Nicolas Sarkozy egykori tanácsadója a IATA élén

Szeptember elsejével Alexandre de Juniac vette át a IATA vezetését.

Öt év után távozott posztjáról Tony Tyler, a Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség 2011 óta „regnáló” elnöke - tájékoztatott a IATA.

Az egykori Cathay Pacific-vezér utódja a szövetség sorban hetedik elnöke. A szakember a IATA elnöki székéért az Air France-KLM vezérigazgatói pozícióját hagyta hátra. Utódlásáról már az első negyedévben szó volt, biztossá azonban a szövetség 72. közgyűlésén Dublinban vált, ahol hivatalosan is bejelentették az átadás-átvétel időpontját.

Mint azt de Juniac akkor elmondta, kiemelt feladatai a kormányokkal együttműködve az infrastruktúra fejlesztése, a környezetvédelem, a repülésbiztonság, a megfelelő szabályozási környezet kialakítása. Az új IATA-elnök az 1990-es években az akkor még miniszter Nicolas Sarkozy tanácsadójaként, majd később Christina Lagarde oldalán szerzett szakpolitikai tapasztalatai alapján azt nyilatkozta: „Én értem, hogy működnek a kormányok; lassan, legyünk velük türelmesek, azonban nekik is követniük kell az iparági változásokat.”

Együttműködési hajlandóságát bizonyára befolyásolja a tény, hogy a 63 millió munkahelyet fenntartó ágazat mintegy 2,7 billió dollárnyi forgalmat generál.


Megszólalt a hitelminősítő a Boeing-ügyben

Megszólalt a hitelminősítő a Boeing-ügyben 

A Moody's hitelminősítő közölte, hogy fontolóra veszi a Boeing minősítésének lerontását.
Különleges jármű futott be Szentendrére - érdemes megnézni!

Különleges jármű futott be Szentendrére - érdemes megnézni! 

Az április 1-jén, hétfőn újra megnyitó szentendrei Városi Tömegközlekedési Múzeum legújabb kiállítási darabja egy egykori Margitszigeti Sétajárat.
Útlezárások a reptér felé április 2-től

Útlezárások a reptér felé április 2-től 

A Budapest Airport Zrt. tájékoztatása az április 2-án kezdődő útfelújítások kapcsán.
A Stadler lenyúlná a spanyol vonatgyártót a magyarok elől

A Stadler lenyúlná a spanyol vonatgyártót a magyarok elől 

A háttérben a madridi kormány állhat, amely a magyar konzorciumtól félti a Talgo vonatgyártót.
Személyi változás a Budapest Airportnál

Személyi változás a Budapest Airportnál 

Az általános és fejlesztési vezérigazgató-helyettes 17 év után, március 31-én távozik a vállalattól.
Guiness-rekorder a Flirt H2 motorvonat

Guiness-rekorder a Flirt H2 motorvonat 

A világrekorder vonat részben a Stadler szolnoki kocsiszekrény-üzemében készült.
Távozik posztjáról a Boeing vezérigazgatója

Távozik posztjáról a Boeing vezérigazgatója 

Dave Calhoun 2020 elején vette át a vezérigazgatói tisztséget, miután az elődjét, Dennis Muilenburgot leváltották.
A Lufthansa Technik tovább növekedne

A Lufthansa Technik tovább növekedne 

A Lufthansa Technik Budapest ügyvezető igazgatója áttekintést adott a magyar leánycég tavalyi teljesítményéről és idei terveiről.
Boeing-elkerülő weboldal indult

Boeing-elkerülő weboldal indult 

Pár kattintással kideríthető, hogy egy repülőjáratot pontosan milyen géptípussal teljesít majd a légitársaság.
Már közlekedik a Tisza-tó sebesvonat

Már közlekedik a Tisza-tó sebesvonat 

Egynapos túrához is ideális a menetrendje.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.