Przemysl, a legendás erődrendszer

A lengyel város legendájának aranyfedezetéül a K und K (kaiserlich und königlich, magyarul császári és királyi) Monarchia komoly technikai szintű erődrendszere, még inkább az itt kiontott rengeteg vér szolgál.

Ezekben az években emlékezünk az első nagy háború 100. évfordulójára. 1914-15-ben 140 ezer fős K und K hadsereg harcolt az erődrendszerben, köztük negyvenezer magyar baka. A Przemysl erődöt, akik nem látták, a komáromi erőd óriási változatának képzelik. A valóságban ez egy kettős erődlánc, mely koncentrikus körben veszi körül a várost. A külső, 45 kilométeres kör több kilométerre a várostól számos erődből áll. Az erődlánc elemei sem egyformák, a főerődök mellett kisebb, kiszolgáló erődöket is felépítettek. Az iszonyú nagyságrendű építkezés indoka, hogy Przemysl a Kárpátok legalacsonyabb hágóját védte: elestével a támadó orosz csapatoknak szabad útjuk volt Budapest és Bécs felé. A csatározások során Przemyslt egyszer kiéheztették az orosz csapatok, majd az osztrák-magyar haderő visszafoglalta. Az elkeseredett harcokban összességében mindkét oldalról közel százezer katona vesztette életét. A K und K korszak külső erődkörének legjobban megmaradt és leginkább szemléletes eleme, az I. számú (Salis Soglio „) erődláncszem Siedliskában található – kiszolgáló segéderődjeiből hat ma már ukrán területhez került. Muníció szállítására szolgáló liftek, kazamaták, földalatti  járatok, és a legénység szálláshelyéül szolgáló betonhéjú barakkok bonyolult rendszere ráébreszti a látogatót, hogy az itt állomásozó katonák számára ez a hely békeidőben is a reuma és tüdőbaj fészke volt. A külső erődrendszer gyalogosan és kerékpárral is bejárható.



A vérontás nem ért véget, mert ez a terület a II. Világháború előtt, alatt is határterület volt, váltogatva az állami fennhatóságot. Tulajdonképpen szinte egész korábbi történelme során is ide-oda csatolták. A Kárpát-medence eme Achilles-sarkán mindenki erődöt épített. A témában járatlan már el se tud igazodni a nagyjából a San-folyó mellett a szovjetek által kiépített Molotov-vonal, és a németek által létrehozott „Galícia” védelmi vonal bunkereinek szövevényei között. Przemysl külvárosában is találkozhatunk a Molotov-bunkerek egy-két maradványával. Az utak mentén itt is, ott is feltűnnek az egykori véres harcokra emlékeztető tankok és egyéb háborús relikviák.

Katonasírok és múzeumok

Ennyi csata következményeként a várost nemcsak erődrendszerek, hanem temetők láncolata is kíséri. Az osztrák-magyar, a német és az orosz hadsereg katonái nyugszanak itt dicséretes módon ápolt sírkertekben. A Przemyslawa úton juthatunk el az I. Világháborús katonasírok nagy csoportjához. A különféle nemzetek hősi halottait külön sírkertekben helyezték örök nyugalomra, a magyarokat az osztrák-magyar blokk közös sírkövén említik.  A lengyelek dicséretére legyen mondva, látogatásunkkor lengyel nemzeti szalaggal átkötött friss virágcsokor feküdt ezen a jelképes sírkövön. Egy másik, távoli kerületben (Zasanie) a Boleslawa Smialego utcában szintén kialakítottak egy osztrák-magyar sírkertet. Két magyar nemzeti szalagos koszorút a sok magyar turistacsoport által látogatott I.sz. erőd kapuján találtunk egyedül. Jövendő magyar turisták, ne felejtsetek el koszorúval emlékezni a sok tízezer magyar halottra!

A rideg betonerődökben folyó néha békés, gyakran háborús életre Przemysl múzeumaiban látható kiállításokból nyerhetünk életszerű benyomásokat. A Przemysl Nemzeti Múzeum új, elegáns, modern épületében található gazdag gyűjtemények egyike a hírhedt erőd mindennapjait mutatja be, fényképek, katonai uniformisok, fegyverek, tablók, sőt a háborús zajok felidézésével. Voltak magyar nyelvű tábori újságok is, népszerű volt a pipafaragás, nem véletlenül Pipa- és Harangtorony Múzeum is működik a város későbarokk óratornyában. Számos kém igyekezett elvegyülni a város forgatagában: a legnagyobb kárt okozó, lebukása után öngyilkosságot elkövető Redl ezredes többek között e rendkívül fontos erőd kényes titkait is kiszolgáltatta az oroszoknak. Egy másik épületben, a város történelmi múzeumában látható a lengyel és a magyar nép ezeréves kapcsolatát bizonyító ritka sírlelet: a honfoglalás kori magyar harcost, ahogy illik, saját lovával együtt temették el.


Máltán tűzijáték festi az eget

Máltán tűzijáték festi az eget 

A színpompás tűzijáték előadások idén április 20. és 30. között öt helyszínen kerülnek megrendezésre.
Megszűnik a határellenőrzés Románia repülőterein

Megszűnik a határellenőrzés Románia repülőterein 

Emellett a határrendészet mobil egységei továbbra is végezhetnek bejelentetlen ellenőrzéseket.
Rekord számú magyar munkavállaló az osztrák turizmusban

Rekord számú magyar munkavállaló az osztrák turizmusban 

Fenntarthatóság állt az idei bécsi Ferien Messe fókuszában.
Köln már most focilázban ég

Köln már most focilázban ég 

Kölnben játszik a magyar csapat a futball EB-n. És mi lehet ott a 90 percen túl?
Visszaállítják a határellenőrzést az EB idején a németek

Visszaállítják a határellenőrzést az EB idején a németek 

Minden németországi határátkelőnél ellenőrzést tartanak a nyári futball Európa-bajnokság ideje alatt, jelentették be a hivatalos szervek.
Osztrák kisokos áramszünet esetén

Osztrák kisokos áramszünet esetén 

A körlevélből megtudható, hogy mi a teendő és a helyes követendő eljárás egy teljes és tartós áramszünet következtében kialakult helyzetben.
Hamarosan összekötik az M30-ast az A2 osztrák autópályával

Hamarosan összekötik az M30-ast az A2 osztrák autópályával 

Újabb szakasza készült el az S7-es gyorsforgalmi útnak Ausztriában.
Ha nyár, akkor Ausztria -  vulkánok, kristályok, császári látnivalók

Ha nyár, akkor Ausztria - vulkánok, kristályok, császári látnivalók 

Akik idén nyáron különleges élményeket keresnek, legjobb, ha nem is mennek messzire.
Czeiszing Miklós: Nyárra érdemes északi úti célt választani, hogy a hőség, a szárazság ne zavarja a pihenést

Czeiszing Miklós: Nyárra érdemes északi úti célt választani, hogy a hőség, a szárazság ne zavarja a pihenést 

A Német Turisztikai Hivatal (DZT) magyarországi képviseletének vezetőjével a Klasszis Klub március 21-ei adásában beszélgettünk.
A hely, ahol a hegyi doktor rendel

A hely, ahol a hegyi doktor rendel 

A családi ház, illetve a rendelő, ahol a "Der Bergdoktor", azaz "A hegyi doktor újra rendel" forgatása zajlik immár 17 éve, valóban olyan, mint a filmeken.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.