javaslatot is megfogalmazott a magyar fogyasztók és a hazai szállásadók védelme érdekében.
Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban

Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban 

A téli időszakban is az egyik legfontosabb turisztikai motiváció az egészségturizmus, amely így Magyarország egyik legjelentősebb, négyévszakos turisztikai terméke. Azon vidéki települések, ahol a gyógy- és élményfürdő mellett magas színvonalú szolgáltatások is várják a vendégeket, ebben az időszakban az átlagosnál nagyobb forgalomra és magasabb foglaltságra számíthatnak.
A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése

A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése 

A párizsi Ritz alkalmazottainak volt néhány izgalmas órája, mire egy porszívózsákból előkerült az ellopottnak hitt ékszer.
Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten

Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten 

A Kimpton Hotels, az Intercontinental Hotels Group luxus lifestyle márkája, amely világszerte több, mint 80 egységgel rendelkezik. A 2024 nyarán nyíló, Bem téren épülő, dunai panorámás patinás épület szintén ennek az izgalmas boutique brandnek ad majd otthont.
Vendégélmény fokozása az AR segítségével

Vendégélmény fokozása az AR segítségével 

A vendéglátóipar mindig is élen járt az új technológiák bevezetésében a vendégélmény fokozása érdekében. A mobil bejelentkezéstől a személyre szabott szolgáltatásokig a szállodák folyamatosan innovatív módokat keresnek ügyfeleik kielégítésére. Az egyik technológia, amely forradalmasíthatja a vendéglátást, az a kiterjesztett valóság (AR).
Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata

Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata 

A Hunguest Hotels megújult arculata elnyerte a Német Formatervezési Tanács által alapított German Design Award 2024 díjat a márkaidentitás kategóriában.
A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat

A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat 

A BDPST Ingatlanfejlesztő egyik projektje, a Dorothea Hotel nyerte a Portfolio Property Awards díjátadóján az Év Hotelprojektje kategóriában járó elismerést kedden Budapesten. Az eseményen az év legkiemelkedőbb hazai teljesítményeit, megoldásait és fejlesztéseit bírálták.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.